Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Annyi mindent képes adni az élet. Boldogságot, szomorúságot, csókokat, szenvedélyes pillanatokat, szeretetet, barátokat, és rengeteg kérdést. De egy valamire sosem lesz képes. Időben választ adni arra, hogy: miért?
Merthogy el ne hervadjon Ő, megöntöztem.
Lehajolva felemeltem, megöleltem.
Ne legyen szomorú, ajkait csókoltam.
Karcsú, szép teste remegett megadóan.

Szabad-e Tégedet rögtön meglocsolnom.
Tényleg megöl a fájdalom... de nekem nem jutott más, csak a fájdalom és a szomorú, bús magány. Próbálok szabadulni a fájdalomtól, de erősebb a fájdalom és az emlékek hozzád láncolnak. Minden este bízva alszom el, hogy újra szorosan magamhoz ölelhetlek és mondhatom: Szeretlek szerelmem. De sajnos ez csak álom...
Néha ki kell zárni azokat az embereket, akik mást testesítenek meg mint Te magad. Bármennyire is idegesítenek pusztán a jelenlétükkel is, meg kell tanulni kizárni a külvilágot és megmutatni, te erősebb vagy annál, hogy felülkerekedjen benned egy érzés, ami megváltoztathatja a hátralévő életed.
A barátság - ez a szent emberi kapocs - úgy oltalmaz a magánytól, a számkivetettségtől, a félelemtől, a mozdulatlanságtól, hogy énünket megkettőzi: két szem - egy látvány; két szív - egy érzés; két hang - egy gondolat; két test - egy lélek.
Nem tudom hogy veled mit csináljak. Mert téged nem tudlak kidobni a kukába, vagy eldugni! Te teljes valódban itt vagy! Itt vagy elöttem és az emlékeimben! És nem akarok emlékezni, mert fáj! És most már fájt eleget! És minden este, még a mai napon is csak azt kivánom lefekvésnél, hogy te legyél ott velem, ölelj át kiskifliben!
Még ezek után is, hogy így bántál velem csak erre vágyom.... és ez is fáj....
A hold már magasan ragyog,este van..de mégis olyan mintha nappal lenne,oly nagyon világított ez az égitest.Ilyenkor minden életre kel,az árnyékok,a szél hangja,a fák,a csillagok.Miért gondoljuk mi emberek hogy amikor besötétedik minden elalszik.Hiszen nem így van,nagyon nem.Ilyenkor felébrednek azok a dolgok amik nappal alszanak.Ilyen például a gondolat..nem olyan formában mint nappal,hanem álom képében éjszaka,hisz mindaz ami az adott napban/időszakban a fejünkben motoszkált az éjszaka megelevenedik.Én gyakran járok olyan helyeken amelyeket még talán nem is láttam,nem fedeztem fel sohasem.Az álmokban az a jó hogy nem szab határt a képzelet.Lehetünk szuperhősök de lehetünk hétköznapiak.Lehetünk üldözők de vadak is néha napján.Ezeken a helyeken gyakran álmodom szabadságról,kalandról,barátokról és szerelemről...Néha amikor felébredünk elfog az érzés,hogy bárcsak folytathatnánk,bár igazából is átélhetnénk,de ilyenkor rádöbbenünk hogy ez nem más csak egy álom,mely gyakran az is marad.Olyan is előfordul mikor örülünk neki hogy vége, nincs úgy valójában ahogy agyunk által lett megszülve néhány dolog...
Lehunyom a szemem, ahogy szád finoman, alig érintve simul az ajkaimra. Óvatos vagy, csókod tapogatózó, bátortalan, várod a válaszom, várod, hogy akarjam én is.
Megfeszülök a vágytól, szám válaszol a Tiédnek, testem hozzád simul, nyelvem moccan, és nyomban rátalál a Tiédre. Lassan, élvezettel csókolsz, számat ízleled, nyelved a nyelvemet simítja, ajkad mézédes, elmerülsz bennem, számba sóhajtod a vágyad, a várakozás semmivé válik, már csak múlt...
nem tudom hány estét kell még így töltenem nélküled..
minden perc évmilliárd hosszúnak tűnik ..és az óra kattogása is csak
üresen kong a 4fal között.
várom végre a pillanatot amikor eszedbe jutok és végre szemembe nézel és rám mosolyogsz, édes barna szemeiddel, én abban a momentumban elvesznék szemed

csodaszép világában.
de oly régóta várom már ezt az egyetlen apró kis történést, hogy úgy érzem, minden másodpercben kitép belőlem valamit ez a keserű várakozás.
sokkal könnyebb lenne ha nem lépkednél gondolataim között és nem tépne szét a sok régi emlék.
...de aztán este kinéztem az ablakon, és annyira gyönyörű volt a telihold. És az jutott az eszembe, ahogy a felhők mögött eltűnt szép lassan, de a szemnek láthatatlanul hogy az én életem is ilyen szép lassan ment tönkre. Hogy mikor már csak azt veszed észre hogy a holdat elfedte a felhő, a szürke felhő, akkor feltűnik, hogy nem is vetted észre hogy mennek a felhők, csak hirtelen eltűnik a fényesség, de hisz az előbb még ott világított a sötét égen teljes egészében. Az én életem is ilyen gyönyörű fényes volt még akkor. És hirtelen eltűnt. Minden. Minden fény, még egy kis halvány jel sem volt, hogy valaha ennyire szépen ragyogott volna, ahogy az emlékeimben. Azt se tudtam mi van. Nem láttam a nagy sötétségben, eszeveszetlenül kerestem a fényt, ami már nem volt. És nem lesz, soha többé.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló