Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Örökre bennem élsz, de már nem velem, mindig az életem része maradsz , de a mi közös utunk itt véget ér . Te nem akartál menni, de maradni sem bírtál . Én elengedem, kezed a szívem egy része úgyis veled megy ! Intsünk egymásnak búcsút kedvesen, ne vájjunk el gyűlölettel. Emlékezz rám szeretettel. Ha néha hiányzom , csak keress fel .
Hajdúbagoson céltalanul némán bolyongok a lassan sárgulni készülő nyárfák alatt.
Az égből nagy cseppekben esik rám az eső,
lábam alatt zizzen a földre lehullott avar.
Az emlékeid jutnak eszembe ami mélyen felkavar.

A bús arcomon érzem a csókod ízét.
Amit állandóan ver a sors,
fák között pedig a csendes eső.
Képzeletben mellettem vagy látom az arcodat, látom a vidám mosolyt az ajkad szögletén.
Megakarlak simogatni,
de arcod hirtelen eltűnik mert esőt fúj szemembe a szél.
Az ember egyedi, egyedüli, önálló és független lény. Senki nem gondolkodik úgy, mint más, mindenkinek célja van, s életútjuk, életcéljuk nem is vág egybe máséval. Mindenki a maga által kiszabott ösvényt rója, aztán csak a véletlen, hogy néha összefutnak ezek az utak valamikor máséval. De ez még nem jelenti azt, hogy ugyanazt, ugyanúgy kell csinálni, mint más. Mert máshonnan jöttünk, más a múltunk, és a bennünk levő elszántság is más és más. Ezért ne MÁS akarj lenni, ne más példáját kövesd, mert nem tudhatod, hogy ami valakinek megoldás, az lehet, téged csak tévútra vezet... nincs két ugyanolyan ember, így nincs két ugyanolyan Sors sem. A találkozások is csak egy időre szólnak.
De tudod mit? Ne hallgass rám, ez az én utam. Hogy jó úton jársz, azt tudni fogod. És érezni. Én érzem. Az én életem az én kezemben van, a megoldást is magamban kell megtalálnom mindenre. Úgy ahogyan neked is.
Élni nem lehet kényszerből. Kaptad, éled, túléled. Mikor milyen hangulatban talál a következő reggel.Te döntöd el, adsz-e hálát minden egyes reggelért, azért a pillanatért amit éppen megélsz. Valaki, vagy valami, talán csak az Erő az, ami hajt téged, rugdos előbbre, mutatja az utat. S ha eltévednél, kaphatod sorra a pofonokat. És hiába mondod hogy: "Nem, nem akarom". Mert olyan nincs hogy NEM. Vagy, hogy NEM AKAROM. Amit kaptál fogadd el, ami eljön viseld el. De ne a rossz dolgokra várj. Az úgyis megtalál, ha életed könyvébe van vésve. Te csak felkészülhetsz a kihívásra. Felvértezheted magadat, égi erőket is bevethetsz ha kell. Mert arra úgysincs válasz.És akkor újra Te nyersz.
Volt az életedben olyan dolog, amihez nagyon ragaszkodtál, úgy, ahogy rajtad kívül senki más? Volt olyan dolog ami miatt egyedül Te harcoltál, s rajtad kívül mindenki MÁST akart? Úgy gondolhattad akkor, mindezt széllel szemben tetted, talán megtiportak, meg is aláztak, amiért kitartottál elveid mellett. És lám mégis eljött az a pillanat, magad, de az ellenségeid sem hitték sohasem, hogy egyszer, talán nagyon rövid időn belül, pont Ők lesznek azok, akik azért a MÁS-ért kell hogy harcoljanak, azért, amiért eddig ezt Te tetted. És lehet, hogy az a fa, amit eddig jó alaposan kivágtak, savat öntöttek köré, gyökereit is elvagdosták, soha többé nem fog kihajtani. De mindegy, ez már nem a Te dolgod. A Tiéd csak az, hogy végignézd, hogyan harcolnak azért, amit elpusztítottak. Azért, amiért talán neked sokkal nagyobb energiával kellett volna megdolgoznod. S most hátradőlve az első sorból nézheted, ahogyan kapirgálnak a savval körülöntött, gyökereit elvágott fa körül, hogy hátha találnak még egy élő hajtást, amibe belekapaszkodhatnak.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.
Néha kell a magány is, hogy rendezni tudd a sorokat. Az elvakultság rossz útra visz, hagyni kell, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek. Az ajtó magától nyíljon, hogy akit te szeretnél, szabadon be és kisétáljon azon.
A kulcsszó a szabadság. Az érzések úgysem múlnak el, a gondolatok, tettek, vágyak maradnak, ugyanazok, mégis szabadon szárnyalhatnak,de nap végén úgyis visszatérnek hozzád. És ez így van rendjén. Ahogy a nap is nyugodni tér, az ember is annak az oldalán hajtja le a fejét, akit választott szabad akarattal és döntéssel. Mert aminek jelen kell lennie az életedben az úgyis jelen lesz. Ha Ő, akkor ő. De azért higgadtan gondolkodni még felőle is csak visszavonulva, magányban lehet. És erre csak érettebb korban jön rá az ember.
Én nem akarom, hogy engem kövess, járd a saját utad, keresd a saját célod, leld meg te is a lelki békéd. Én nem adhatom neked, azt magadnak kell megtalálnod. Higgy a megérzéseidnek, annak a pezsgő késztetésnek, ami elindít.
Elmondhatom én mit érzek, de azt ne tedd magadévá, mert az lehet az én életem igazsága, az én utam, nem pedig a te életednek egyetlen megoldása. Az én életemmel csak én tudok azonosulni, az igazság az én életemben is az enyém. Mint az égi pályán keringő bolygók, csillagok ezredéves útja, oly egyértelmű, oly egyenes és megismételhetetlen, ilyen számomra is az én életem. Mindenkinek útja van, hogy mi az, csak te tudhatod, s a magad által kijelölt cél elérhető, de csak abból tudsz táplálkozni aki vagy, nem pedig abból aki én vagyok.
Van aki azért megy el, mert el akar menni. Van akit kényszerítenek. Van aki rájön, hogy ahol addig volt, ott senki sem lehet, s ahhoz hogy valaki legyen, ott kell hagyni a mindent. Házat, hazát, családot, munkát, tárgyakat, érzéseket. Szerencsés esetben a döntések sorozata sokkal jobb útra visz, ritkán tévútra. Nem is ez a lényeg, hanem maga az út, a próbálkozások. Erősítenek, vagy gyengítenek? Azt csak az illető érezheti igazán. Hogy hová indul az ember, és hová érkezik, az titok. Lehet, hogy egész életen át csak keresi a helyét, de azt soha nem találja.
Megvannak a szavak, el is mondtam tán, de félek, hogy túl későn haraptam el a nyelvem. Hallgattam volna? Elharaptad helyettem a szavakat. Már annyi időt töltöttem csendben, s most megint elragadt valami...
Félsz, hogy valami rosszat mondtam, nem, nem mondtam, de ha senki nem mondja, akkor senki nem hallja meg a szavakat, hogyan élhetnénk így tovább? A szavaknál, a csendnél hangosabb a szívem, nincs aki lecsillapítsa, de nem szégyellem. Akár üvöltök, akár sírin hallgatok, nem titkolom többé, hogy harcoltam, s talán egyszer győz a fény a sötétség felett, s talán némaságom és szavaim tieiddel egyként küzdenek. S akkor én nyerek.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló