Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Intellektuális lány vagy, látom. Megveted a tettleg megnyilvánuló erőszakot. Fegyvered a verbálagresszió. Ismerek ilyen fazonokat. Nem viselkednek durván, nem is beszélnek durván, az a durva, amit közölnek. Számukra így természetes.
Talmud
Azt hiszem ok nélkül senkinek nem jut rossz az eszébe rólam. Akinek mégis, az tudja, hogy valahol, valamikor rosszat tett velem, és épp egy olyan kártyát tartok a kezemben, amit akár ellene is tudok fordítani. Az ilyen embereknek nem tiszta a lelkiismeretük! Rosszat gondolnak, mert félnek!!! Tudják, hogy hibáztak, és nem kapták még meg érte a büntetésüket. Azonban mindez csupán a kicsinyességüket mutatja. Hiszen ha valóban ismernének, tudnák, hogy nem vagyok bosszúálló. Senkire sem haragszom. A reváns már nem az én feladatom. Ezt mindig a magasabb szinten lévőkre bízom!
Az általunk rabságra ítélt lényt rövid időre kiszabadítva s ezáltal magamat is megszabadítva az emberek anyagias, számító, önző világától, messze minden zajtól és keserűségtől, amit az emberi lét von maga után, lóháton érzem, otthon vagyok.


Amit érzek ilyenkor, az maga az ÉLET. Ugyanazok a fák adnak árnyékot a vakító naptól, mely mindkettőnket éget, ugyanaz a szél hűti testünket, ugyanazt a levegőt szívjuk. Egy ritmusra dobban a szívünk, együtt emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre feszülnek meg izmaink, szemünk ugyanarra a távoli pontra figyel, valahol a horizonton túl. Egy testként mozdulunk, összeforrt lélekkel. Most igazán szabadok vagyunk, így együtt.


Csak ketten vagyunk. Körbenézek a tájon ahol nemrégen gyalog jártam, lehajtott fejjel, egyedül. Most lovam büszkén felveti fejét, tekintete a távolba mered, szemünk ugyanazt a tájat pásztázza, de most úgy érzem, az egész világ az enyém, amíg csak a szem ellát. Hiszen csak egy perc, egy apró jel, egy ugrás és bárhová eljuthatok. Csak tudatnom kell akaratomat s ez a fenséges lény sóhajtásomat, egy elsuhanó vágyamat megérezve, még meg sem született gondolatomat is meghallva azonnal nekirugaszkodik.



Az erek kidagadnak lovam erős nyakán, izmai megfeszülnek, sörényét tépdesi a szél ahogy izgatottan figyel előre. Ereje és gyorsasága, biztos lábai, az inak, az utolsó szőrszál a testén, most mind az enyém és tudásom az ő tudása is.


Felülök, lábammal megkeresem a kengyelt, rendezem a szárakat és magamat, kitisztul a fejem, most szó szerint nyeregben érzem magam és elindulunk, csak ketten.


Amikor úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van, amikor a családok leülnek az asztal köré, hogy együtt vacsorázzanak, hirtelen megjelenik a Szuperosztály szelleme, és lehetetlen álmokat kínál föl nekik: luxust, szépséget, hatalmat. És szétesik a család.
Drága kincsnek érzett minden másodpercet, amíg még lélegezhet, csodának a fű illatát, az arcát simogató hűs fuvallatot. Mások éveket, évtizedeket fecsérelnek el, azt se tudják mihez kezdjenek a sok idejükkel, ő pedig legszívesebben belekapaszkodna minden egyes másodpercbe.
Az ember talán sosem felejti el teljesen azokat a hibákat, amiket az életében elkövetett. De ha belátjuk, hogy mit csináltunk rosszul, és azon vagyunk, hogy ne ismétlődjenek meg ezek a hibák, akkor a rossz emlékek csupán halványan élnek velünk tovább. Sose bánjunk meg semmit, bármit is követtünk el. Tanuljunk az esetekből és tegyünk meg mindent, hogy ezen tapasztalatok által jobb emberek legyünk.
A kertvárosban nem nehéz bűnt találni, csak a zárt ajtók mögé kell benézni és megláthatjuk amint a szomszédasszonyaink megcsalják a férjüket, neheztelnek a gyermekeikre, áskálódnak a barátaik ellen, de bármennyire is szeretjük kitárgyalni embertársaink bűnös cselekedeteit,hajlamosak vagyunk efelejteni hogy nagy különbség van vétek és gonoszság között.Milyen szomorú,hogy mindig akad valaki aki készségesen jön és emlékeztet rá.
Szememben könnycseppek ülnek,többé nem látod hogy érted, kiszállok az életedből úgy, ahogyan azt kérted. Nincs többé mi, vagy te és talán vagyok én, élünk egymástól távol a Föld kerekén..
Mindenhol téged látlak, téged kereslek, csak hogy tudd, téged soha el nem feledlek. Hogy te boldog vagy mással, az nekem is jó nagyon, csak színlelek, mer közbe szétmar a fájdalom.
Szétmar, felemészt teljesen, hiányzol, s fáj hogy már nem lehetsz velem. Várok rád egy életen át, amíg szívem dobog, ez csak akkor szűnik majd ha felettem sötét zászló lobog
Eljön az idő, amikor mindannyian szembesülünk azzal amitől rettegünk.Néhányan attól félnek hogy talán sosem bocsájt meg. Mások azon aggódnak, hogy egyszer megtudja az igazat.Néhányan azon tépelődnek, hogy vajon képes elküldeni? Így igaz félelmetes hely ez a világ és még sokkal rémisztőbb, ha úgy kell helyt állnunk benne hogy egyedül vagyunk.
Boldogság. Azt keresi, arra vágyik mindenki. Vannak akik biztosra veszik, hogy megtalálják ha haza költöznek. Vannak akik azt hiszik megtalálják ha barátra lelnek. Vannak akik azt remélik megtalálják ha legyőzik a versenytársakat. Aztán olyanok is vannak, akik már nem keresik a boldogságot, mert egy nap felnéznek és rájönnek hogy mindvégig ott volt az orruk előtt.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló