Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Mikor már kezded elfeledni a múltat , mikor már azt hiszed teljesen beforrtak a sebeid . Akkor jön egy érzés mintha valamit elvesztettél volna , mintha valami üresség lenne úrrá rajtad . Eszedbe jut a rég múlt és az ördögi kör kezdődik újra . Sebek amiket hosszú ideig próbáltál begyógyítani újra véreznek és te újra ott találod magad a gödör alján . Miért van ez , hogy ami fáj mégis hiányzik ? Miért nem lehet kitörölni egyszerűen ? Vagy legalább is mélyen eltemetni , hogy soha ne kerüljön újra napfényre !
Mona
Talmud
A szívem nélküled a forró nyárban is dermedt,
teljesen megfagyott.
Várom,hogy szeress és átölelj,
talán még attól kiolvadok.

Szorosan Ölelj,csókolj ha megtalálsz,
olvaszd fel a jégé megfagyott szívemet.
Tudod szívnékül létezni,élni nem lehet.

Nélküled nem létezek,
halott a lelkem,
érted teljesen megfagyott.
Addig olvaszd fel,
amíg a bánatban bele nem halok!


A bús magányban
ne szenvedj.
Ne sirasd az elmúlt nyarat.
Jövő tavasz után majd meglátod,
teljesen megújulva megkapod.

Ne tétováz!
Engedd be a szíved kapuján a holnapot.
A Kisvejkei csobogó füzes patak partján.
A boldogságból szívjál be egy jó nagyot.

A patak partján bolyongj,sétálj keresd,
a párodat.
A bátortalan őszi szellő engedd,
hogy csókolja meg az arcodat.

Legyél boldog.
Addig szeress ameddig élsz.
Szeress addig ameddig megteheted.
Mert nagyon hamar,
észrevétlenül elkopik az életed.

A bús magányban
ne szenvedj.
Ne sirasd az elmúlt nyarat.
Jövő tavasz után majd meglátod,
teljesen megújulva megkapod.

Ne tétováz!
Engedd be a szíved kapuján a holnapot.
A Kisvejkei csobogó füzes patak partján.
A boldogságból szívjál be egy jó nagyot.

A patak partján bolyongj,sétálj keresd,
a párodat.
A bátortalan őszi szellő engedd,
hogy csókolja meg az arcodat.

Legyél boldog.
Addig szeress ameddig élsz.
Szeress addig ameddig megteheted.
Mert nagyon hamar,
észrevétlenül elkopik az életed.
Amikor teljesen tanácstalan vagy, akkor hallgass arra, amit a szíved súg! Mert ha meg is égeted magad, az észnek és magadnak, amiért rá hallgattál, nehéz megbocsájtani.
De a szívnek… A szívnek muszáj, mert a szív Te magad vagy, a kijózanító ész korlátai nélkül... A szíved a szereteted útját követi, és ami szeretetből indul ki, ha nem is kap viszonzást, ad helyette Neked gyógyító megnyugvást.
A szíved mindig azt súgja, amit igazán akarsz és bár olykor, hogy megvédd magad, ésszel kell zaboláznod, tudod, hogy a szíved örökké jó, örökké igaz, örökké nyughatatlan…
Még mindig jobb lógó orral távozni, mint teljesen orr nélkül.
Néha annyira nehéz, hogy bele tudnék dögleni. Bárkinek próbálok róla beszélni, a szavaim csak süket fülekre találnak. Talán azért, mert én magam sem értem, csak érzem, hogy beleszakadok. Nem tudom pontosan mi ez, hogy honnan ered a fájdalom vagy mi okozza, egyszerűen csak érzem, hogy valami legbelül bennem végleg megszakadt és ez a valami most teljesen felőröl. Azt mondják, az idő az majd segít, az majd változtat ezen a helyzeten, szebbé teszi a mindennapokat, alakít rajtam. Tisztában vagyok vele, hogy mindannyian a hátunkon cipeljük a sorsunkat, de néha annyira könnyű azt hinni, feltételezni, hogy az élet csak minket kínoz. Az igazság azonban az, hogy senki más nem tud téged hátráltatni, csak te magad. A többi csak ócska kifogás. Okolhatom én akár az atyaúristent is, de mi értelme van? Hiszen senki más nem tartozik érted felelősséggel, csakis te magad iránt. A saját életem egyedüli uralkodója vagyok és minden hiba, minden félresikerült próbálkozás csakis belőlem ered, ezáltal csakis én hozhatom helyre. Senki nem tud felhúzni, bár senki nem is nyújtja a kezét, mert senki nem is érti. Nem is kell, hogy értsék. Nekem kell felfedezni és neki állni, javítani, tenni azok a dolgok ellen, amik apró darabokra cincálják, szétszakítják a lelkem.
Így jár az, ki oly sokszor csalódott,
Elrabolták szívét, de nem holmi kalózok.
Kiben a szerelem hevesen fellángolt,
S jött, mit önmaga soha, de soha nem látott.

Holott láthatott volna, ha tanul a hibából,
Nem érzett így az, ki most megvádol.
Boldognak lenni önfeledten nem lehet,
Csak ha az ördögnek adod el a lelkedet.

Annyi rossz után, a szív teljesen immunis,
Hiába érkezik az új, mi akár jól indul is.
A kőfal, oly masszívan tartja magát,
Talán többet senki nem veszi be tulajdon várát.

S így jár az, ki oly sokszor csalódott,
Darabokra törték szívét, holmi kalózok.
Nem tud újra tán soha, de soha szeretni,
Magányosan, a porban fog elveszni.
Csalódás,
Engem már teljesen összezavarsz,
mondd, tőlem most mit akarsz?!
Szívem újra megremeg,
s nem tudom mit tegyek.
Remény,
Teljesen beborult az ég,
szívemnek fáj még az emlék,
egy napsugár sem jön át,
a reményem teljesen elszállt.
Vajon leszek-e még boldog valaha,
amilyen rég voltam a karjaidba?
Tudom soha nem kaphatlak vissza,
a neved örökre a szívembe karcolva...
Fájdalom, Szomorú,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló