Kiemelt kategóriák
» Anyák napja
» Család
» Gyerek
» Szeretet
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Nem tudnám meghatározni a megszállottságot. Azt hiszem, az ember mindig magában hordozza. Gyakran elég egy semmiség, hogy kirobbanjon. Csendesen beléd fészkeli magát, lassan, alattomosan megtámadja lényed minden részét; de nagyon ravasz, iszonyúan mesterkedő, mert úgy tesz, mintha a barátod lenne, és mégis becsap. A szenvedés csupán következménye mindennek. Amikor megőrül az ember, a leggyakrabban észre sem veszi, mert nem fáj. A legfájdalmasabb a zuhanás. Az a pillanat, amikor rájössz. Én sem akartam látni a közeledtét. És aztán végül törvényszerűen földet értem.
Talmud
Küldje be kedvenc idézetét »
Azt kívántam bárcsak megint betompulnék, de nem emlékeztem, hogy azelőtt ezt hogy
értem el. A rémálom kezdett egyre jobban idegesíteni, és elérte, hogy azokra a dolgokra gondoljak,
amik fájdalmat okoztak nekem. Nem akartam emlékezni az erdőre. Még amikor a képektől reszkettem,
éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel, és elkezd fájni a mellkasomon tátongó lyuk pereme.
Levettem az egyik kezemet a kormányról, és próbáltam vele a mellkasomat fogni, hogy egy darabban
maradjon.
„Olyan lesz, mintha sosem léteztem volna.” A szavak végigsuhantak a fejemben, teljesen eltértek attól
a tökéletes tisztaságtól, ahogy a hallucináció alatt hallottam őket. Csak szavak voltak, hangtalanok,
mint egy nyomat a papíron. Csak szavak, de a lyukat szélesre feszítették, és beletapostam a fékbe,
mert tudtam, hogy nem szabad vezetnem, amíg ez az állapot el nem múlik.Összegörnyedtem, arcomat
a kormánynak nyomtam, és próbáltam a tüdőm nélkül lélegezni.Nem tudom ez mennyi ideig tartott.
talán egy nap, évek múlva - ha már a fájdalom annyira enyhül, hogy már talán el tudjam viselni -
vissza tudok majd emlékezni arra a néhány rövid hónapra, amik az életemben a legjobbak voltak. és ha
lehetséges az hogy a fájdalom annyira enyhüljön, hogy ezt megtehessem, biztos voltam benne, hogy
annyira hálás leszek azért, mint amennyire hálás voltam azokért, amiket adott nekem. Többet, mint
amennyit kértem, többet, mint amennyit érdemeltem. Talán egy nap majd így fogom látni.De mi van
akkor, ha ez a lyuk sosem lesz jobban? Ha a szélei sosem gyógyulnak be? Ha a sérülés végleges és
visszafordíthatatlan?Szorosan összeszorítottam magamat. Mintha sosem létezett volna, gondoltam
kétségbeesetten. Micsoda hülye és lehetetlen ígéret? Ellophatja a képeimet és visszakaphatja az
ajándékait, de ez nem csinálna vissza mindent olyanra, mint amilyen azelőtt volt, hogy megismertem.
A fizikai jelek voltak a legjelentéktelenebb részei az összefüggésnek. Megváltoztam, belülről már
teljesen felismerhetetlen lettem. Még kívülről is máshogy néztem ki, az arcom beesett, és teljesen
fehér, a lila karikákat kivéve amiket a rémálmok hagytak a szemem alatt. A szemeim sötétek voltak a
sápadt bőrömhöz képest - ha szép lennék és távolról látnám magamat - elmehetnék vámpírnak is. De
nem voltam szép, és valószínűleg inkább egy zombihoz álltam közelebb.Mintha sosem létezett volna?
Ez őrültség. Ez egy olyan ígéret volt, amit sosem tudott volna betartani, egy ígéret, ami abban a
pillanatban megtört, ahogy kimondták.A fejemet a kormánynak ütögettem, hogy eltereljem magam az
élesebb fájdalomtól. Butának éreztem magam, amiért aggódtam azért, hogy megpróbáljam betartani az
ígéretemet. Hol van értelme annak, hogy egy olyan ígérethez ragaszkodunk, amit a másik fél már meg
is szegett? Kit érdekelt, ha vakmerő voltam és ostoba? Nem volt okom hogy elkerüljem a
vakmerőséget, és arra sem hogy ne legyek ostoba.
Szárazon nevettem magamnak, még mindig levegőért kapkodva. Vakmerő a döntésekben - na ez egy
reménytelen dolog volt...A sötét humor elterelte a figyelmemet a fájdalomról. Már könnyebben
lélegeztem, és már hátra tudtam dőlni a székben. Annak ellenére, hogy hideg volt, a homlokom tele
volt izzadtságcseppekkel.Próbáltam a reménytelen javaslatomra koncentrálni, hogy megóvjam magam
a kínzó emlékektől. vakmerőnek lenni a döntéseknél sok kreativitást igényel - talán többet, mint ami
nekem van. de azt kívántam, hogy bárcsak lenne valamilyen mód. talán jobban érezném magam, ha
nem próbálnék egy megtört megállapodásba kapaszkodni minden erőmből.
A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat, akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem a számat csókolta, a nevemet suttogta.
Ne hazudj és mondd ez így rendben van
Mert csak akkor van jól, ha nem maradt több semmi, amit mondhatnánk
Úgyhogy elfutok innen
Elhagyom ezt a helyet
Igen, elfutok innen
Elhagyom ezt a helyet
Ne mondd azt, az egész az én hibám
Túl késő, hogy maradásra bírj
Úgyhogy elfutok innen
Elhagyom ezt a helyet
Igen, elfutok innen
Elhagyom ezt a helyet
És gyorsabban, mint te követni tudnál erről a szomorú helyről
És messzebb, mint te megtudnál találni, Elmegyek
Igen, ma elmegyek
És én, én sosem hagyom, hogy megtalálj
Hátrahagylak a múlttal együtt
Nem fogok visszanézni sem
És én nem akarom hallani az indokaidat
Nem akarom hallani, miért kellene maradnom
És próbálj, és próbálj megérteni
És próbáld megérteni, mi az, amit mondok, mikor azt mondom, nem tudok maradni
Én, én elmegyek erről a helyről
Elmegyek, én akkor is elfutok innen
Elfutok innen
Elhagyom ezt a helyet
Igen, elfutok innen
Elhagyom ezt a helyet.
Éreztem a sima padlót a térdem alatt, aztán a tenyeremen, és amikor az arcbőrömhöz nyomódott, abban reménykedtem, hogy elájulok. De nem, legnagyobb csalódásomra nem veszítettem el az eszméletemet. A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe.
És nem is jöttem föl a felszínre többé.
Egy tizenöt éves lány érzelmei éppoly erősek lehetnek, mint egy felnőttéi, abban nincs semmi különbség. Csak másképpen nyilvánulnak meg. Egyformán fáj az ember szíve, mindegy, hogy fiatal-e vagy öreg. A szerelem és a fájdalom összetartozik, és senki sem védekezhet egyik ellen sem, - régi és közismert igazság ez.
A dolog nyitja abban rejlik, hogy a legizgalmasabb lehetőségeket lássuk mindenben, ami történik. Így mindig ügyesen dolgozunk a rendelkezésre álló tényekkel, nem hagyjuk, hogy azok megtörjenek bennünket. Érett módon élni olyan, mintha szállodában laknánk: szabadon használunk mindent, de tisztában vagyunk azzal, hogy a végén csak a benyomásainkat vihetjük magunkkal.
Ha nagyon akarod, megtalálod a reményt. Egy gyerekben, egy bárban elhangzó dalban, vagy annak a szemében, akit szeretsz. És ha szerencsés vagy - úgy értem a földkerekség legszerencsésebb embere - abban, aki ugyanúgy szeret téged, mint te őt.
Vagy vess el minden elvet s még remélj hű szerelmet, hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned.
Mindent kiválónak hiszünk abban, amit szeretünk, és bosszant minket, amikor megmutatják nekünk bálványaink hibáit.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló

info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom