Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik
fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint
könnyön át, csak homályosan látja őket.
 
 
Az élet elég hosszú, sőt bőségesen elegendőnek kaptuk a legjelentősebb dolgok véghezvitelére, ha az egészet jól osztjuk be; ha azonban dőzsölő és nemtörődöm magatartásunk következtében szétfolyik, ha semmi hasznos dologra nem fordítjuk, az utolsó kényszerhelyzet hatására csak a végén vesszük észre, hogy eltelt, amiről nem is fogtuk fel, hogy telik.
 
Nem az idő halad: mi változunk.
 
Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
 
Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt.
 
Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész.
 
Az idő...
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít.
 
A múlt, jelen és jövő közti különbség illúzió csupán, még ha oly makacs is.
 
Az emberben gyorsan változik minden; mire észbe kap, már nagyra nőtt a bensejében valami félelmetes féreg, amely zsarnokian magába szív minden életnedvet.
 
Azzal az idővel kell foglalkoznunk, ami megadatik nekünk.
 

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló