Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Mindig fair vagy.
Teljes erővel küzdesz az utolsó pillanatig.
Megőrzöd hidegvéredet és nyugalmadat, nem ragadtatod el magad szenvedélyeidtől.
Betartod a tréning- és sportszabályokat.
A bíró ítélkezéseit minden körülmények között megnyugvással veszed.
Inkább veszítesz, mint olyat tégy, amiben nem vagy biztos, hogy becsületes.
A győztesnek gratulálsz, képességeit elismered, igyekszel a jobbtól tanulni, ha legyőzettél. Harag, bosszú és keserűség nem marad szívedben, mert legyőződ a közös eszmének sikerrel áldozott.
Ha győzöl, szerény vagy és elismered a legyőzött képességeit is.
Mindenkor a test és lélek tökéletes harmóniája az ideálod, testben és lélekben egyaránt szép és erős akarsz lenni, s ehhez az ideálhoz örökké hű maradsz.
Ha nehézségekkel is kell megküzdened, akár nélkülözések árán is sportolsz, az életmód nagy luxusát kerülöd, hogy megismerd akaratodnak tested feletti uralmát.

Az évek múlásával a karácsonyi kívánságlisták rövidebbek lesznek, mert rájövünk, hogy amit valójában szeretnénk az nem megvehető, nem csomagolható díszes dobozba és nem tehető a fa alá.
Magányos lovasként, mentem eltévedve,
Felesleges időt pocsékoltam, reménytelen képekbe,
Illúzió, bábjáték, olyan mint a szahara,
Vajon egszer valaki, szeretni fog valaha?
Szálltam szembe széllel, szemben a széllel álltam,
Egész életemben egy olyan lányra vágytam,
Mint te,idáig csak vártam, most már megtaláltam,
Na végre... Rádtaláltam,köszönöm uram, hogy kikövezted az utam,
A mennyország kapui, csak illúziós képek,
Nem létezik az amit anno megígértek,
Ha eltávozol a földről,nincs olyan hogy választhatsz,
A valóság messzi falait, na az amit támaszthatsz,
Nem tudom milyen, nem voltam odalent,
Nem tudom milyen, de talán jobb mint idefent,
Nem létezik a herceg,királynő vagy sárkány,
Tudod mivan tesó? Egy pesti esti párkány,
Vagy infúzión illúzió,ez a két opció,
Mamár nem a belső számít hanem hogy a popsijó,
Ez a helyzet öreg, tudom pesszimista,
Milyen világ ez ha a fiú feminista,
Vagy a mai lányok, inkább megyek tovább ha netán rátalálok.
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Ideje van mindennek:
az örömnek, a bánatnak;
a nevetésnek, a sírásnak;
a szerelemnek, az elválásnak;
a születésnek, a halálnak.
S még mielőtt nyílik az égnek ajtaja ajándékom leteszem lábaid elé. Íme Életem az örömmel, bánattal, nevetéssel, sírással, szerelemmel, elválással, születésemmel, s halálommal. Mindenért, amit a földi lét adott, azért hálával Istennek tartozok.
Van egy pont, amíg küzdünk. Valakiért, valamiért.Csűrjük-csavarjuk a dolgokat, hol jók vagyunk, hol rosszak, mikor mit kényszerít belőlünk ki az élet. Megpróbálunk mindent, hogy helyreállítsuk a rendet, azt a valóságot, ami tulajdonképpen nem is valóság, csak egy idea, egy ábrándkép, amibe menekülni lehet. Aztán csak nem jön el a várva vár személy, dolog, és a történések sem azok, amiket szeretnénk. És akkor megtörténik. Valahol legbelül, elpattan valami, idejét, sem tudjuk utólag pontosan, csak azt hogy megtörtént. Valahogy minden más lesz. Kinyílik a világ, eltűnnek a falak, egy édes tekintet néz vissza a tükörből ránk, és csak sugárzunk. Magunk sem értjük, mi történt, hogy történt, csak érzünk. Úgy ahogyan senki más. Azt mondjuk fájdalmas az elengedés. Tényleg az.Ez is egyfajta döntés. De itt nem az agy dönt, hanem testünk minden porcikája. És akkor megemelkedik a vállunk, sóhajtunk egy nagyot... és eljön az idő hogy képesen vagyunk megélni a napokat, minden pillanatot, nemcsak keresztülrohanni az életen. Lehet, hogy ehhez meg kell érni... élhetünk... Teljes nyugalomban. Önmagunkkal. És ez olyan jó... hálásak lehetünk, hogy volt egy pont.

Nem értettem sokáig melyik a pontosabb,
Hogy tudni látni vagy látva tudni a fontosabb.
Lehetsz szegény vagy tehetős,
Tetteidért csak Te vagy a felelős.

Lehetsz erős vagy bátor,igazi katona,
Mész előre,menetelsz,de tudod egyáltalán hova?
Ha nem tudod merre, menetelhetsz Te örökké!
A megtett utak alakulnak majd körökké.

Elindulsz de ugyanoda érkezel majd vissza,
Tudom fiatalon még semmi sem tiszta.
Azt is tudom,hogy ilyenkor még a világ a szavaid issza,
De később nem lesz majd kulcsod, hogy az ajtót kinyissa.

Tanulnál Te, csak a büszkeség nem ereszt,
Hidd el nem szégyen, mindenkinek nehéz a kereszt.
Futkosol fel s alá , köröket rajzolsz,
Megtanulod majd, hogy csak magad ellen harcolsz.

A tudás nem más mint a léted maga,
De élvezet nézni mikor leomlik a homály fala.
Meglátod a ködben a világot, látod majd az eget,
S látod majd azt is, hogy Ő büszkén rád lenevet.
I didn't have the time, but I made time.
I didn't have the knowledge, but I did what I knew.
I didn't have the support, but I learned to support myself.
I didn't have the confidence, but the confidence came with results.
I had a lot going against me, but I had enough going for me.
I had plenty of excuses, but I chose not to use any of them.
You know when you're sitting in a train and you look out the window and everything is passing you by so quickly and it's all a blur and it's weird because you're so still but everything outside is moving so fast. That's how I feel right now. I feel like I'm stuck in a train forever not moving anywhere, forever stuck in one spot while everyone around me is moving so fast. They're going places and making plans and doing actual things with their life and I'm just stuck here, in this same spot unable to move forward.
A remény, az amely téged éltet, egy halovány fénysugár, amely bellengi napjaid, úgy vágysz te ő reá.
A mosoly, az ami már nem a régi, s tán már nem is neked szól, de az elképzelt világod a boldog perceket idézi.
A szeretet, amely már egy fakó múltból maradt meg, s ahogy telnek éveid, úgy múlik el.
A fájdalom, ami megmaradt gyötör, kínoz, a szíved s lelked szorítja, de nem söpörhetet el.
A remény, a mosoly, a szeretet s a fájdalom, ezen dolgok mind, ami a múltad s jövőd vagyon, mert gyenge vagy és magányos, hogy ezt megfoszd magadtól.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló