Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Soha nem tiszteltem a törvényt, erkölcsöt, becsületet. Eddig hálátlan és önző voltam. Hazudtam azoknak akiket szeretek, és azoknak is akiket nem. Életeket tettem tönkre és változtattam meg alapjaiban. Elvettem ami nem volt az enyém és ott jártam, ahol nem járhattam volna. Múltam nagy része homályos folt. Fekete bárányok között nőttem fel és éltem az életem.. Most mindez megváltozik, új értékrendet állítok fel és e szerint fogom élni az életem.
Tudod, mit jelent, hogy élni? ... nevetni, és olykor szomorkodni; mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen; hatalmasakat szeretkezni; hatalmasakat tombolni, táncolni egy éjszakán át; a barátaidat megvigasztalni; másokat mosolyra deríteni; emlékezni és felejteni; pénzt költeni és kuporgatni; reménykedni és álmodozni; tanulni és tanítani; áldozni; makacsnak lenni és könyörögni; változni és változtatni; érezni az illatokat, látni a fényeket és hallani a hangokat; valóra váltani az álmaidat és olykor elviselni, ha mégse válik valóra s mindezeket úgy tenni, hogy önmagad vagy minden egyes pillanatban, mert nem tudhatjuk, hogy melyik lesz az utolsó.
... mindez csak egy hajszálon múlt, egy pillanaton, egy elhatározáson. De mert hogy így lett, ma senki sem hiszi el, hogy másképpen is lehetett volna, Furcsa az élet.
Van egy apró, elvarázsolt, külön kis világ. Ami csak a tiéd és csak az enyém; a miénk… a kettőnké… közös.
Csak te érted, és csak én értem, csak mi. Ketten. Más senki ezen a földön.
Saját Napunk – a szeretetünk – ragyogja be, saját csillagaink – a mosolyaink – díszítik az egét. A Hold, mely éjszaka világít a bizalom kettőnk között.
A levegő, mely nélkül meghalnánk – a tudat, hogy létezel nekem és hogy létezem neked. A víz, mely életben tart: a sok kedves szó, melyekkel egymáshoz szólunk.
Mindezek együttesen táplálnak minket, és bennünk egy érzést: barátok vagyunk mindörökké!
Megérintett a halál gondolata. Elbűvölőnek találtam az áttetsző, légzéstől és mozgástól megfosztott test gondolatát. Nem értettem, hogy mindez mit jelent. Nem féltem. Előfordult, hogy kanyargó erekkel átszőtt csuklómat néztem, és erős késztetést éreztem rá, hogy megszakítsam a vonalak folytonosságát. Talán a halál volt a legkönnyebb és egyben leggyávább megoldás, hogy ne kelljen szembeszállni az élettel, közönyével, súlyával és aggodalmaival. Az az undorító érzés töltött el, hogy elbuktam. Mire jó tovább élni, ha ez csak vegetálást jelent?
A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat, akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem a számat csókolta, a nevemet suttogta.
Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.
Természettől fogva szinte rejtve megvan bennünk minden, amire az életben szükségünk lesz, és mindez magától kifejlődhet.
Hogy az ember olyan okok eredménye, amelyek a legkevésbé sem törődnek a céllal, amelyhez viszik őt; hogy eredete, növekedése, reményei és félelmei, szeretete és hite semmi más, mint atomok véletlen együttesének folyománya; hogy sem a szenvedély, sem a hősiesség, sem a gondolat és érzés intenzitása nem mentheti át az egyéni életet a síron túlra; hogy a korok minden munkája, minden odaadás, minden ihlet, az emberi géniusz minden, Napnál csillogóbb ragyogása arra van ítélve, hogy kialudjék a Naprendszer roppant halálában, és az Ember alkotásának temploma sírját lelje egy romokban heverő Univerzum törmelékei között - mindezek a dolgok, ha nem is teljesen vitán felüliek, de annyira közel állnak az igazsághoz, hogy semmilyen filozófia sem remélhet elfogadást, ha elveti őket.
Voltam már börtönben. Csak három hetet, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-drukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra meg az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló