Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!”
Talmud
„Mert amit látunk és hallunk, az jórészt azon múlik, hol áll a szemlélő, illetve nem csekély mértékben azon is, milyen ember az illető."
„A ráncok csupán azt jelzik, hol a mosoly helye.”
„Most már megértem a falusi barátságokat. Hosszú évtizedeken keresztül tartottak, holott a barátoknak nem volt semmi fontos mondanivalójuk egymásnak. Ne is legyen! A fontos dolgokat tartogassuk az idegenek számára, akik úgysem értenek meg bennünket.”
Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam, s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttük két pár láb nyoma a parti homokban ahogy Ő mindig ott járt énvelem De ahogy az út végén visszanéztem imitt-amott csak egy pár láb nyoma látszott, éppen ahol az életem próbás nehéz volt, sorsom mostoha. Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz "amikor életed kezedbe tettem s követődnek szegődtem Mesterem azt ígérted soha nem hagysz el engem minden nap ott leszel velem. S most visszanézve legnehezebb úton, legkínosabb napokon át mégsem látom szent lábad nyomát csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen elhagytál a legnagyobb ínségben? Az ÚR kézen fogott és szemembe nézett: "Gyermekem, soha nem hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át azért látod csak egy pár láb nyomát mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordozatlak!"
"Öngyilkos álmod
Mások
Álmodják Neked
Jó volna látnod a holnapot,
De Te nem akarsz élni!"
„Ha a mai napot nem mosollyal kezdted, akkor kezdj el gyakorolni holnapra...”
Örömmel és büszkén keltem fel ma reggel,
Hogy meglocsoljalak téged sok-sok szeretettel.
Sok házat bejártam, sok virágot láttam,
De ilyet, mint te vagy, sehol sem találtam.
Locsoláskor arról szól a fáma,
Hogy minden leány örüljön máma.
Az örömöt én is csak növelni jöttem.
Mint megannyian előttem, s mögöttem.
Az életről szólnak e napok,
De életvizet sajnak sehol sem kapok.
Vettem hát kristályvizet, s hoztam azt magammal,
Gondolom ezt itt nem fogadják haraggal.
Ennek tehát illata nincsen,
De tiszta szívvel adom, ez minden.
Versem végéről nem feledhetem a kérdést,
De ide az bizony nem érdemel helyet.
Így hát külön teszem fel:
Szabad-e locsolni?
"Szóval, hol is tartják idén a Cannes-i Filmfesztivált?"

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló