Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Én mindig is itt voltam, vagyok és leszek! A kérdés csak az, hogy Te mennyire keresed a társaságom.
Gondolj rám, ha már nem leszek veled, Gondolj arra mennyire szerettelek. Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S az
utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk. Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem, Nem is sejtetted, mit jelentettél
nekem. A legjobb barátomat, az egész életemet, A boldogságom, a végzetemet. Te voltál az, kire életemet bíztam volna, Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna. S íme e könnycsepp miattad folyik arcomon, Tudd, hogy hiányzol nagyon. Gondolj erre, ha már máshol leszek, S más teszi szebbé életemet. Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra, Kiért életemet áldoztam volna. S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled, S arra mennyire szerettelek. Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S arra a napra mikor kimondtad végeztünk. Egy rózsát helyezel kezeddel síromra, Szemedből egy könnycsepp folyik arcodra. Sírva kéred bocsássak meg neked, S én a túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek.
Rád gondolok és a sírás fojtogat.
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod.
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.

Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.
Néha ki kell zárni azokat az embereket, akik mást testesítenek meg mint Te magad. Bármennyire is idegesítenek pusztán a jelenlétükkel is, meg kell tanulni kizárni a külvilágot és megmutatni, te erősebb vagy annál, hogy felülkerekedjen benned egy érzés, ami megváltoztathatja a hátralévő életed.
Gyermekként mennyit álmodtunk..barátokkal vígan futkározva, merészen alkotva, teljes napokat bandázva..nem szabott határt semmi gondolatainknak..képesek voltunk dolgokat megálmodni,bátran nekiállni,igaz ezek gyakran álmok maradtak de mi akkor sem törtünk le, hiszen az egész csak a játékokról szólt..
Veszekedve váltunk el..mindketten mondtunk dolgokat,mindketten forrófejüek voltunk,és mindketten csak jót akartunk..de mégsem tudtam elégszer elmondani neked mennyire szeretlek,mégsem tudtam megosztani ezt a titkot veled kellőképpen..mikor elterveztem megteszem nem hittél nekem,eltoltál magadtól..mikor elakartam mondani hogy szeretelke és féltelek te csak kinevettél és közölted hogy nem hiszed el..most itt ülök egy robogó vonaton és szívem egyre csak szerte foszlik..úgyérzem millió darabokra hullik amint távolodik a vonat az állomástól..szeretnék felállni,szeretném a vészféket meghúzni...szeretnék leszállni és feléd futni..szeretném elmondani mégegyszer ..csak még egyszer,hogy tudjam meghallottad a sok lényegtelen szó között,azt ami lényeges,ami fontos..hogy szeretlek..!..
Mikor megkér, hogy annyira öleld meg, amennyire szereted őt, megöleled, de legbelül úgy érzed, hogy nem tudod annyival megmutatni, legszívesebben belebújnál az Ő testébe, hogy úgy ölelhesd meg..
Hozzád, de szívesen repülnék ó, hogy csókolnálak lázas hévvel
Ölelő karjaid bilincsében, szép szemeid tekintetével.
Édes csókot ígérnek ajkaid, ajkamra ízesen tapadnak.
Ó, mennyire várok, a pillanatra vágyom, magamhoz vonjalak.
Időnként annyi kérdés zakatol a fejemben..vajon jól tettem ezt vagy azt,vajon jó ember vagyok-e, vajon szeretnek-e az emberek? De aztán mindig arra gondolok hogy ezekre a kérdéseinkre a mindennapok válaszolnak..az események sorozata, a tettek következménye...az hogy mennyi baráttal és mennyi ellenséggel rendelkezel...minden adott minden előttünk van..a kérdés csak az hogy elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy kellő nagyságúra kinyissuk a szemünk és szembesüljünk a válaszokkal..ahogy mondani szokták..ne csak nézz, láss is!
"Majd elmondom" - gondolta, de amint barátjára nézett, arra gondolt, hogy az idő múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló