Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Lehet én vagyok az ördög és talán az összes hiba bennem van ! Nem tudom de valamiért szeretlek de soha nem tudnálak elviselni ! Te vagy túl gyenge vagy én vagyok túl erős ez rejtély . Nem tudom jó e ez nekünk én túl sokszor bántani foglak és te mindig megbocsátasz ! De nekem ez nem jó ! Én erősebb férfit akarok aki segít kijutnom a saját alvilágomból és ördögből angyallá válnom újra !
Mona
Vagyok aki lettem . Nem mondom szép az életem , megjártam e földön a poklot és a mennyet ! A jót elvesztettem a rosszat megszerettem ! Szerettem és szerettek de soha nem egy időben ! Így mivel elmúltam 40 rájöttem a szerelem az nekem túl idegen ! Barátra vágyom nem egyébre ki ha kell átölel s ha kell megnevel ! De nem vágyom sok fellengző szóra ! Nő vagyok én nem gyerek .
Mona
A legpuhább érintés, ami önzetlen és őszinte, ez az apró kis gombóc több szeretetet tud adni, mint egy álszent barát vagy szerelem. Sokszor megnyugtatóbb bármilyen gyógyszernél és nem kerül sokba csak kölcsönös szeretetbe! Ő meghálálja a neki adott idődet!
Elengedtelek, s így ma jobban szeretlek, mint tegnap. Mert a lehetőség, amit kaptál, hogy elmehess a legmélyebb érzésből fakad. Sokkal jobban szeretlek annál, mintsem magam mellet tartsalak. Minden ami valaha azt követelte, hogy maradj, ma kinyit neked egy ajtót, amelyen kiléphetsz. Mert ezt jelenti szeretni és én ennyire szeretlek.
A megsárgult Hajdúbagosi rónán járok,
csöndes lett és fakó.
Szeretném-e tájat itt hagyni sokszor.
Istenem hogyan is tehetném,
mikor annyira imádom?
Haldoklásában is csak a szépségét látom.

Nagyon csöndes lett novemberben kis falum felett az ég is,
Afrikában mentek a vándormadarak.
Maguk mögött hagytak végtelen nyugalmat.

Az ősz jötte miatt minden fecske búcsút intett nekünk.
Az égbolton egyet sem látok pedig annyira szeretnék.

Hiába nézem egész nap a Hajdúbagosi sárguló tájat.
A szemem villás farkú fecske helyett csak sötét varjat láthat.
A gólya sem vadászik békára a szendergő tájon.
Elmélázom a fán csókolózó vadgerle páron.
Nézz bátran szembe önmagaddal és vállald azt ami vagy nem kell folyton mások szavára hallgatni , csak egy a lényeg légy kiegyensúlyozott és boldog ! A többi már nem lényeg!

Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
A szívem nélküled a forró nyárban is dermedt,
teljesen megfagyott.
Várom,hogy szeress és átölelj,
talán még attól kiolvadok.

Szorosan Ölelj,csókolj ha megtalálsz,
olvaszd fel a jégé megfagyott szívemet.
Tudod szívnékül létezni,élni nem lehet.

Nélküled nem létezek,
halott a lelkem,
érted teljesen megfagyott.
Addig olvaszd fel,
amíg a bánatban bele nem halok!


Mennyi könnycsepp csordulhat végig szomorú arcodon.
Mert Úgy érzed,hogy magadra maradtál egy csendes hajnalon.
Súlyos lelki terheket cipelsz mind a két válladon.
Egyedül érzed magad ezen a pimasz világon.
Képtelen a szád mosolyra görbülni,
két szép szemed elfelejtett már vidáman nevetni.
Nehéz perceket gördít eléd mindig a kegyetlen élet,
hidd el,ezek tesznek erőssé téged.
Minden gondon,minden nehézségen,
amelyen felülkerekedsz,
egyszer az életben előnyödre lesz.
A jövődet nagyon zavarosan látod, Mint a téli ködben a beteg jó apádat.
Majd meglátod,
a sok idő minden bánatot, sebet begyógyít.
Völgyek követnek hegyet.
Sok napokból lesznek sok-sok hetek.
Észrevétlenül a bánatod elmúlik,
boldog lesz örökre a lelked.
A réten sétálok lassan elmerengve.
Az enyhe szellő simogat az alkonyati csendbe
A nap rég eltűnt a kis nyárfás mögött.
A csendes félhomályba, nótájával vigasztal engemet egy tücsök.

A hold mosolyogva járja útját a kis falum felett.
A ragyogó csillagok hullajtanak rám egy könnycseppet,
majd hazáig kísérnek.

Megállok a vadvirágos réten.
Pontosan ott ahol megcsókoltál nem is olyan régen.
Rád gondolok,
közben a csillagokat nézem.
Előveszem zsebkendőmet,
s letörlöm arcomról a könnyem.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló