Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Nem hittem volna, hogy így végződik.
Vég?
Nem. Az út nem itt ér véget.
A halál csupán egy másik ösvény melyre mind rá lépünk.
Amikor a világ szürkeeső függönye visszagördül,
S minden ezüstös tükörré válik, akkor meg látod.
Mit Gandalf? Mit látok?
Fehér partokat, azon túl egy távoli országot mely zöld és napsütötte.
Hát, ez nem is rossz!
Nem. Nem bizony.
Talmud
Minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.
Sokat gondolkodtam azon,
Mit kívánjak neked e napon:
Asztalodra jó sok nasit,
Az ágyadba két jó pasit,
Orális és anál szexet,
A zsebedbe jó sok stexet,
Vegyenek körül a barátok,
Boldog Új Évet Kívánok!
Mindig látjuk, melyik lenne a legjobb út, de mindig azon az úton járunk, amelyikhez hozzászoktunk.
Ha olyan balesetet szenvedek, amely az életembe kerülhet, azt remélem, hogy gyorsan és azonnal történik majd. Nem akarok tolószékbe kerülni. Ha élek, teljes életet akarok élni, teljesen átélve mindent, mert intenzív ember vagyok. (Ayrton Senna, 1992)
Fogta a kantárt, és átvezette a lovat az útra. Jonatán követte. Amikor kiértek az útra, Jonatán leszállt a lováról.
- Kérlek, atyám, vedd az én lovamat, hadd menjek én gyalog.
- Ülj vissza a lovadra – fordult hozzá Fülöp szigorúan -, és hagyd abba a vitát! De gondolkozz el azon, hogy mi történik és miért.
Jonatán zavarba jött, de visszaült a lovára, és nem szólt többet.
Kingsbridge felé fordultak. Húszmérföldnyire volt. Fülöp nekiindult. Csodálatosan érezte magát. Remigius visszatérése kárpótolta a kőfejtőért, sőt. Veszítettem a bíróságon, gondolta, de ott csak kövekről volt szó. Amit megnyertem, az végtelenül értékesebb.
Ma megnyertem egy ember lelkét.
Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből.
Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte mértek rá.
Van egy imádság arra, hogy erőt adjon azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek amit nem akarnak elfogadni! Az ima ereje az emberi természet mélységes ismeretéből fakad.
Kérjük az Urat, hogy adjon
Erőt, elfogadni a megváltozhatatlant mert oly sokan, oly hevesen gyűlöljük a kártyát, amit az élet osztott nekünk,
Bátorságot, megváltoztatni a megváltoztathatót - mert oly sokan, oly gyávák vagyunk és félünk kiállni az igazunkért,
és Bölcsességet, hogy felismerjük a különbséget - mert oly sokan átadjuk magunkat a kétségbeesésnek, ha lehetetlen választás elé kerülünk.

A jó hír azoknak akik elmondják ezt a fohászt az, hogy Isten meghallgat és felel imáitokra; a rossz hír azonban az, hogy előfordul hogy a válasza, NEM!
Azon tűnődtem, vajon Isten miért teremtett meg téged - aztán rájöttem, hogy még ő is hibázhat!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló