Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ahogy végighajtottam a szépséges texasi dombvidéken, ahol lakom, rájöttem, hogy éppenséggel boldog is lehetnék. A boldogtalansággal semmire sem megyünk, sem én, sem a barátom, ráadásul vezetni is pocsékul vezetek miatta. Választhatom ehelyett a boldogságot is.
Olykor az álmok a tovaszálló csöndben beröppennek a nyitott ablakon,a sors madarát, gyöngéd érintéssel, egy törékeny pillanatra kezedben tarthatod!
Vannak olyan madarak, amiket nem tarthatsz ketrecben örökké. A tollaik túl fényesek és mikor elrepülnek, megnyugszik az ember lelke. De azért a hely ahol éltek, szürkébb és üresebb lesz nélkülük.
Nehéz dolog. Nem lehet megtervezni. Figyelni kell az embereket. Oda kell figyelni rájuk, hogy megvédhessük őket, mert nem mindig tudják, mi jó nekik. Megjavíthatunk valamit, nem egy biciklit, hanem nagyobb dolgot. Megjavíthatunk egy embert.
Nem hihetjük, hogy felfogható a felfoghatatlan, nem hasonlíthatjuk össze, ami összehasonlíthatatlan.
Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor még fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat senki engemet.
When one door of happiness closes, another opens, but often we look so long at the closed door that we do not see the one that has been opened for us.
Azt kívántam bárcsak megint betompulnék, de nem emlékeztem, hogy azelőtt ezt hogy
értem el. A rémálom kezdett egyre jobban idegesíteni, és elérte, hogy azokra a dolgokra gondoljak,
amik fájdalmat okoztak nekem. Nem akartam emlékezni az erdőre. Még amikor a képektől reszkettem,
éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel, és elkezd fájni a mellkasomon tátongó lyuk pereme.
Levettem az egyik kezemet a kormányról, és próbáltam vele a mellkasomat fogni, hogy egy darabban
maradjon.
„Olyan lesz, mintha sosem léteztem volna.” A szavak végigsuhantak a fejemben, teljesen eltértek attól
a tökéletes tisztaságtól, ahogy a hallucináció alatt hallottam őket. Csak szavak voltak, hangtalanok,
mint egy nyomat a papíron. Csak szavak, de a lyukat szélesre feszítették, és beletapostam a fékbe,
mert tudtam, hogy nem szabad vezetnem, amíg ez az állapot el nem múlik.Összegörnyedtem, arcomat
a kormánynak nyomtam, és próbáltam a tüdőm nélkül lélegezni.Nem tudom ez mennyi ideig tartott.
talán egy nap, évek múlva - ha már a fájdalom annyira enyhül, hogy már talán el tudjam viselni -
vissza tudok majd emlékezni arra a néhány rövid hónapra, amik az életemben a legjobbak voltak. és ha
lehetséges az hogy a fájdalom annyira enyhüljön, hogy ezt megtehessem, biztos voltam benne, hogy
annyira hálás leszek azért, mint amennyire hálás voltam azokért, amiket adott nekem. Többet, mint
amennyit kértem, többet, mint amennyit érdemeltem. Talán egy nap majd így fogom látni.De mi van
akkor, ha ez a lyuk sosem lesz jobban? Ha a szélei sosem gyógyulnak be? Ha a sérülés végleges és
visszafordíthatatlan?Szorosan összeszorítottam magamat. Mintha sosem létezett volna, gondoltam
kétségbeesetten. Micsoda hülye és lehetetlen ígéret? Ellophatja a képeimet és visszakaphatja az
ajándékait, de ez nem csinálna vissza mindent olyanra, mint amilyen azelőtt volt, hogy megismertem.
A fizikai jelek voltak a legjelentéktelenebb részei az összefüggésnek. Megváltoztam, belülről már
teljesen felismerhetetlen lettem. Még kívülről is máshogy néztem ki, az arcom beesett, és teljesen
fehér, a lila karikákat kivéve amiket a rémálmok hagytak a szemem alatt. A szemeim sötétek voltak a
sápadt bőrömhöz képest - ha szép lennék és távolról látnám magamat - elmehetnék vámpírnak is. De
nem voltam szép, és valószínűleg inkább egy zombihoz álltam közelebb.Mintha sosem létezett volna?
Ez őrültség. Ez egy olyan ígéret volt, amit sosem tudott volna betartani, egy ígéret, ami abban a
pillanatban megtört, ahogy kimondták.A fejemet a kormánynak ütögettem, hogy eltereljem magam az
élesebb fájdalomtól. Butának éreztem magam, amiért aggódtam azért, hogy megpróbáljam betartani az
ígéretemet. Hol van értelme annak, hogy egy olyan ígérethez ragaszkodunk, amit a másik fél már meg
is szegett? Kit érdekelt, ha vakmerő voltam és ostoba? Nem volt okom hogy elkerüljem a
vakmerőséget, és arra sem hogy ne legyek ostoba.
Szárazon nevettem magamnak, még mindig levegőért kapkodva. Vakmerő a döntésekben - na ez egy
reménytelen dolog volt...A sötét humor elterelte a figyelmemet a fájdalomról. Már könnyebben
lélegeztem, és már hátra tudtam dőlni a székben. Annak ellenére, hogy hideg volt, a homlokom tele
volt izzadtságcseppekkel.Próbáltam a reménytelen javaslatomra koncentrálni, hogy megóvjam magam
a kínzó emlékektől. vakmerőnek lenni a döntéseknél sok kreativitást igényel - talán többet, mint ami
nekem van. de azt kívántam, hogy bárcsak lenne valamilyen mód. talán jobban érezném magam, ha
nem próbálnék egy megtört megállapodásba kapaszkodni minden erőmből.
De sokáig elnéznélek,
ha még egyszer láthatnálak...
Az egysejtűekkel ellentétben az ember szabadon megválaszthatja, hogy válaszol vagy sem egy adott ingerre, és ha igen, akkor azt milyen módon teszi. Az a fontos, hogyan érzékeljük és értékeljük a dolgokat, van-e bennünk együttérzés, és átlátjuk-e a helyzeteket.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló