Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
„Egy barát az életed során sokat jelent, kettő rengeteget, három szinte lehetetlen.”
Talmud
"A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit sem ér,-
Ha nincsen barátunk, elvisz a szél."

Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
a gyermekkori álmok egy percre visszatérnek.
Ekkor a szemekben a szeretet fénye lángol,
s a gyertyafényénél még a csillag is táncol.

Mikor a fenyö illata megérinti szívünk,
ezen az estén, kicsit az álmokban is hiszünk.
Nem szeretnénk mást, csak boldogok lenni,
és másokért a szokottnál is többet tenni.

A rohanó világban megkoptak a fények,
halványak a hitek, és halványak a remények.
Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,
őszintén szeretni, és bízni a jóban.

Őrizzük meg a karácsonyunk fényét,
S őrizzük a szeretetben való hitünk reményét.
Hisz ma este mink is gyermekek vagyunk,
s gyermeteg vágyainknak ma határt nem szabhatunk.
Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat.
A hazugság megöli a szerelmet. De csak az őszinteség öli meg igazán.
"Róma maga az anya, méghozzá az eszményi anya, ugyanis békén hagy. Olyan anya, akinek nagyon sok gyereke van, ezért nem szentelheti magát neked, nem is kíván, nem is vár tőled semmit. Befogad, ha jössz, ha menni akarsz, elenged, mint Kafka törvényszéke. Van ebben valami ősi bölcsesség, szinte afrikai, majdnem prehisztorikus. Tudjuk, hogy Róma csupa történelem, de lenyűgöző ereje épp a történelem előttiségében van, az őskoriságában, mely leginkább a vigasztalan és végtelen távlatokban, a kövületnek, mamutcsontváznak tetsző romokban mutatkozik meg tisztán."
„Már megint a nélkül mentél el néhány napra vagy hétre, hogy nem tudtam veled átgondoltan megbeszélni mindent, amitől végre nyugodt lehetnék. Hányszor hallottam ismét tőled:
- Jaj, anya, ne most beszéljük meg!
Így persze újra tele vagyok aggodalommal, mert azt gondolom, nem mondtam el neked mindent, amit szerettem volna, amit el kellett volna mondanom. Emlékszel, amikor beköltöztél a versenyre? Előtte örökösen az járt az eszemben, mi mindenről kellene még szót váltanunk. A hétköznapokban, az örökös rohanás mellett is jut idő arra, hogy mindent megbeszéljünk. Akkor azonban az éreztem, maradtak dolgok, amiket nem tanultál még meg, ezért bent a házban bajba kerülhetsz.
Aztán pillanatok alatt elszálltak az itthon töltött napok. Időnként megpróbáltam ugyan beszélni veled, de ezek a próbálkozások szinte soha nem jártak sikerrel. Arra gondoltam, le kellene írnom neked a fontos dolgokat, s majd a házban előveszed, ha szükségét érzed. Csak azért nem írtam le mégsem, mert sejtettem, hogy sem időd, sem lelki békéd nem lesz az általam leírtak olvasgatásához.

Azt remélem egyszer elolvasod ezt a könyvet.”
Puha pihe palástban csillog a határ.
Csend honol, messze szállt a trillázó madár.
Ám e szikrázó gyémánt réten táncot jár
az égi küldött: bársonyos szép napsugár.
Majd alkony borul ránk, beköszönt az este
az éji lepelre csillagokat festve,
s szinte már látom, hogy a hófödte tájon
Mikulás jő rénszarvas vontatta szánon!

Bent a házban ünnepre készül a család,
már fő az étel, sül a sütemény, s a kalács.
Áll a szép fenyőfa – díszitik kis kezek –
van rajta cukor, gyertya, s csengők csengenek.

Fa alá kerül a várva várt ajándék,
hol több, hol kevesebb, de nemes a szándék!
Fellobban a gyertyák lángja, szól az ének,
megbékél a világ, csendesül a lélek.

Életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit sem csinálunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene.
"Őszintének lenni veszélyes. Ha csak nem vagyok hülye is hozzá."

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló