Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy rongybábu vagyok csupán, és egy darabka élettel ajándékozna meg, lehet, hogy nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de biztosan megfontolnék mindent, amit kimondok. A dolgok értékét nem abban látnám, amit érnek, hanem abban, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék: megértettem, hogy ha csak egy percre is lehunyjuk szemünket, hatvan másodpercnyi fényt veszítünk el örökre.”

Talmud
Én mondom
Még nem nagy az ember
De képzeli, hát szertelen
Kísérje két szülője szemmel
a szellem és a szerelem.
Soha le nem mondani
Soha el nem csüggedni
Ha kell mindig újra kezdeni
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egy egész világ nem a birtokunk,
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Hódmama: Megmondta, hogy ne repetázz suttyomba!
Hódpapa: Nem tudhatod mikó esző utójára. Főleg ahogy te főzől!
"Kockáztatnunk kell - mondta. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.
Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."
"Mint tudják, a munka napja a keményen dolgozó amerikaiak ünnepe. Álljunk meg tehát egy pillanatra, hogy köszönetet mondjuk nekik: Gracias, amigos!"
"Vigyázz, mit mondasz! A szádon nincs backspace billentyű."
"A mama azt szokta mondani, az élet olyan,mint egy doboz
bonbon: Nem tudhatod mit veszel belőle!"
Az a sztereotípia, hogy a nők gyengébbek matematikából, sajnálatos módon igaz. El sem tudom mondani, hányszor próbáltam beszédbe elegyedni egy csinos lánnyal rámutatva, hogy a telefonszámom egyben egy prímszám is, de még egyiket se sikerült hazavinnem.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló