Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.
Talmud
Ne menj előttem lehet hogy nem tudlak követni,
Ne menj mögöttem lehet hogy nem tudlak vezetni,
Menj mellettem s légy a barátom.
Találkoztam a szeretettel, mielőtt fogantattam volna, hiszen a szeretet teremtett, álmodott rólam és jövőt tervezett a számomra.
Találkozom a szeretettel, amikor már "nem leszek", e világból végleg holtan elmegyek?
Miért ne adna akkor újra életet a teremtő Szeretet, hiszen nem halálra szánt, hogy lettem, öröklétre akart, hogy megszülessek.
Minden pillanatban két út van előttünk, ezek közül ki kell választanunk az egyiket, és nem tudjuk merre vezet a másik. Lehet, hogy a jobbat választottuk, és lehet, hogy sohasem fogjuk megtudni melyik a jobb.
A szavakból zenei hangok lesznek, a mondatokból dallamok. Közlésre már nem
alklamasak, mert senki sem tudja és senkit sem érdekel, hogy mit jelentenek.
Így hát az állami és gazdasági vezetők ahhoz, hogy dolgozni tudjanak, kénytelenek
egyre újabb és csúfabb szavakat éa mondatszerkezeteket kitalálni, amelyek
ellenállnak a zenei átalakulásnak.
Ha egy nemzeti ünnepen a kormány ellen sztrájkolsz, nem a vezetőknek teszel rosszat, hanem a történelem nagyjait nem tiszteled.
Azt monják, a hollók célhoz vezetik az utazókat... mások abban hisznek, hogy a magányos holló szerencsét jelent... de egynél több hollót látni, rossz jel... zűrzavart és gondokat jósol.
Soha senki sem válhat világbajnokká ebben a sportban (Forma-1), ha nincs mögötte egy erős, kiválló és szervezett csapat.
Az emberi szervezet nyolcvanhét százaléka víz. Ezt én is hígnak találom, ezért most tölts hozzá egy kis pálinkát! B.Ú.É.K!
Minden út Rómába vezet.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló