Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Amikor megszólal az orgona zenéje,
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen,
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze,
Szeretni akarlak és megtartani, mindörökre."
Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom,
Melyet soha vissza nem kérek,
Szeress egy életen át úgy, mint ahogy én téged,
Akkor is, ha megöregszünk, és
Akkor is, ha már nem élek.
Ha arra gondolt, hogy itt volt, itt feküdt mellette, hallotta a szuszogását, és néha hozzáért a karjával. Ha a nyárra gondolt, amikor együtt mentek az ösvényen. Valami visszatért ilyenkor, valami furcsa borzongás. Nem tudta, hogy mi az. De tudta, hogy már nem úgy van minden, mint nyáron volt. Nem olyan szép és egyszerű. Zavaros és bizonytalan. De szebb. Valahogy mégis szebb. Nem tudta, miért, és nem tudta mi az.
Zárva az ajtó és csendes kint az éj,
még mindig várok rá, hogy újra itt legyél.
Telnek az órák, és arra ébredek,
a remény eltűnt végleg, s én elveszítelek.
Azt mondtad érzed, hogy összetartozunk,
s ez volt a sorsunk. Most mégis kérdezem:
Mit ér neked a szívem, ha így dobod csak el?
Mit ér a holnap, ha várlak, de régen más ölel?
Mit ér neked, mit adtam, s hogy álmom végre teljesült veled?
A legszebb éjszakánk mit ért neked?
Ahogyan senkit,úgy öleltelek,
de tévedés csupán, hogy jól ismertelek.
Valakit láttam, de más vagy azt hiszem,
s az, aki nálam ébredt, már nem jön el sosem.
Minden dolog mélyén a szomorúság rejlik, mint ahogy minden folyó végén az óceán.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög.
Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe.
Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk.
Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.
...azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve.
Keresem a szavakat,
Melyeket mondatokká szőve leírok s örömöt okozhat, miközben olvasod.
Most egyetlen dolog van, mit élvezni lehet,
Behunyt szemmel az ablaknál, vagy a szabadban,
Érezni, ahogy végig simít a Napsugár,
És magadba szívni a tavasz friss illatát,
És tudni, hogy milyen csodálatos ez a Világ!
Jobb ha elfogadom a valóságot úgy, ahogy van, és nem úgy, ahogy szerintem lennie kéne.
Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
Olyan az ember, ahogyan a szíve mélyén gondolkodik!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló