Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Egy hűvös hajnalon,
kéz a kézben az ágyon,
aludni nem tudtunk,
csak egymásra gondoltunk...
Éreztem, ahogy a kezed lassan átkarol,
de csak most jöttem rá mennyire HIÁNYZOL!
Bármennyire próbálsz jó lenni, vannak, kiknek nem tudsz megfelelni. De ez nem azért van, mert nem tudnál jobb lenni, hanem mert ők képtelenek a változásra..., minden igyekezeted ellenére.
Ha itt lennél velem, én elmondanám neked, mennyire szeretlek! De nem vagy itt, ezért magamba fojtom, és erre a lapra neked leírom. Álmomból felébredve a párnára borulok, szemeim könnyesek és csak annyit kérdezek: Mért most hagyott el ? Ez nagyon rossz nekem. Ha egyet kívánhatnék, téged kérnélek, de ez egy játék mely nekem nem jön össze. Ha szeretnél, most itt lennél velem, nem valaki másnál járnál, távol tőlem. Utolsó szavam legyél nagyon boldog, de gondolj néha arra ki e verset írta, s ki a szívét örökre neked adta.
A kertvárosban nem nehéz bűnt találni, csak a zárt ajtók mögé kell benézni és megláthatjuk amint a szomszédasszonyaink megcsalják a férjüket, neheztelnek a gyermekeikre, áskálódnak a barátaik ellen, de bármennyire is szeretjük kitárgyalni embertársaink bűnös cselekedeteit,hajlamosak vagyunk efelejteni hogy nagy különbség van vétek és gonoszság között.Milyen szomorú,hogy mindig akad valaki aki készségesen jön és emlékeztet rá.

Az ember életében legalább egyszer nagyon szerelmes...van, hogy többször is. Minden szerelem elmúlásával az emberi szív kevésbé tud már szeretni. Minden ember törekszik a szerelemre. Valamilyen formában. Szerelmesek leszünk fákba,virágokba,országokba, életérzésbe,stílusba...nagyon sokféle szerelem létezik a Földön és mind közül egyetlen egy szerelem \\\\\\\"gyilkos\\\\\\\". Ha a szerelmet egy olyan csodálatos ember iránt érezzük, akiért bármit megtennénk. Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor rá kell jönnie, hogy elcseszte és a férfi vagy nő, akit szeret már nem tudja őt szeretni. Ilyenkor van az a pont, amikor a szerelmes szív megnyugszik,megbékél és elfogadja, hogy a hibáinak a következményét vállalni kell és rá kell jönni arra, hogy a férfi vagy nő akit, addig a percig mennyire imádott más oldalán talán boldogabb lenne. A szerelmet az ember nem választja, hanem kapja valamilyen felsőbb hatalom ajándékozza. Mit ér a szerelmes szív, ha pusztán múló parányi ideig szerethet? Semmit. Várni valakire, akit az ember szeret egyszerre csodálatos és kínzó érzés. Várni a csókjára, a szavaira...a szerelmére. Ha valakit igazán szeretsz el kell engedned és, ha ő is igazán szeretett téged ebben a sívár gyötrelmes életben, akkor visszatér hozzád, mikor elkezdi gyötörni a hiány, megőrül egy kedves szóért tőled. Ő akkor visszatér és virágokkal ülteti teli kopár szíved kertjét! El kell engednünk szívünk kicsi fehér galambját és várni, hogy visszarepül-e hozzánk! Létezik igaz szerelem? Igen létezik. Az igaz szerelem az, amikor egyikünk hajlandó lemondani a saját boldogságáról azért, hogy szívének legkedvesebb teremtménye boldogan élhessen.
Én mindig is itt voltam, vagyok és leszek! A kérdés csak az, hogy Te mennyire keresed a társaságom.
Gondolj rám, ha már nem leszek veled, Gondolj arra mennyire szerettelek. Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S az
utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk. Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem, Nem is sejtetted, mit jelentettél
nekem. A legjobb barátomat, az egész életemet, A boldogságom, a végzetemet. Te voltál az, kire életemet bíztam volna, Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna. S íme e könnycsepp miattad folyik arcomon, Tudd, hogy hiányzol nagyon. Gondolj erre, ha már máshol leszek, S más teszi szebbé életemet. Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra, Kiért életemet áldoztam volna. S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled, S arra mennyire szerettelek. Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S arra a napra mikor kimondtad végeztünk. Egy rózsát helyezel kezeddel síromra, Szemedből egy könnycsepp folyik arcodra. Sírva kéred bocsássak meg neked, S én a túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek.
Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.
Néha ki kell zárni azokat az embereket, akik mást testesítenek meg mint Te magad. Bármennyire is idegesítenek pusztán a jelenlétükkel is, meg kell tanulni kizárni a külvilágot és megmutatni, te erősebb vagy annál, hogy felülkerekedjen benned egy érzés, ami megváltoztathatja a hátralévő életed.
...de aztán este kinéztem az ablakon, és annyira gyönyörű volt a telihold. És az jutott az eszembe, ahogy a felhők mögött eltűnt szép lassan, de a szemnek láthatatlanul hogy az én életem is ilyen szép lassan ment tönkre. Hogy mikor már csak azt veszed észre hogy a holdat elfedte a felhő, a szürke felhő, akkor feltűnik, hogy nem is vetted észre hogy mennek a felhők, csak hirtelen eltűnik a fényesség, de hisz az előbb még ott világított a sötét égen teljes egészében. Az én életem is ilyen gyönyörű fényes volt még akkor. És hirtelen eltűnt. Minden. Minden fény, még egy kis halvány jel sem volt, hogy valaha ennyire szépen ragyogott volna, ahogy az emlékeimben. Azt se tudtam mi van. Nem láttam a nagy sötétségben, eszeveszetlenül kerestem a fényt, ami már nem volt. És nem lesz, soha többé.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló