Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
”A külső az csak a lelkivilág köntöse, ha lerántod róla a leplet akkor meglátod benne a jót és a rosszat.”
Talmud
Jön egy manó, álmot hozó. Kicsi zsákja vállát nyomja, aludni fogsz ő már tudja, befekszik melléd az ágyba, s a füledbe súgja: Jó éjt te drága!”
„A halál nagyban különbözik a válástól, mivel a korán
elhunyt hitvest az ember hajlamos az egekig magasztalni. Akit a halál elragad tőlünk, annak könnyen elfelejtjük minden hibáját.
Ám a válás után épp ellenkezőleg : az ember már csak egykori élettársa negatívumaira emlékszik vissza.”
„Kiskanállal iparkodunk kimerni a tengert, és valahányszor
azt képzeljük, van valami, látszatja ,egy szempillantás
alatt még több a megoldásra váró probléma ,mint volt.”
„Egyik nap úgy mész haza, hogy a mennyekben érzed magad,
máskor meg elbújnál egy sötét sarokba bőgni.”
„Az a feladatunk, hogy segítsük és támogassuk, nem pedig,
hogy elítéljük egymást.”
„A szeretet türelmes, jóságos: a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát,
nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik.”
„A magyar focit két szóval lehet jellemezni, mióta nem aranycsapatnak
hívják: grund és koca!”
„Mitől tudnának a magyarok focizni, ha mindig olyanokat hívnak edzőnek akik tátott szájjal nézték az aranycsapatot is? Élnek még a Magyar nagyok, de akkor kellett volna őket hívni, mikor még jobb egészségben voltak. Vessünk magukra!”
” A pikk a kard. A penge. A férfi.
A kör a kupa. A kehely. A nő.
A treff a jogar. A királyi vérvonal. A virágzó ág.
A káró az ötszög. Az istennő. A szent nőiség.”

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló