Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort, Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!”
 
 
"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod."
 
„A homokdűnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz a mi szerelmünkkel is. Maktub /meg van írva/ - mondta. Ha a Történeted része kell ,hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz.”
 
Néha még az égen kereslek!
Tudom, hogy a Földön nem találnék rád!
Néha még a mélyben kereslek!
Már tudom, az angyalom vagy,
És álmomban vigyázol rám!
Csak hallgatok... vége már,
Egy utolsó mondat még a fejemben jár,
Hallgatom, álmodom,
Most magunkat látom és én veled vagyok
 
"Amint múltak a napok, megfásult, elzsibbadt benne valami. Szinte elfelejtett mindent, ami volt. De azért szenvedett. Mert ha nem is gondolt arra, ami volt, érezte, hogy az, ami volt, már nincsen, mint az állat, mely múlton és jövőn kívül az örök jelenben él, mint az a kutya, mely nem kap enni, s nem tudja, hogy mi bántja, és mégis folyton odavánszorog az üres ételes táljához, körülszaglássza, s miután látja, hogy semmit se lát, csüggedten a vacka felé kullog, vissza-visszasandítva."
 
"Eddig a lámpaoltással kezdődött számára a nap elviselhetőbb része, amikor végre elcsendesült a háló, s ő átadhatta magát annak a szelíd fájdalomnak, amely minden este megtalálta, mihelyt álomra hajtotta a fejét. Az önsajnálás zsibbasztó, szinte örömteli percei voltak ezek, s már várta a társtalan meg nem értettség, a céltalan önfeláldozás lassan felgyülemlő könnyeit, melyek lámpaoltás után percnyi pontossággal jelentkeztek. Elég volt arra gondolnia, hogy a többiek már alszanak, s máris kaparta valami a torkát. Ha ezután hazagondolt, akkor az a bizonytalan kapirgáló érzés felkúszott az orrába, majd a szemébe, s mire odáig jutott gondolataiban, hogy mindenki alszik már, otthon is, itt is, egyedül ő forgolódik álmatlanul, addigra kibuggyant szeméből az első könny."
 
„Van, aki őriz,
De nincs, aki ért,
Van olyan, aki megölel,
De nincsen, aki félt,
Már nem is tudod,
Hogy szenvedsz,
Hitted, hogy szebb lesz,
Praktikus, logikus,
Mégis tragikomikus
Rosszul megírt, hálátlan szerep,
Hogy tulajdonként éled az életed,
Én féltelek.”
 
„Égre nézek felhőket látok s a felhőkben a Te arcodat látom. Csendes szélben hangod hallom, ha elbújik a Nap akkor is tudom, hogy szeretlek s hiányzol nagyon!”
 
„Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.”
 
„Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj.
Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki a világon.”
 

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló