Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Ez a legszerelmesebb szív, mely nem tűr karcolást, mely inkább vérzik, mint szeressen mást.
Talmud
"Olyan mélyen vagyok a vérben, hogy bűn bűnt vonszol magával, könnyejtő részvét nem lakozik szememben."
"Úgy élni, hogy széppé tegyük a nevünket, még ha eredetileg nem is volt az, hogy úgy maradjon meg az emberek emlékezetében, mint valami kellemes dolog szinonímája, melynek eredeti jelentését már el is feledték."
"A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel,
amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz."
Karod erős - szíved emelkedett:
Végtelen a tér, mely munkára hív.
Ám, úgy kell lennie:
A végtelen felé halad az út,
Amely a végtelenből érkezik.
Haza és szabadság,
Ez a két szó, melyet
Először tanuljon
Dajkától a gyermek...
Bármily erővel, bármily áldozattal
Hazát kell nektek is teremteni!
Egy új hazát, mely szebb a réginél,
És tartósabb is, kell akarnotok.
Életünk termése szolgálja hazánk dicsőségét!
Mi vagyunk az aranyló, hullámzó búzatábla,
mi vagyunk az eljövendő ország magvetése.
S szeretnénk részeseivé lenni annak a világnak,
amelyet betölt nemzetünk dicsősége.
"Kockáztatnunk kell - mondta. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.
Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló