Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.
Sokan kérdezik a fogalmát. Ki is az igazi nő és miért? S egyre többen kérdik... mert végképp nem értik. S a válasz, mely ott a van a szánkon nem adja meg a választ.
Úgy tartják az igazi nő nem szép, csupán ápolt. De hatalmasat téved az, ki azt hiszi ennyi csupán elég.
Az igazi nő, szép, bájos, egyéni, kedves, okos, intelligens. Az igazi nő belép a terembe és minden szem rá szegeződik. Csupán őt, csakis őt nézik. Legyen az egy pillanat vagy egy perc, az a pillanat az övé, csakis az övé, senki másé. Vannak irigyei, mert kinek nincsenek. De őt nem érdekli, csak ő érdekli abban a pillanatban. Hiú? Nem. Csak szép.Mert az emberek törődnek magukkal, törődnek, mert másnak akarnak mutatkozni. Többet akarnak mutatni mint amik valójában. A nő is egy ilyen lélek, a maximumot akarja mutatni. S emiatt hiába tekintik hiúnak és magabiztosnak. Legbelül ő is csak egy félénk lány, aki erősnek akar tűnni. S aki megkaparintja a lelkét az a mennyországba kerül.
Fent az égben jársz minden álom rég a tied,
mégis többre vágysz és a földre húz a szived.
Mindent megkaptál mégis szállnál egyre tovább,
lenn a földön már vonz egy másik világ.
Ha a vágyad hajt gyere s dobd el szárnyaidat,
lent a földön majd te is jobban érzed magad!
Elkezdtek beszélgetni, és minden remek; szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észre vennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll; és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek... Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másik szívét, amíg még dobog; és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.
Meggyőződésem, hogy a Bibliát egyre szebbnek találjuk, mentől jobban megértjük, azaz mentől jobban belátjuk és meglátjuk, hogy minden szavának, amelyet általánosan fogunk föl és különösen magunkra alkalmazunk, hely és kor szerint sajátos, közvetlenül egyéni vonatkozása volt.
"A csata a legnagyobb műsor, az igazi attrakció. A háború csúcsa, korona a nyomor, a félelemés az éhínség szemétdombjain. A rémült lélek kiszabadítja magát korlátai közül, és erős szárnyakon magasra ível, hogy találkozzon végzetével. Ez a szenvedő civil nagy pillanata. A léleknek soha nem volt alkalma kibontakozni, megmutatni belső gazdagságát; elnyomva porosodott egy iroda mélyén, pénz szűkében nem hághatott szellemi magaslatokra sem, és amikor meglátogatta a szerelem, ő is csak egy pillanatra állt meg az ajtóban, mert rögtön utána jött a gyermek, a házasság, a szűk penészes lakás, a számlák, a verejték, a szárnyaszegett vágyakozás, a nő pedig egyre unalmasabbá vált, megmérgezte életét.
A csatában a szürke civil szembenéz minden félalmével, amelykből akad garmadával, és kimegy csatázni, és a lelke szabaddá válik a nagy élet-halál drámában.
Nem! A lélek nem válik szabaddá. Ez karikatúra. A kiember távol áll attól, hogy szabad emeri lénnyé váljon - őrült, hisztérikus gazember lesz belőle, aki vakon engedelmeskedik másoknak, mert fél önszántából bármit is lépni. Pontosan azt fogja tenni, amit soha életében nem akart, legalábbis nem mert megtenni, de ami egész életében kísértést jelentett számára: öl az életéért.
És mert ezzel halálos veszélynek teszi ki magát, azt képzeli, hogy az élet birtoklása bátor emberré teszi, aki immár elmondhatja magáról, hogy nem élt hiába. Ez a prózai igazság."
"A tudást kerestem, nap mint nap többet tudok, És látván-látom, milyen keserű a tudás! A tudás megbénítja az ember tetterejét, Mert mindenre lehet igent és nemet mondani, Nézőpont kérdése az egész. A cselekvés a tudatlanság következménye. Valahányszor cselekedtem, kihívtam az ég haragját. Így hát resten és egyre többet tudva élek, Jaj, ez a birodalom nem érdemes a Megnyerésre, és jaj, az az Út A tudatlanoknak van fenntartva. De hogyan verhetném ki fejemből A tudást, melynek neve kétségbeesés? "
...A gond a szívünk gyökerén tanyázik,
s ott titkos kínokat csírázik,
békétlen hánytorog, zavar nyugtot, gyönyört;
mindegyre új meg új álarcot ölt,
házat mutat s tanyát, kis gyermekeket meg asszonyt,
máskor tűz, víz, tőr, mérgezés;
attól remegsz, mi nem jön, és
mit el sosem veszítsz, azt kell folyton siratnod...
Az erdőn nőtt egy kicsi fa, nem volt se nyír ,se tölgy
Egy öreg fenyő kisfia, mely télen, nyáron zöld.
A szellő dúdolt altatót, oh, aludj kis fenyő
A hó meg adott takarót, ha nagyobb hideg jő.
Ám egy téli szép napon, jött egy apró szán
Oly simán siklott a havon, s úgy szikrázott a hám.
A szánkó előtt ló dobog, s egy ember szállt le ott
S a fejsze egyre csattogott, a fenyő pattogott.
Most itt vagy köztünk kis fenyő, az ünnepünk így szebb
Hát had köszönjük teneked e kedves ünnepet!
„Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem, úgy éreztem: minden csupa lehetőség... Azt gondoltam: hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön... nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor.”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló