Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Nincs szebb tartalma életünknek,
Mint megszépíteni azok életét,
Akiket szeretünk.
Talmud
Amikor kinézek az ablakon,
Egy szomorú fűzfát látok.
Épp csak szeretetért kiált, s én kikószálok.
Hozzábújok, s elmesél mindent, mit érez,
S én ekkor ismerek magamra benne.
Úgy véli, hogy őt már nem veszik semmibe,
De téved, mert mi örökké őrizzük szívünkbe.
S így én is, mert pár barát szeretni fog örökre.
Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk. Búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk. Búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott.
Azt mondják, hogy a legszomorúbb dolog, amivel az ember valaha is szembekerül az, ami megtörténhet vele. De milyen volt az az ember aki szembenézett vele? Vagy milyen nem volt? Esetleg milyen nem lesz már többé? Sosem könnyű a jó utat választani. De ennek a döntésnek a meghozatalakor csakis a szívünkre hallgathatunk. Néha megtaláljuk a jobb felé vezető utat. Néha harcolunk a hibáink, a rossz indulatunk és féltékenységünk miatt, hogy megbánjuk és bűnbocsánatot nyerjünk. És a szégyen miatt, amit azért érzünk, mert nem azok az emberek vagyunk, akiknek lennünk kellene. És van, hogy megtaláljuk a jobb felé vezető utat… de van, hogy az a valami jobb dolog talál meg minket.
Semmi se kerül,de sokat teremt.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökre megmarad.
Senki sem olyan olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Táplálja a jóakaratot az üzleti életben, boldogságot terem azt otthonban és mindenütt a barátság biztos jele.
Pihenés az elfáradt embereknek, napfény a csüggedőknek, világosság a szomorkodóknak és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.
Nem jelent földi javakat senki számára:
Nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni-csak önként lehet odaadni.
Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, akkor legalább te nézz rá derülten.
Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!
Ha meg akarod kedveltetni magadat az emberekkel, akkor MOSOLYOGJ!!
A bizalom törékeny kincs, ha egyszer elnyertük óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész olykor lehetetlen visszaszerezni. Az igazság persze az, hogy sosem tudhatjuk kiben bízhatunk. Azok akik legközelebb állnak hozzánk becsaphatnak és idegenek siethetnek megmentésünkre. Végül a legtöbb ember úgy dönt, hogy csak önmagában bízhat, így kerülheti el legegyszerűbben azt, hogy megégesse magát.

Összedőlhet fenn a magas ég,
Leomolhat minden ami ép,
Egy a fontos, hogy Te szeress,
Minden más csak semmiség

Örök életet élsz velem,
Vár ránk a kéklő végtelen,
Mert a sors egymásnak szánja
Kiket összeköt a szerelem.
Megálljatok, kik halkan jártok itt,
A fák alatt, ti kedvesek.
Kik értitek az erdő titkait,
Rám nézzetek.
Párommal én az erdő ünnepén,
Szentséges édes alkonyon,
Csendben, harmatban, lilán és üdén
Harangozom.
Amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte mértek rá.
Meglátásom szerint az Internet csak a kikosarazás újabb eszköze.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló