Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Kívánd, hogy amott ma éjjel gondoltál ugyanúgy igaz legyen holnap, s holnapután.Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet.Én pedig békés karácsonyt kívánok Neked!
Talmud
A kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára.
A híresség egy olyan személy, aki egész életében keményen dolgozik azért, hogy ismert legyen, utána pedig fekete napszemüveg mögé bújik, hogy ne ismerjék fel.
Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.
Igazi lelkünket akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.
Jóreggelt azoknak, akik itt lakoznak,
Verset mondanék, ha meghallgatnának.
Jézus feltámadott, nagy örvendezéssel
Áldják hát az Istent hangos énekléssel.
Áldom és is ezért, mert ma húsvét napja
Virradt mireánk, áldott szent órája.
Most jöttünk Krisztus kicsiny mezejébõl
Az illatozó rózsák virágos kertjébõl.
Azt kívánom most, még sokáig éljenek,
Sok boldog húsvétot vígan megérjenek.
Kárt, bút, bánatot sose szenvedjenek,
Mind földön, mind mennyben boldogok legyenek.
A boldogság olyan, mint egy csók – ha azt akarod, hogy neked is jó legyen, tovább kell adnod valaki másnak.
Hogyha velem fekszik, legyen ingerlő, fenekedvű,
nem fontos, hogy túl szép legyen és szűzies.
Hatni ne kislányoskodva, ijedt sutasággal akarjon:
mindennél inkább kell bujasága nekem.
Örömöd sok legyen, bánatod semmi,
segítsen az Isten bodognak lenni.
Legyél mindig vidám, örülj minden szépnek,-
én így kívánok Neked Boldog Új Évet!
Békesség, boldogság áldása reátok,
hogy az óévet jól zárjátok.
De emeljétek poharatokat és kiáltsátok: BÚÉK,
hogy szebb és jobb legyen az új év!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló