Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A házasság gondjai olyan súlyosak, hogy csak ketten tudják elviselni - sokszor pedig csak hárman.
Én pedig honunk minden lakosát, ha nem is gazdagnak, magas helyen állónak, de legalább szabadnak látni óhajtanám!
"A csata a legnagyobb műsor, az igazi attrakció. A háború csúcsa, korona a nyomor, a félelemés az éhínség szemétdombjain. A rémült lélek kiszabadítja magát korlátai közül, és erős szárnyakon magasra ível, hogy találkozzon végzetével. Ez a szenvedő civil nagy pillanata. A léleknek soha nem volt alkalma kibontakozni, megmutatni belső gazdagságát; elnyomva porosodott egy iroda mélyén, pénz szűkében nem hághatott szellemi magaslatokra sem, és amikor meglátogatta a szerelem, ő is csak egy pillanatra állt meg az ajtóban, mert rögtön utána jött a gyermek, a házasság, a szűk penészes lakás, a számlák, a verejték, a szárnyaszegett vágyakozás, a nő pedig egyre unalmasabbá vált, megmérgezte életét.
A csatában a szürke civil szembenéz minden félalmével, amelykből akad garmadával, és kimegy csatázni, és a lelke szabaddá válik a nagy élet-halál drámában.
Nem! A lélek nem válik szabaddá. Ez karikatúra. A kiember távol áll attól, hogy szabad emeri lénnyé váljon - őrült, hisztérikus gazember lesz belőle, aki vakon engedelmeskedik másoknak, mert fél önszántából bármit is lépni. Pontosan azt fogja tenni, amit soha életében nem akart, legalábbis nem mert megtenni, de ami egész életében kísértést jelentett számára: öl az életéért.
És mert ezzel halálos veszélynek teszi ki magát, azt képzeli, hogy az élet birtoklása bátor emberré teszi, aki immár elmondhatja magáról, hogy nem élt hiába. Ez a prózai igazság."
A kutya felnéz az emberre, a macska pedig lenézi az embert, de egy türelmes ló úgy tekint rá, mint egyenjogú partnerére!
"Aki számít, azt Te sosem látod, aki valamit is akar, az a jóbarátod, aki megesküszik, hogy jó barát vagy, pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak.
Az a sumák fajta, az sosem mondja, csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja, pedig elevenen eszi meg a penész érted. Sokra képes, aki szeret Téged!"
"A távolság csak fizikai paraméter. Két szerető lélek közt nem létezik távolság. Mindig együtt
vannak, szeretik és segítik egymást, még akkor is, ha fizikai megtestesülésük nem tud formát
ölteni... Az igazi barátságot és szeretetet semmi a világon nem tudja kioltani, a távolság pedig az utolsó, aminek erre 1% esélye is lenne."

"...értsd meg, kérlek, szeret valóban téged, pedig furcsa vagy néha igazán. Színjátékot ne tervezz, nem kell semmilyen jelmez, csak menj már, mert vár rád az a lány..."
"-Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó... A sebesült felnyögött. Szemei lázasan remegtek. -De az élet! Soha többet nem látni az erdőt, és nem hallani a madarakat! Pedig az élet olyan szép Nuca... -Itt maradsz te Teofil ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek. Nincs több bajod az emberekkel. Te hinted éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette és megfested a szirmait. Együtt szállsz a pillangókkal és ujjaid megérintik a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő a jó illatot üverből üverbe, és meglesed a tündéreket, amikor fürödnek... Az asszony beszélt. Az ember nehezen hörgött, szája megrándult néha, mintha mondani akart volna valamit, aztán a hörgés csöndesedett, a szemek elvesztették a fényüket, az élet láthatatlan párája elszállt valahova a kék végtelenbe..."
„A legmélyebb félelmünk nem az, hogy elégedetlenek leszünk. A legmélyebb félelmünk, hogy végtelenül erősek vagyunk. Ez nekünk a fény, nem pedig sötétség, ami legjobban megrémít minket. Ha kicsinyes vagy, az nem szolgálja a világot. Erről nem tud senki, ezért a környezeted nem lesz bizonytalan. Ragyognunk kell, mint a gyerekeknek. Ez nem csak néhányunkban, mindenkiben ott van. És ha ezt a ragyogást szabadjára engedjük, tudat alatt másokra is hatunk, hogy ezt tegyék. Ahogyan megszabadulunk félelmeinktől, a jelenlétünk magától felszabadít másokat.”
„Hogy mit jelent hattyúnak lenni? Úgy siklani, mint az álom? Fenségesen a tó sima tükrén... És nem menni soha a partra. A szárazon, ahol az emberek járnak, ügyetlen a hattyú. Tán nevetséges is. Ha végigtotyog a parton akkor egy másik madárra hasonlít. Egy libára. Ott kell maradnia a tó tükrén. Némán, fehéren, fenségesen. Nem repülni, pedig madár. Egy dalt tudni, és nem énekelni. Egy életen át, mindhalálig. Emelt fő, hűvös közöny azok iránt, akik a partról bámulnak. És a dal? Soha...”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló