Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Sajnálom, hogy így kellett vége legyen...de én hiszek abban, hogy minden megvan írva és ez is megvolt. Talán ennek így kellett történnie. Még mindig iszonyatosan fáj, hogy nem láthatlak, nem keresel, nem kell elkerülnöm téged a
folyosón, nem lesz már olyan, hogy sétálunk egymás mellett az utcán. A legjobban talán az emlékek hiányoznak, a régi szép dolgaink...mert olyan érzést keltettél
bennem, amit senki nem tudott és érzem hogy sohasem foglak tudni elfelejteni. Az egyik énem azt mondja, hogy jó, hogy elmentél, és már nem vagy itt a városban sem, nem futhatok veled véletlenül össze az utca közepén, nem kell félnem, hogy
nem áll éppen tökéletesen a frizurám és így kell látnod...a másik felem pedig elmondhatatlanul szenved...azért, mert nem láthattalak többet a folyosón, nem várhatom a rezgést a telefonomból, hogy üzenetet írtál...nem fog az üzeneted várni
amikor hazaérek, miután együtt sétáltunk...nem lesznek hajnali átbeszélgetett estéink...mindezeknek sajnos csupán csak régi, szép. vissza nemtérő emlékek, amiket minden este és reggel újra és újra lejátszok a fejemben. Senkivel nem tudlak pótolni, pedig csomószor próbáltam már...mindenkiről te jutsz az eszembe, mindenkiben téged kereslek és utánad kutatom. A legrosszabb az egészben talán nem is az, hogy távol vagy, hanem az, hogy mást szeretsz és mással vagy boldog. Tudom, én soha nem tudtam volna neked kellő boldogságot adni, de te már a puszta jelenléteddel, ha csak láttalak elmenni az utcán, bearanyoztad az egész napom...csak egy rólad látott kép miatt boldog leszek és elmosolyodom...ha csak meglátom valahol a nevedet, vagy hallok rólad egyből elkezd dobogni a szívem, mint amikor csak meglátlak. Szomorú vagyok és egyben szerteszét van repedve a szívem, már több éve miattad...de mégsem tudok haragudni rád, pedig meg sem kaphattalak soha...igazából szeretném megköszönni, hogy megismerhettem, milyen is a szerelem, és érezhettem olyan érzéseket, amiket van aki sohasem érzett még.,.köszönöm a legszebb pillanataim, és köszönöm a sok szép emléket! És remélem, amikor majd valamikor az idő múltán eszedbe jutok, és neked is felderengenek majd az emlékeink, amik egy apró kis mosolyt fognak csalni az arcodra...és ha ez tényleg úgy van
megírva, hamarosan újból rám találsz, és adhatok némi boldogságot vagy csak egy tizedét annak amit te adtál nekem az évek alatt.



Csalódás, Fájdalom,
Fáj, hogy nem tudok neked segíteni, viszont a reményt soha ne add fel. Vannak olyan szerencsés emberek, akiknek részük lehet a csodákban. Én sajnos nem ebbe a kategóriába tartozom, viszont te igen!
Sajnos úgy fogok meghalni, hogy nem láttam Nápolyt, de azért túlélem...
....nem tudom most mit is mondjak,mert ha a közeledben vagyok vagy ha csak véletlenül is rám nézel megbolondulok.Az illatod,az arcod,a hangod és a gyönyörű szemeid elfeledtetik velem az összes problémát amit eddigi életem folyamán elszenvedtem.De sajnos te másnak adod a szíved és a te bolygód más körül forog.De én mégis nagyon boldog vagyok.Emlékszel azt mondtad nézzem a dolgok jó oldalát!És igen ennek is van jó oldala,ugyanis a képzeletemben,a gondolataimban csak az enyém vagy és az én bolygómra szórod napsugaraidat.....szeretlek......köszönöm,hogy mindig mellettem vagy! :D
Tényleg megöl a fájdalom... de nekem nem jutott más, csak a fájdalom és a szomorú, bús magány. Próbálok szabadulni a fájdalomtól, de erősebb a fájdalom és az emlékek hozzád láncolnak. Minden este bízva alszom el, hogy újra szorosan magamhoz ölelhetlek és mondhatom: Szeretlek szerelmem. De sajnos ez csak álom...
Nem mindig könnyű meglátni valakinek az igazi jellemét, néha a férfias felszín mögé kell nézni, hogy azt a törékeny lelket megpillantsuk, nem szabad bedőlni az ékszer csillogásának, hogy megtudjuk hamisítvánnyal állunk szembe, ki kell hozni az igazságot az árnyékból, hogy felismerhessük mosolyának szépségét, bizony embertársaink nap mint nap rejtegetik előlünk valós természetüket és erre sajnos csak akkor döbbenünk rá amikor már késő.
Miért ilyen nagyon nehéz elfeledni azt, akit a világon a legjobban szerettél? Úgy érzem, mikor megpróbálom felejteni, hogy minden egyes porcikám azon van, hogy ne tedd! Vajon a sors olykor rosszul dönt, vagy épp egy lehetőséget kínál az életben, egy apró kis boldogságra? Sok a kérdés, de sajnos bármit is kapunk válaszul, a szívünk sajnos ugyanúgy fáj tovább, sőt idővel egyre jobban, mert a szeretett személy, már nem Rád mosolyog, hanem valaki másra. Az Élet, sajnos ilyen.
Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt már régen eltűnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással.
Olyan, mintha valaki gyomorszájon rúgott volna. Mintha megállt volna a szíved. Olyan, mint az álom amiben zuhansz a semmibe és hiába próbálsz felébredni mielőtt földet érnél, sajnos nem tehetsz semmit. Nem bízol többé semmiben, senki sem az akinek mondja magát. Az életed örökre megváltozik és az egyetlen dolog amit profitálsz ebből a rémségből, hogy többé senki sem fogja így összetörni a szíved.
Sajnos nagyon sokan hiszik azt, hogy a csend olyan űr, amit mindenképp ki kell tölteni még akkor is, ha nincs fontos mondandójuk.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló