Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Egy lélek távozott Tőlünk,
Hiánya, a mai napig érződik
Ez kellett, hogy meggyónjuk bűnünk?
Valami véget ért és valami kezdődik
Egy élet nélküle, egy fájdalmas út,
Néha útközben, beköszönt a múlt
Emlékek kísértenek, s szorítják torkom,
De el kell viselnem, ez a sorsom
A halál, ami akkor jön mikor akar,
Minden lelket, a másvilágra zavar
Így Nélküled, néma már az éjszaka,
Mindennap egy gondolat: Hiányzol nagyapa!
Talmud
Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy "félénk", legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki.
Rozsdás hirdetőtáblán áll a felirat: rozsdásodás elleni szerek, kis - és nagy mennyiségben eladók.
Látszólag semmi sem kényszerített rá, hogy vele maradjak. Még szabad voltam, hogy a saját életemet éljem. De nem nagyon akartam erre gondolni. Nem szántam rá időt, hogy elképzeljem az életemet nélküle, valaki olyan nélkül, akitől függhetek. Visszautasítottam a lehetőséget, hogy kiszabaduljak az örvényből, amely magába szívott. Lehetetlen volt meghátrálni. Sodródtam az árral. Már halott voltam.
Ha gyermek éveidben valakiben barátra leltél azt reméled, utadon végig kísér, majd mikor felnősz rájössz semmi sem ennyire egyszerű. Megtalál az első nagyobb pofon, amikor is ez a barát többé nem barát. Napok, hetek múlva már a tettei miatt annak sem neveznéd, de akármi is volt, neked ugyanúgy fáj, és nem akar enyhülni, a szív nem akar nyugodni, mert benne igazán bíztál. A feltétel nélküli gyermeki szeretet okán...
Hibák, mind elkövetjük őket.
Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk
Például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit,
Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől, akivé váltunk.
Néha nem is tudjuk mekkorát hibáztunk, csak mikor már késő,
Vagy időben észrevesszük, hogy jóvá tudjuk tenni.
De minden hiba okkal történik,
Ezáltal megtanulod a leckét, amit máshogy sosem tanultál volna meg...
Remélhetőleg, többet nem követed el ugyanazt még egyszer.
Szilveszter alkalmából nem kívánok egyebet,
csendes lépteiteket kísérje a szeretet!
Szívetekben béke, lelketekben nyugalom
legyetek boldogok a következő 365 napon! BÚÉK!
Légy a szüleid szeme-fénye, kistestvéred hű nővére és majd valakinek drága kicsi felesége.
Csillagos az ég minden csoda szép, a téli hold fénye mi kettőnkre néz. Búcsúzom tőled drága kis katonám, gyere csókolj meg, most nem látja meg jó anyám.
Ne légy büszke mint a magas pálma. Légy szerény mint az ibolya. Mert a pálmát letöri a szél. De a kis ibolya a fűben is megél.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló