Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban,
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet.
Talmud
 
 
Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
Melyet vissza soha nem kérek
Szeress egy életen át, úgy, mint én téged
Akkor is ha megöregszünk
És akkor is, ha már nem élek.
 
Amikor megszólal az orgona zenéje
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze
Szeretni akarlak, megtartani mindörökre.
 
Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok,
amíg ők ketten esküt tesznek,
hogy egymáshoz örökké hűek lesznek,
csak addig várjatok!
 
Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,
a sok madár, a Hold s minden ember,
Neked adom a szívemet, senki másnak,
mellé pedig az életem ráadásnak.
 
Külön lépünk be az ajtón,
mely a boldogság felé vezet,
hogy kimondhassuk szívünk vágyát
a boldogító igent.

Együtt állunk az oltár elé
egymás kezét keressük,
s a házasság szent áldását
csókkal pecsételjük.
 
Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm.
 
Az öröm ott kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni.
 
Elmúlt mint száz pillanat, s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak.
 
Az élet csak egy jót ad nekünk:
Azé lehetünk, akit szeretünk.
 

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló