Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Még a gazdag, szabad és fejlett oktatási rendszerrel rendelkező országokban is, ahol pedig a lehetőségek adottak, az emberek jobbára éretlen dolgokat tartanak fontosnak. Kevesen próbálnak valami abszolút dolgot keresni; a legjobb befektetésnek általában az számít, ha valaki hatéves korától húsz évet tölt el különféle iskolákban és egyetemeken. Sajnos azonban ez nem garantálja a boldogságot, és a síron túl még csak az sem segít, ha a rákövetkező harminc-negyven évben több pénzt keresünk. Csupán a legértelmesebb emberek elenyésző hányada talál rá a legerősebb és egyedüli tartós beteljesedésre, ami már kezdet nélküli idők óta jelen van minden lényben: a tudat megtapasztalására. Ha tudatosan használjuk ezeket a feltételeket, hogy olyan értékekre leljünk, melyek értelmet adnak az öregség, a betegség, a halál és az újraszületés során, akkor életünk értékessé válik.
Boldog az az ember, aki képes megőrizni gyermeki lényét, aki nyitott a külvilág benyomásaira és apróságoknak is örvendni tud! A magunk életkorában megállapodtunk, mindenről sziklaszilárd véleményt alkotunk. Mi már mindent láttunk, bennünk már semmi sem kelt bámulatot. Nekünk van a legnehezebb dolgunk. Azt mondjuk, így meg így legyen valami, újdonságokról pedig hallani sem akarunk. Elveszítettük a legfontosabb tulajdonságunkat: a kíváncsiságot. Vagy inkább a tudásvágyunkat; a kíváncsiság néha nagyon rút lehet.
A jelen és a jövő semmi...a múlt már valami... Mert a jelent nem tudjuk, a jövő kifürkészhetetlen,a múlt pedig a szép emlékek hordozója...
Az életünk egy menet a világ körhintáján: befizettek rá minket, pedig nem kértük. A legjobb, amit tehetünk hát, hogy élvezzük a dolgot, sírni pedig ráérünk majd akkor, ha le kell szállni...
Néhány ember azért született, hogy a folyó partján üldögéljen. Néhányan azért, hogy megcsaphassa őket a villám. Néhányuknak jó érzéke van a zenéhez. Vannak akik művészek. Vannak akik úsznak. Vannak akik értenek a gombokhoz. Néhányan színészek. Néhányan pedig...anyák. És vannak akik...táncolnak.
Fekete tintával fehér lapra írok,
Sötét könny hull, pedig fényes nappal sírok...
Kívül vidámság, arcomon mosoly ragyog,
Belül keserűség s magány foglya vagyok...
Minden ember hibázhat és hibázik is. Hibáink következtében vesztjük el biztosnak tűnő munkahelyünket, hűséges barátainkat, mindig mellettünk álló családtagjainkat és odaadó szerelmünket. Ha megbántanak minket, s csalódunk, épp úgy toljuk el magunktól azt, aki fájdalmat okozott, mint ahogy minket tolnak el maguktól azok, akiktől elvettük a boldogságot. Az ember ösztönösen fél az újabb csalódástól, s nem látja be azt, hogy míg attól tart, hogy újra csalódik, mennyi lehetséges boldog percet dob el, mikor nem ad új esélyt. De helyes e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt a boldogságnak?! Igen, mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz és csak annyit tudunk majd mondani „Pedig kettőnknek járt volna még egy esély!”
A barátot a legnagyobb jó közé soroljuk, a barát hiányát és a magányt pedig a legkeservesebb dolognak tartjuk.
Tudod, a valószínűtlenről való álmodozásra létezik egy szó, mégpedig az, hogy remény.
Aki nem önmaga lámpása: sötétben jár. Ami pedig a boldogságot illeti: boldog az ember csak akkor lehet, ha szabad. És csakis az igazság tudja szabaddá tenni. Az igazság pedig az, hogy valamennyien önmagunk lámpásai vagyunk.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló