Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Az ember akkor igazán emberi, amikor nem érvényesítheti az akaratát. Nagyszerű teljesítményei ritkán köszönhetők egyetlen hatalmas ugrásnak. Forrásuk sokkal inkább az a lelkierő, ami akkor ébred benne, amikor célja felé töve látszólag legyőzhetetlen akadályba ütközik. Ez az a pillanat, amikor megszületnek a nagy erejű szavak és a végtelen küzdelem elszántsága.
Talmud
Az akarat, nem több, mint egy utolsó és legerősebb vágy. Olyan, mint amikor egy vasdarabkát mágnesek vesznek körül, és azt elkerülhetetlenül a legerősebb vonza magához. Vagy ahogyan szellemsen mondta valaki, olyan, mint a szélkakas, amely tudatában van mozgásának, de nincs tudatában a szélnek, ami mozgatja. Az akarat gyakorlattal erősíthető, ahogyan a vágyat is fokozza, ha engedünk neki.
Nem a munka öli meg az embert, hanem az aggódás. A munka egészséges. Senkire sem rakhatsz nagyobb terhet, mint amit hordani képes. Az aggódás viszont szétrágja a lelket.
Az idegeskedés az egyik legtermészetsebb emberi funkció. Ideje lenne ezt tudomásul vennünk. Sőt! Meg kellene tanulnunk jobban csinálni.
Az aggódás és a lelkiismeret - két hatalmas erejű lendkerék. Ha elkapnak, nagyon keményen fogsz dolgozni. Ám semmi biztosíték, hogy olyasmit csinálsz, aminek értelme van.
Ne aggódj a holnap miatt! Holnap nyerhetsz hatszázmilliót - vagy elüthet egy autó. Vagy nyerhetsz hatszázmilliót és elüthet egy autó.
Ha tudnánk, milyen keveset foglalkoznak velünk, talán nem idegeskednének olyan sokat azon, mit gondolnak rólunk mások.
Archie nagyon ügyetlen. Képtelen aggódni, hogy ne idegesítse fel magát.
Az aggódás általában nem akkor teríti le az embert, amikor tevékeny, hanem a munka végeztével. Ekkor kerdődik a fantázia ámokfutása, amely felszínre hozza a legképtelenebb lehetőségeket, és felnagyítja a legkisebb hibákat és veszélyeket is. Ilyenkor az emberi agy olyan, mint egy nagy teljesítményű motor, amely terhelés nélkül dübörög. Ellenőrizhetetlenül pörög, azzal fenyegetve, hogy kiégnek a csapágyak, elnyíródnak a rögzítőcsavarok, és az egész a darabjaira hull. Az aggódás elleni legbiztosabb orvosság, ha elfoglaljuk magunkat egy komoly, figyelmet igénylő tevékenységgel.
A pszichológusok újból és újból igazolták a Yerkes-Dodson szabály érvényessgégét. Talán ez az egyetlen valóban tudományosnak nevezhető pszichológiai törvény. Kimondja, hogy az aggódásnak az által kiváltott izgalmi állapot bizonyos szintjáig teljesítménynövelő hatása van, e szint felett viszont ugrásszerűen rontja a teljesítményt.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló