Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Lányomhoz!
Mit tettél velem drága gyermekem ?
Elárultál ,becsaptál, hálát sosem mutattál .
Két szemembe hazudtál ,mások előtt lehordtál!
Te voltál a életem első csodája szívem minden boldogsága .
Szerettelek ,neveltelek lelkemet kitártam neked, 18 éves lettél elmentél úgy gondoltad felnőttél !
Azóta nem láttalak a szívem lassan megszakad ,
miért vagy ilyen kegyetlen édes drága gyermekem ?
Megvetsz ? Leírsz ? Másoknak csak szidsz ?
Jönnél te még vissza sírva mikor rájössz arra
senki nem szeret úgy téged mint mi akik szerinted pornépek !
Tücsköm én szép kislányom kegyetlen vagy sajnálom ,
nem becsülöd azokat kik kisérték utadat!
Csalódás,
"Ha nagyon fáj a szíved takard el egy mosollyal ne lássa senki bánatod,
jön majd boldog idő s a múlt megkopik, a boldogság újra felragyog !
Ne hagyd ,hogy a tegnap mérgezze lelkedet ,gondolj arra ki téged tiszta szívből szeret!"
Gondolt már rá valaki, hogy hogyan lettek a költők, hogy vajon miért akart egy ember verset vagy éppen könyvet írni? Valaki azért mert megnyugtatja, valaki azért mert így tudja kifejezni magát a legtisztábban, van aki azért mert erre vágyott és valaki azért mert szeretne alkotni valamit a világnak, az embereknek amivel tudnak azonosulni, amitől nem érzik egyedül magukat, ami erőt ad nekik, és ami biztatja őket, hogy minden jóra fordul egyszer?
De van még egy dolog amiről még nem beszéltem?ez pedig a szavak ereje lenne?
Igaz, vannak dolgok, amelyek kifejezésére a világ összes szava kevés, de ha mégis megpróbáljuk szavakba önteni, és bár még ha csak a valónak egy kis részét is kapjuk meg belőle, van, hogy csak arra eszmélünk, hogy könnyezik a szemünk, vagy, hogy muszáj mosolyognunk és boldogok vagyunk?mi lenne ez ha nem a szavak ereje?
Hogy mi a legfontosabb? Nem magában a műben, hanem az érzésben amit kiváltott benne van minden, ami a szavakban elveszett?
A csábítás művészet, kifinomult kényszerítő eszközöket használ, hogy megingassa az arra fogékonyakat és aki egyszer elszánta magát mindent belead, hogy megkapja amit akar.Ha pedig a csábítás sikerrel jár, az aki beadta a derekát azt kérdezi magától: elcsábítottak vagy ezt akartam én is kezdetektől fogva?
Ha van valami amit megbánhatsz életed során, az az ha nem használsz ki minden percet arra, hogy boldog légy...teljesen mindegy mitől, lehetsz attól, hogy rájössz arra te is tetszel annak a helyes srácnak aki neked nagyon bejön, valóra válik egy álmod, táncolsz az esőben, örömödben sírsz, érzed, hogy csak a tiéd a pillanat, érzed, hogy szeretnek és még sorolhatnám... mert, mert a boldogságnak rengeteg árnyalata van, azért mert mindenki ugyanazt akarja, mégis mindenkinek más a fontos...nem mindenki tudja először, hogy neki mi az, de ha te már rájöttél, szerencsés vagy, és soha ne hagyd elveszni...
Csillagok az égen, szírének dúdolnak az éjben. A szomorú hajósok arra tévednek, a szirének forró szerelemmel kecsegtetnek. Szép testük valójában csak álarca, a vad amazon lelkük hálója. S mely tengerészt kifogja, azt el nem engedé soha.
Azt mondják, a szerelemnek kétszer örülhetünk igazán. Amikor elkezdődik, és amikor még tart. Talán a sors kegyetlen fintora mégis, hogy annyi, magát hűségesnek mondó szerelmes mégis hűtlennek bizonyul. És a hűséges ember pedig nem talál rá az igaz szerelemre. Az élet rossz tréfája ez, mert talán nem minden ember érdemes arra, hogy a rendíthetetlen és őszinte szerelem csíráját megtalálja, majd boldogan éljen élete párjával, amíg meg nem hal. A lehetőség mindenkinek adott, de közel sem biztos, hogy mindenki élni is tud vele?
Amikor képes vagy arra, hogy segíts az embertársaidon, ez a "képesség" megszűnik pusztán képesség lenni, és felelősséggé válik.
Tutajos pedig arra gondolt, hogy a nyárban megismerte az utakat, amelyeket a tél eltakart, mégis azokon kellett járni; megkeresni, megtalálni, le nem térni. A nyár a bölcső és a tipegés, de a tél a nagy iskola és a próbatétel.
Visszanézett még egyszer a ködös, messze náderdőbe, s most úgy érezte: nem hagy itt semmit, sem jót, sem rosszat, mert csak a szemét kell behunynia, és megzendül körülötte életének az az ideje, amelyben megsimogatta a napsugár, elöntötte a szenvedély, szélesen nevetett, és összetörten, sírva gyötrődött, miközben hol simogatta, hol szöges ostorral verte szívét, de a férfiak útjára terelte: a téli berek.
Ez az az idő, amikor az ég és a föld összeér a sötétségben, a valósággal az álmokkal, a múlt a jelennel s az élet a halállal, amelyeknek nem tudni, hol vannak a határai.
Ez az az idő, amikor összefolyik a mozgás a mozdulatlansággal, a szín a színtelenséggel, a van a ninccsel, a ma a holnappal, a lehető a lehetetlenséggel, és a gondolatok is úgy mozognak, mintha semminek nem lenne sem neve, sem értelme; amikor a magányos ember rádöbben önmagára, csodálatos emberi valóságára, s ugyanakkor arra is, hogy ez a valóság alig valamivel kevesebb vagy valamivel több a semminél.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló