Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Örökre bennem élsz, de már nem velem, mindig az életem része maradsz , de a mi közös utunk itt véget ér . Te nem akartál menni, de maradni sem bírtál . Én elengedem, kezed a szívem egy része úgyis veled megy ! Intsünk egymásnak búcsút kedvesen, ne vájjunk el gyűlölettel. Emlékezz rám szeretettel. Ha néha hiányzom , csak keress fel .
Élni nem lehet kényszerből. Kaptad, éled, túléled. Mikor milyen hangulatban talál a következő reggel.Te döntöd el, adsz-e hálát minden egyes reggelért, azért a pillanatért amit éppen megélsz. Valaki, vagy valami, talán csak az Erő az, ami hajt téged, rugdos előbbre, mutatja az utat. S ha eltévednél, kaphatod sorra a pofonokat. És hiába mondod hogy: "Nem, nem akarom". Mert olyan nincs hogy NEM. Vagy, hogy NEM AKAROM. Amit kaptál fogadd el, ami eljön viseld el. De ne a rossz dolgokra várj. Az úgyis megtalál, ha életed könyvébe van vésve. Te csak felkészülhetsz a kihívásra. Felvértezheted magadat, égi erőket is bevethetsz ha kell. Mert arra úgysincs válasz.És akkor újra Te nyersz.
Néha kell a magány is, hogy rendezni tudd a sorokat. Az elvakultság rossz útra visz, hagyni kell, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek. Az ajtó magától nyíljon, hogy akit te szeretnél, szabadon be és kisétáljon azon.
A kulcsszó a szabadság. Az érzések úgysem múlnak el, a gondolatok, tettek, vágyak maradnak, ugyanazok, mégis szabadon szárnyalhatnak,de nap végén úgyis visszatérnek hozzád. És ez így van rendjén. Ahogy a nap is nyugodni tér, az ember is annak az oldalán hajtja le a fejét, akit választott szabad akarattal és döntéssel. Mert aminek jelen kell lennie az életedben az úgyis jelen lesz. Ha Ő, akkor ő. De azért higgadtan gondolkodni még felőle is csak visszavonulva, magányban lehet. És erre csak érettebb korban jön rá az ember.
Van valaki, akit úgy ismerek, ahogy senki más. Aki éljen akárhány száz kilométerre, akármilyen dimenzióban, úgyis megtalál. Láthatatlan kapoccsal köttettek össze útjaink, bár úgy tűnik közös Sorsunk végeláthatatlanul véget ért. Ez nem így van. Olykor a szív törvényei győzedelmeskednek a józan ész felett, olykor a kényszer szülte helyzetekből lesz egy kicsiny menedék, ahol lelkünk megnyugvást talál. Csak az addig eltelt idő ne lenne oly nehéz. A félrecsúszott szemüveg, a reggelinél fogadott kicsiny katonák, a gyógyszerrengeteg, a kusza haj, a szem, mely rám nevet, a vonalnyi száj, a három párna feje alatt, az érintése, az öle, a puha keze itt él bennem, most is érzem, más nem tudja, nem érezheti, mert úgy, mint én ismerem, nem ismeri.
Hidd el, nem az a fontos, ki vagy. Nem ez számít, hanem az, milyen érzéseket hagysz az emberekben. Ha rád gondolnak, hogyan gondolkoznak, mi az ami eszedbe jut rólad? Milyenek az érzéseik? Jók? Rosszak? Van akit pedig ez nem érdekel. Van akinek ez mit sem számít. Saját céljai elérése érdekében eltipor, leigáz másokat, elutasítja a kérő kezet, s a sajátját csakis maga felé fordítja segítő kéz gyanánt. Mégis: a földi utunk egyszer úgyis véget ér, s nem mindegy milyen nyomot hagyunk magunk után az utókornak. Én szeretném, ha Rám jó emberként gondolnának.És ez a legtöbb amit magamért, és másokért tehetek, amíg élek.
Hidd el, nem az a fontos, ki vagy. Nem ez számít, hanem az, milyen érzéseket hagysz az emberekben. Ha rád gondolnak, hogyan gondolkoznak, mi az ami eszedbe jut rólad? Milyenek az érzéseik? Jók? Rosszak? Van akit pedig ez nem érdekel. Van akinek ez mit sem számít. Saját céljai elérése érdekében eltipor, leigáz másokat, elutasítja a kérő kezet, s a sajátját csakis maga felé fordítja segítő kéz gyanánt. Mégis: a földi utunk egyszer úgyis véget ér, s nem mindegy milyen nyomot hagyunk magunk után az utókornak. Én szeretném, ha Rám jó emberként gondolnának.És ez a legtöbb amit magamért, és másokért tehetek, amíg élek.
"Élni nem lehet kényszerből. Kaptad, éled, túléled. Mikor milyen hangulatban talál a következő reggel.Te döntöd el, adsz-e hálát minden egyes reggelért, azért a pillanatért amit éppen megélsz. Valaki, vagy valami, talán csak az Erő az, ami hajt téged, rugdos előbbre, mutatja az utat. S ha eltévednél, kaphatod sorra a pofonokat. És hiába mondod hogy: "Nem, nem akarom". Mert olyan nincs hogy NEM. Vagy, hogy NEM AKAROM. Amit kaptál fogadd el, ami eljön viseld el. De ne a rossz dolgokra várj. Az úgyis megtalál, ha életed könyvébe van vésve. Te csak felkészülhetsz a kihívásra. Felvértezheted magadat, égi erőket is bevethetsz ha kell. Mert arra úgysincs válasz.És akkor újra Te nyersz."


Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Te azt mondod: Nem Szeretlek!
Én azt:, Hogy az Életem adnám Érted!
Te azt mondod: Csak fellángolás!
Én azt mondom: Reménytelen Szerelem!

Te azt mondod: Nem szeretsz!
S megvetsz!
Én azt mondod: Inkább nem kell,
Az Élet Nélküled!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Azt mondod: Felejtselek el!
De tényleg ezt akarod?
De mire leírom,
A választ már úgyis tudom!

Azt mondod: Nem!
Maradj velem!
S kérdem én!
Akkor ez most Szerelem?

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Azt mondod, nem szeretsz!
De hiányzok neked!
S én meg nem értem,
Akkor miért nem vagy velem?

Azt mondod, nem szeretsz!
Nem olyan mélyen, mint kellene!
De el nem engedsz!
Gyötröd sebzett szívemet!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Kérsz maradjak veled!
Kellek neked!
De én tudom,
Hogy más is van az életedben!

Kérdem én:
Mond mit tegyek?
Hogy el hidd v égre?
Mennyire Szeretlek!!!!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Mást mond az eszem,
S mást a szívem!
Az eszem mondja: Feledjelek!
A szívem meg, hogy: Szeresselek!

Nem tudom mit tegyek!
De nem jó ez így nekem!
Fáj ez az egész!
Fáj, hogy nem szeretsz!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Nem bízol bennem,
S hazudtál nekem!
Átejtettél!
Megsebezted szívemet!

Mindenhonnan vérzek!
Fájnak az emlékek!
Fáj, hogy nem szeretsz!
Hogy eldobtad Szerelmemet!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

Nem kell a szerelmem!
S nem kellek én sem!
De azt mondod maradjak veled!
Akkor, hogy is van ez?

Már nem tudom!
Mi az mit érzek!
Fellángolás vagy Szerelem?
Nem tudom mit tegyek!

Mi az mit érzek?
Fellángolás vagy Szerelem?
Szerinted fellángolás!
Szerintem meg Szerelem!

- Szia! Beszélnünk kell.
- Hol a csudában voltál?
- Az most nem számít.
- Hogy-hogy nem számít? Mindenhol kerestelek, hívtalak a mobilodon, benéztem a szállóba, a házban meg Patty volt.
- Szökjünk meg!
- Mi?
- Gyerünk, Luke! Fogd a kulcsaidat és menjünk!
- Megszökni?
- Azt mondtad, Martha's Vineyardon esküdjünk meg. Nem azt mondtad, hogy Martha's Vineyardon esküdjünk meg?
- Igen, de... de én most...
- Akkor menjünk! Elautózunk Marylandbe. Egyszer úgyis látnunk kell Marylandet. Elmegyünk oda kocsival, összeházasodunk, aztán visszajövünk, összepakolsz, és odaköltözöl hozzám.
- Oké, állj meg!
- Már mindent elterveztünk, igaz? Akkor most valósítsuk is meg!
- Higgadjunk le! Ezt nem most kell megbeszélnünk, ugye?
- De igen, mert csak várunk, és várunk, és halogatjuk. De én már nem akarom ezt tovább halogatni.
- Igen, de pont most?
- Igen, a jelennél nincs jobb idő. Most a legjobb, mert most most van.
- Gyere!
- A te kocsiddal vagy az enyémmel?
- Lorelai, ezt meg kell beszélnünk.
- Nem, hónapok óta csak beszélünk róla. Én tenni akarok. Menni akarok.
- Nem dobhatunk félre mindent, hogy összeházasodjunk.
- Miért nem, Luke? Nem szeretsz?
- Tudod, hogy de.
- Én szeretlek, Luke. Szeretlek. Vártam, és félreálltam, hogy elrendezd a dolgaidat. Megkértelek, hogy vegyél feleségül, amibe beleegyeztél.
- Gondolkodni próbálok.
- Kipofoztuk a házat, ugye? Nagyobb lett a wc. És nem vettem meg azt a lila tapétát, mert neked nem tetszett. És ha választanom kell a lila tapéta és közted, akkor téged választalak. Én téged választalak. Téged választalak.
- Én nem mondtam, hogy ne vedd meg.
- Ó, Istenem, hiszen nem tetszett!
- Engem nem érdekel a tapéta!
- És én érdekellek?
- Igen.
- Mert én már megőrülök. Elköteleztem magam, és eddig nem látom az értelmét.
- Van értelme, de nekem Aprilre is gondolnom kell.
- De ha összeházasodunk, Aprillel is minden rendben lesz. Anna is megmondta.
- Anna? Mit jelentsen ez?
- Amikor beszéltem vele.
- Mikor beszéltél Annával?
- A buli után és...
- Nem tudtam, hogy beszéltél vele, nem lett volna szabad. Miért beszéltél Annával?
- Tudom és bocs... Egek, nem fogok védekezni! Hónapok óta csak úgy vagyok, hogy nem mondok semmit, semmiről sincs véleményem, mintha valami árnyék lennék, és ebből nekem elegem van! Elegem van a hosszú, hosszú ideje tartó várakozásból!
- Ezt végig kell gondolni.
- Nem!
- Ott van April.
- Azt kell kitalálni, hogy ő hogyan illik majd az életünkbe, és nem fordítva.
- Megpróbálom.
- Próbáld az esküvő után!
- Várjunk még!
- Nem, nem várok! Most vagy soha!
- Nem szeretem az ultimátumot.
- Nem szeretem a hétfőket, de sajnos hetente találkozom velük.
- De nem tudok csak így beleugrani.
- Ezt sajnálattal hallom. Most mennem kell.
Csalódás, Film,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló