Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Míg van posta, és nem vágják el a telefonvonalakat, míg van mondanivalónk, s amíg minden szorongásunk és örömünk meg akarjuk osztani egymással, addig barátok maradunk. Mindörökre!”
Talmud
 
 
„… ha valakiben fényesség lakozik, az az ember ragyogni fog. Így megismerjük egymást, amikor a sötétben együtt botorkálunk, anélkül, hogy a másik arcát kezünkkel végigtapogatnánk, vagy szívébe furakodnánk.” (Albert Schweitzer) „Barátok közt a hallgatás az igazi beszélgetés. Nem a szavak számítanak, hanem az, hogy nincs szükség rájuk.”
 
„Egy barát sosem közli, hogy: Én megmondtam
- még ha ez is az igazság!”
 
„Mindig is a barátság rendkívüli előjogának, kényelmének és könnyebbségének éreztem, hogy soha nem kell semmit elmagyaráznom.”
 
„Két ember attól fogva számít igazi barátnak, amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet!”
 
„Egy barát, azzal, hogy felhív, felugrik hozzád, vagy akár egy véletlen találkozás, esetleg egy apró meglepetés által bearanyozza hétköznapjaidat!”
 
„A barát tudja, hogyan engedje el a füle mellett a mondandód javarészét, hogy csak a lényegre válaszoljon!”
 
„Mi lehet kellemesebb, mint egy olyan barát,
akivel úgy mersz társalogni, mint önmagaddal?”
 
„Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy!”
 
„Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit.”
 

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló