Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
60
Meglehet, egy csillag már nem létezik, fénye mégis sokáig ragyog az égen.
Te nekünk csillag voltál, s míg élünk, gyönyörködünk fényedben.
Rahmé György
Vegyük például az első egysejtűt! Egyáltalán nem voltak szülei. Egyszerűen csak lett a semmiből. Összeépítette magát mindenféle vegyi anyagokból, aztán elkezdett élni. Elkezdett mozogni, táplálkozni, szaporodni, meghalni, és azóta sem értem, hogy miért volt erre szüksége. Sokkal egyszerűbb lett volna vegyi anyagoknak maradnia. Miért volt szüksége például arra, hogy meghaljon?
Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerűen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hűvösét, halljuk a csörgedezését…
Elnéztem itthon a cserebogarakat még tavasszal. Tulajdonképpen az egész életük arról szól, hogy a föld alatt élnek, és esznek. — Kertásáskor mindig egy csomót kiszedünk belőlük. — Utána, ha már eleget ettek, bebábozódnak, kikelnek, és cserebogár lesz belőlük. Erre készültek egész eddigi életükben, viszont már csak egy pár napjuk van hátra, hogy párosodjanak, meg hogy repkedjenek egy kicsit sötétedéskor, és annyi. Közben pedig vadásznak rájuk a madarak, meg például az autók is sokat elütnek belőlük. Hallani mindig a koppanásukat a kocsi elején, amikor felkenődnek. Én pedig azon gondolkoztam, hogy ha egy cserebogár kikel a bábból, és rögtön az első repülésével nekimegy egy autónak, volt-e bármi értelme annak, hogy élt, hiszen mivel nem tudott szaporodni, nem érte el vele azt, amit kellett volna.
Ahol Én hercegnő voltam ott Te már csak udvari bolond lehetsz!!
Soha nem voltam gazdag , sosem éltem fényűző életet . De úgy érzem megérdemlem a koronát ! Lehet sokszor vettem a fejemre a csörgő sipkát , hogy leplezzem az érzéseim . Ne lássák ha fáj , vagy csak könnyebb volt tenni a hülyét pedig szívesen kimondtam volna amit érzek ! De ha kimutattam volna minden érzésemet . Rám fogták volna gyenge vagyok . A mosolyok mögött gyakran zokogtam de nem hagytam hogy lássa bárki is ! Ma már büszke vagyok , ha fáj és beledöglök is nem mutatom viselem mint a királynő a nehéz koronát . Egy nőnek igazi kincse a tartása !
Mona
Meg lehet állítani az időt ? Nemrég még boldog gyermekként éltem az életem , és mintha csak egy szempillantás lett volna egy negyvenes nő ébred föl reggel . Olyan mintha csak álmodtam volna az életet . Egy éjszaka alatt eltelt megannyi idő . Voltak benne csodás álmok , mikor mosolyogva alszol , de sok sötét és viharos álom is mikor várod , hogy egy anyai kéz végsimit a hajadon és nyugtató szavakat súg füledbe . Május első vasárnapja régen csodás ünnep volt mert volt egy tündér kihez odafuthattál ki ha fájt az élet megvigasztalt . De ma már egy olyan nap az évben mikor rájössz a tündér elment s csak föntről figyel . A mesének vége s te végleg felnőttél . Ez nem álom sajnos nincs ki megvigasztaljon . Szeretnél újra felébredni , hogy ez csak álom volt és ő még mindig ott ül az ágyon ! ANYA csak ennyire vágyom !
Mona
Megalkuvás ! Talán lehet ezt kéne tennem , de valahogy nem illenek rám a kiszabott klisék ! Jól érzem magam a bőrömben , szeretem , hogy a magam ura vagyok ! Sohasem volt álmom a házasság . Az csak egy papír . Miért kell mindent igazolni . A személyiségünket a tudásunkat és hát az érzelmeinket . Sokan nem értik miért nem vagyok hajlandó végre családot alapítani .
Elmúltam negyven de még most sem érzem elég érettnek magam arra hogy másokért papíron jogilag felelősséget vállaljak . Lehet sokan azt hiszik ez az élet rendje , de én úgy gondolom nem kell kihirdetni ha valakit szeretek . Nem attól tökéletes egy kapcsolat hogy papíron létezik !
Mona
Dac ! Ha egy férfi dacol mindennel hősként tisztelik , de ha ugyan ezt egy nő teszi , ő rögtön kezelhetetlen és hisztis nőnek lesz titulálva . Mi nők nem dacolhatunk semmivel szemben , mert rögtön ránk sütik a frigid jelzőt . Pedig lehet csak a megfelelő bánásmódért tesszük ! Bennünk is megvan az erő és a tűz . Boldogulunk mi is ha kell szembeszállunk a sárkánnyal is ! Belőlünk is lehetett volna a hős aki megmenti szíve választottját . De régi mesékben mindig a királylány volt a gyenge . De hogy is van ez ? Mégis csak erősek vagyunk hisz a királyfit mi változtattuk vissza , a csókunk erősebb 1000 átoknál is ! Csak jól kell kiválasztani a békát ! Mona
Van úgy azt hiszed megszabadultál a múlt emlékeitől. De egy nem várt pillanatban egy zene egy illat vagy csak egy megmagyarázhatatlan érzés mindent előhúz! Előjönnek azok a régi képek boldog percek és néha elgondolkozol, mi lenne ha. Talán ha másképp alakul még mindig vele lehetnél. Előjön az illata újra hallod a hangját érzed az érintésért. Újra boldognak érzed magad! De ez csak múló pillanat, mert eszedbe jutnak azok a dolgok amik ezeket a csodás pillanatokat megmérgezték és megrázod magad. Elég, de mégis jó volt kicsit álmodni!
Mona

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló