Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Elragadta, megszerezte
Szerelemlánccal megkötözte
De a szíve csak az enyém
Fényes urak, ha nem tudnátok
Két ember kell a boldogsághoz
És õ már csak az enyém

De azért én nem adom fel
Történjen úgy, ahogyan kell...
Mert az én mesémben a hősök győznek
A két szerelmes egymásé lesz
Ezért én nem adom fel...
Az ember nem szerelmes, hanem ő a szerelem.
És természetesen, ha te vagy a szerelem,
akkor egyúttal szerelmes is vagy.
De ez csak egy eredménye, egy mellékterméke az eredeti oknak.
Az eredeti ok pedig az, hogy te vagy a szerelem.
Sokszor álmodtam már, hogy hallom lépteid
Halk hangod hazudta a suttogó szél
Régóta várom már, hogy foghassam kezeid
Reszket a szívem, ha tiédhez ér.

De felkelt a nap, az álom messze szállt a fénnyel
Éberen fekszem az ágyamban egyedül
Kezemben egy régi, gyűrött fényképpel
Szememben könnyek, fájdalmam nem enyhül.

Menekülnék én, ha tehetném, ezerszer
De a veszteség kínzó bilincsébe zár
Nem hullnak a láncok hiába mentél el
Falak zárnak tőled, mint ősrégi vár.

De mégis láttalak, egy pillanat csupán
Mégsem feledem jól ismert arcodat
Újra álmatlan éjjelek csapdáján
Keresztül keresem végre a kiutat.

Felkavartad a nyugodt állóvizet
S most kínok rabja vagy, érzem te is
Tovább zúzni két szerelmes szívet
Nem lehet, felemészt a bűntudat engem is.

Felkerestelek, s láttam nem változott semmi
Te is szeretsz még engem ugyanúgy
Nem tudtam, mit kellene most ilyenkor tenni
Hogy ne ismételje meg magát a múlt.

De ekkor szíved az enyémmel dobbant
S ember lettél egy pillanat alatt
A lelkemben valami újra mgemoccant
Hozzám értél és végtelen lett a pillanat.

Karodba zártál, megállt a világ
S együtt töltöttünk egy csodás napot
De kegyetlen ez a fényes álomvilág
Felejthetetlen emlékül csak ennyit adott.

Az óra ütött, s a szíved újra megállt
Számon utolsó, forró csókod égett
A csodás nap nyomtalanul tovaszállt
De lelkemben égő, vérző sebet tépett.

Egyedül fekszem az ágyamban megint
A pillanat eltűnt, és te már nem élsz
A hold sötét árnyat sző odakint
De nem félek többé, hisz örökké bennem élsz.

(Buffy and Angel)



Szerelmes vagy, mikor a mozdulatai lekötik minden figyelmedet.

Mikor a bánat majdnem olyan erős, mint az öröm.

Mikor kihívod, hogy megnézze veled a napfelkeltét, de az egyetlen, amit látsz, a fény játéka a haján.

Szerelmes vagy, ha mindent megtennél azért, hogy más legyél.

Ha mindent megtennél érte.

Szerelmes vagy, ha a fájdalom majdhogynem elviselhetetlen, de már a gondolat is, hogy távol légy tőle, sokkal rosszabb.
Ez a legszerelmesebb szív mely nem tűr karcolást, inkább vérzik mint szeressen bárki mást.
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett.
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: - Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? - és megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át.
Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét.
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
- Miért jöttél? - kérdezte a halált.
- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál.
- Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!
„Szeretlek te helyes szerelmes. E reggeled legyen szép és kedves, rengeteg "e"-vel, melyeket szerelmes szerelmed smsében képezett e (remek) szerelmed.”
„Ha valaki egyszer felül a lóra, és ha szereti a lovat, bele
szerelmesedik és nem valószínű, hogy utána el fogja hagyni a
lovaglást.”
Ez a legszerelmesebb szív, mely nem tűr karcolást, mely inkább vérzik, mint szeressen mást.
„Szép volt, mint egy rét, ha átsuhan rajta a szél. Az élet lüktetett benne... A régi, érthetetlen, megfejthetetlen talány. A parányi magban megvan már az egész fa gyökerestül, lombostul, koronástul, ahogy majdan virágba borul egy szép áprilisi napon. Egy szerelmes éjszakából, egy csepp plazmából bontakozott ki ez a két váll, ez a szem, ez az arc és újabb csoda, hogy milliónyi lény közül éppen vele kellett találkoznom... Annak a csepp plazmának már megvolt a rendeltetése, hogy évek múltán felém jöjjön.”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló