Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
- Mégis mikor öregedtünk meg?
- Én mindig öreg voltam, Ben. De tudod mit? Nem is bánom! Ha fáj valamim, legalább használtam. Már nehéz felmenni a lépcsőn, de csak azért, mert sokat másztam fel rajta ahhoz a férfihoz, aki szeretett. Itt-ott van néhány ráncom, de csak azért, mert oly sokszor rám mosolygott a Nap. Azért nézek ki így, mert hát ittam, és bagóztam, éltem, szerettem, táncoltam, énekeltem, és végigkeféltem egy rohadt gyönyörű életet. Megöregedni nem szégyen, Ben. Azt ki kell érdemelni.
Van úgy, hogy az álmunk nem teljesül. Olyankor helyette új álmunk lesz, amiért jobban küzdünk. Meglehet, hogy ez az álom sem teljesül, de mindig jön új és új álom. S mind közül csak az egyik az igazi, ami teljesül, amiért valóban megteszünk mindent.
Azt hiszem ok nélkül senkinek nem jut rossz az eszébe rólam. Akinek mégis, az tudja, hogy valahol, valamikor rosszat tett velem, és épp egy olyan kártyát tartok a kezemben, amit akár ellene is tudok fordítani. Az ilyen embereknek nem tiszta a lelkiismeretük! Rosszat gondolnak, mert félnek!!! Tudják, hogy hibáztak, és nem kapták még meg érte a büntetésüket. Azonban mindez csupán a kicsinyességüket mutatja. Hiszen ha valóban ismernének, tudnák, hogy nem vagyok bosszúálló. Senkire sem haragszom. A reváns már nem az én feladatom. Ezt mindig a magasabb szinten lévőkre bízom!
Elveszett az élet nem mosolygok már
Fáj a szívem belehalok tán
Hiányzol lelkem túlságosan is
Csak rád vágytam mindig is
Összetört a szívem s nem lesz többé épp
Nekem csak te kellesz miért nem érted még?
Könnyekkel küszködöm nap-nap után mert nélküled
Újra szürke a világ!
Rám mosolyogódtál s reményt adtál de elfordultál
S reménytelenségbe hajszoltál
De még mindig csak rád vágyom mert
Többet jelentesz nekem mint bármi a világon!
Úgy búcsúzom el a várostól, ahogy mindig: abban a tudatban, hogy bármikor meggondolhatom magam és visszatérhetek.
... egyre gyakrabban kaptam tőle levelet, és a különböző országok bélyegei láttán mindig elfogott az irigység. Számomra ő volt az idősebb és tapasztaltabb barát, aki mindent tud, aki járja a világot, próbálgatja a szárnyait - miközben én minden erőmmel azon igyekszem, hogy gyökeret eresszek.
Miért tanulnád mindig, hogy mi a dal,
Minő az erdő, míg az élet elfoly.
Örömtelen poros szobafalak közt.
Hosszúnak nézed-é az életet,
Hogy sírodig teóriát tanúlsz?
A nomádoknak nem volt múltjuk, csak jelenük, és ezért mindig boldogok voltak - egészen addig, amíg meg nem tiltották nekik a vándorlást.
Ülök a sötét szobába, egyedül, könnyem csorog.
Ülök az ágyon, s csak rá gondolok.
Hiányzik, Szeretem, Ő mégsincs velem,
s nem azért, mert nem lehet, szakított velem.

Ülök, s nézek ki az ablakon,
Néma csend, csak az utca zaját hallgatom.
Hiányzik, még mindig szüntelen,
reménytelenül szeretem, Ő az egyetlen.

Írom e verset, hátha elolvassa,
s reménykedek, hogy felkeres, s azt mondja:
Folytassuk Szerelmem, Veled akarok lenni,
Szeretlek nem akarlak elveszíteni.

Talán valóra válik,
Talán csak egy hiú álom,
De egy biztos,
Szeretem, Ő marad a párom.
Rossz légy, mert a jókkal mindig valahogy kicsesznek!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló