Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Elvesztheted a kulcsodat, a barátaidat, a vagyonod, az álmaid, az életed... de engem soha!
Talmud
Nem próbált meg közeledni hozzám, vagy szóba elegyedni velem, és én sem engedtem volna meg, ha eszébe jut is. De a szívem sóvárgott utána. Önző módon örültem, hogy nem nősült meg, mert ha így tesz, nem gondolhattam és álmodozhattam volna róla, hiszen az helytelen lett volna. Lehet, hogy így is ostobaság volt, de úgy éreztem, szükségem van valamire, ha csak buta ábrándokra is, hogy kitöltsék az életemet.
Ez az epesztő Eggyformaság kiemészt Unalmával. Eggy Nap ollyan, mint más... Azon Baj, azon Kínzás, azon Reménységtelenség... Az Idő' Szakassza felváltja a' mást. A' nyári Hő-meleg öszveolvad már a' Hivességgel, melly az Ősz' Közellétét jelenti. A' szűrke Napok sokasodnak. A' gyenge Felhőkkel bevontt Ég gyakrabban meglátogat édes Melánkóliájával... Az én Állapotom mindég ugyan eggy. Így kell-é nékem vallyon mindég élnem?
Az életben nem éri meg szerelmesnek lenni.
Semmi értelme.
Ugyanaz a vége. Mindig!
Szétszakad a szíved. Belehalsz. Fáj. Szétszed. Összetör.
Soha semmi nem tart örökké... Soha... Semmi...
Egyszer mindennek vége lesz. Hamarabb, mint hinnéd..
És úgy érzed vége az életednek.
Ne legyél szerelmes! Ne hidd hogy ez más. Dehogy más!
Előbb vagy utóbb rájössz, hogy valami nem jó. Ő se olyan már. Megszokjátok egymást. Kihuny a tűz. Te még próbálkozol... de egyedül tudod hogy kevés vagy hozzá. Amikor többet sírsz, mint mosolyogsz...de nem mondasz semmit. Az eszed üvölt, hogy fuss már. Menekülj, amíg tudsz... de a szíved tudja hogy már túl késő.
Szomorú, Csalódás,
Megint kisírt szemmel ébredek,
csak is azért, mert szeretlek!
Szakításról szó sem eshet,
az életem, akkor érne véget!
Szakítás, Fájdalom,
Ott voltak, amikor elérted életed célját - és ott voltak akkor is, amikor nem az elvárásoknak megfelelően teljesítettél. Megünneplik a győzelmed, és elmorzsolnak pár könnycseppet a legnagyobb kudarcod után. A csapattársaid mindig a te oldaladon fognak állni és felvidítanak. Nem számít mi történik.
Barátság,
Az az ember, akitől én megijedek, még nem született meg.
Sajnálom, hogy így kellett vége legyen...de én hiszek abban, hogy minden megvan írva és ez is megvolt. Talán ennek így kellett történnie. Még mindig iszonyatosan fáj, hogy nem láthatlak, nem keresel, nem kell elkerülnöm téged a
folyosón, nem lesz már olyan, hogy sétálunk egymás mellett az utcán. A legjobban talán az emlékek hiányoznak, a régi szép dolgaink...mert olyan érzést keltettél
bennem, amit senki nem tudott és érzem hogy sohasem foglak tudni elfelejteni. Az egyik énem azt mondja, hogy jó, hogy elmentél, és már nem vagy itt a városban sem, nem futhatok veled véletlenül össze az utca közepén, nem kell félnem, hogy
nem áll éppen tökéletesen a frizurám és így kell látnod...a másik felem pedig elmondhatatlanul szenved...azért, mert nem láthattalak többet a folyosón, nem várhatom a rezgést a telefonomból, hogy üzenetet írtál...nem fog az üzeneted várni
amikor hazaérek, miután együtt sétáltunk...nem lesznek hajnali átbeszélgetett estéink...mindezeknek sajnos csupán csak régi, szép. vissza nemtérő emlékek, amiket minden este és reggel újra és újra lejátszok a fejemben. Senkivel nem tudlak pótolni, pedig csomószor próbáltam már...mindenkiről te jutsz az eszembe, mindenkiben téged kereslek és utánad kutatom. A legrosszabb az egészben talán nem is az, hogy távol vagy, hanem az, hogy mást szeretsz és mással vagy boldog. Tudom, én soha nem tudtam volna neked kellő boldogságot adni, de te már a puszta jelenléteddel, ha csak láttalak elmenni az utcán, bearanyoztad az egész napom...csak egy rólad látott kép miatt boldog leszek és elmosolyodom...ha csak meglátom valahol a nevedet, vagy hallok rólad egyből elkezd dobogni a szívem, mint amikor csak meglátlak. Szomorú vagyok és egyben szerteszét van repedve a szívem, már több éve miattad...de mégsem tudok haragudni rád, pedig meg sem kaphattalak soha...igazából szeretném megköszönni, hogy megismerhettem, milyen is a szerelem, és érezhettem olyan érzéseket, amiket van aki sohasem érzett még.,.köszönöm a legszebb pillanataim, és köszönöm a sok szép emléket! És remélem, amikor majd valamikor az idő múltán eszedbe jutok, és neked is felderengenek majd az emlékeink, amik egy apró kis mosolyt fognak csalni az arcodra...és ha ez tényleg úgy van
megírva, hamarosan újból rám találsz, és adhatok némi boldogságot vagy csak egy tizedét annak amit te adtál nekem az évek alatt.



Csalódás, Fájdalom,
Mindig azt hajtogattam magamnak, hogy "soha ne add fel". De minden ember életében eljön az a pont, az a határ, amely mögött nem látja a kiutat. Nem látja, hogy miért is kéne továbbfolytatnia. Lehet, hogy gyávaság, de én most feladom. Elfáradtam.
Élet,
Átkeltünk a Szajnán, és hirtelen megálltunk egy szalag előtt, amit arra használnak, hogy elkerítsenek vele egy építkezési területet. A szalag megakadályozta, hogy a járdán menjünk tovább, és mindenkinek le kellett lépnie az úttestre, és meg kellett tennie öt métert, mielőtt visszaléphetett a járdára...
...- Mi tettük ide. Ha jobban megnézi, nincs is itt semmiféle építkezés, nincsenek javítási munkálatok, nincs itt semmi, csak ez a piros-fehér műanyag szar, ami megakadályozza a továbbhaladást ezen a hülye járdán. De senki sem teszi fel a kérdést, hogy mi a fenét keres itt ez a szalag, nem, mindenki engedelmesen lelép a járdáról, és az úttesten megy tovább, megkockáztatva, hogy elüti egy autó... Mikor az emberek ezt teszik, kétszeresen is odafigyelnek. Ez adta az ötletet, hogy kitegyük a szalagot: hogy jobban odafigyeljenek, mi történik körülöttük.
- Erről szó sincs... Csak egy vicc az egész, hogy kinevethessük az embereket, akik vakon engedelmeskednek, anélkül, hogy tudnák, minek.
Butaság,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló