Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Bántó minden ,szó,
Ha az szól
Ki tudod, lelked apró rezdüléseiben,
Is a kínt felügyeli.
Füleli, mikor vagy sebezhető,
Mérges szavakat suttog, melyektő,
Könny tesz meg utat orcádon,
Lelked kíntól lángol.
Kést rántol,
Rubinvörös véred beszínezi a pengét,
Óh, oly fiatal vagy még!
S a kígyó csak kacag...
Lehunyod szemed...
Számodra nincs többé pirkadat.
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólók néki.
-Mért kell a csüggedtnek búsan-mégis élni?
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
hallgatok mellette, bár tudom, a lelke;
a lelke-szerelme csupán értem ég,
s azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
Csizma a lábán.
Jaj de mérges ez a Télapó
Szakállán sűrűn hull a hó.
A sok gyerek dehogy bánja ezt
Hócsatázni, víg csatába kezd.
Dideregnek, majd megfagynak,
De az arcuk oly vidám,
Csingi-lingi szól a csengő
sebesen csúszik a szán!
Mennyi mindenről szólhat egy dal. Mennyi üzenet lehet benne és mennyit tehetünk bele mi. Az első csók emlékét, barátaink arcát, egy jó buli képeit vagy éppen a szakítás fájdalmát. Egy kudarc élményét, vagy egy sikerét raktározza. Mindegy mi kötődik hozzá, de ettől fog függeni, hogy mikor hallgatjuk meg. Ha vidámság és boldogság fűződik hozzá: bármikor. Ha magány és boldogtalan percek: ritkán. Ha régi sebeket téphet fel, vagy újakat mélyíthet: igyekszünk soha.
Naponta mindenkinek meg kéne hallgatnia legalább egy rövidke dalt, el kéne olvasnia egy jó költeményt, látnia kéne egy kellemes képet, és ha lehetséges, szólnia kéne néhány értelmes szót.
Fogta a kantárt, és átvezette a lovat az útra. Jonatán követte. Amikor kiértek az útra, Jonatán leszállt a lováról.
- Kérlek, atyám, vedd az én lovamat, hadd menjek én gyalog.
- Ülj vissza a lovadra – fordult hozzá Fülöp szigorúan -, és hagyd abba a vitát! De gondolkozz el azon, hogy mi történik és miért.
Jonatán zavarba jött, de visszaült a lovára, és nem szólt többet.
Kingsbridge felé fordultak. Húszmérföldnyire volt. Fülöp nekiindult. Csodálatosan érezte magát. Remigius visszatérése kárpótolta a kőfejtőért, sőt. Veszítettem a bíróságon, gondolta, de ott csak kövekről volt szó. Amit megnyertem, az végtelenül értékesebb.
Ma megnyertem egy ember lelkét.
Amikor azt gondolod, hogy végre van egy perc az életedben, amire már régóta vártál, és amiről azt hiszed, hogy tökéletes, és hogy örökké fog tartani, akkor rá kell döbbenned, hogy egyszer minden jónak vége szakad. És hogy ez a te esetben különösen így van. Ilyenkor azt gondolod, hogy téged nem illet meg a boldogság csodás érzése, vagy talán nem is létezik ilyen. Azt kérdezed magadtól, hogy mit tettél rosszul, mit kellett volna ahhoz elkövetned, hogy az a perc tényleg örökké a tiéd maradjon, az életed egy részét magába foglalva. Aztán felébredsz az álmodozásodból, és újra ott találod magad a szörnyen kietlen, puszta világban. Ahol olyan egyedül vagy, hogy szinte láthatatlan, érzékelhetetlen a személyed környezeted számára. Amikor azt látod a világ nélküled is ugyanúgy forog tovább és, hogy abszolút nem vagy meghatározó senki és semmi életében. Ugyanúgy neked sincs olyan személy az életedben aki az életet jelentené, és ez ellen akármennyire is akarsz, nem tudsz harcolni, hiszen talán a sors akarta így, talán te magad tehetsz róla, nem tudni... De azt tudod, hogy bárki bármit mond, te érzed, hogy ez az érzés soha nem fogy el belőled. Nem tudod senkivel sem megosztani, hiszen senki nem ért meg téged, nem tud osztozkodni a magányoddal. Azt látod, hogy mindenkit megillethet a boldogság körülötted, csak te vagy az, aki örökre a sötétségbe zárkózva éled életed egy konzervdobozban, és arra vársz, hogy végre jöjjön valaki, aki kinyitja ezt a dobozt és megmutatja neked milyen is az igazi világosság...
Kérlek higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek bízz, hogy bízhassak én.
Kérlek szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek élj, hogy élhessek én.
Ülsz a hintában, előre-hátra,
Pár év van már az életedből hátra,
Mesét olvasol, körülülnek kiváncsi arcok,
A sorok egymásba folynak, mint a lelki harcok.

Felharsan egy igazi, boldog gyerekkacaj,
Mosolyogva szólsz, Ákoska halkabban,
Folytatod a mesét, egy rózsaszín füzetből,
A sorok egymásba folynak, a mese ismerős.

Egyik unokád hirtelen megszorítja kezed,
"Ne sírj nagyi, a papi el sosem feled"
Naplód lassan a végéhez ér, így már könyebb,
A sorok egymásba folyna, mint arcodon a könnyek.
De eljövök újra, elhoz a remény,
Úgy szállok az úton, s elrepít a szél.
S ha valahol távol Rád gondol a szívem,
Álmaim szárnyán hozzád sodor a vágy.

De eljövök újra mert Te vársz valahol,
Itt nincs ami tartson nincs senki aki szól.
S visszajön újra mi valaha szép volt,
Dalok és álmok újra rólunk szól!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló