Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Mi az igazi szerelem? Mikor évtizedekig élsz valakivel és minden nap ajándék, amit vele tölthetsz! Mikor a megtört és ráncos arcban még mindig ugyan azt a fiatal és boldog embert látod, akibe beleszerettél. Akivel kitartottatok jóban, rosszban! Mikor úgy érzed csak vele teljes az élet . Hol vannak ezek az érzelmek . Ma már csak kevés ember tart ki a párja mellett és mintha a szerelem ereje valahogyan elvesztette volna az erejét . Talán a rohanó világ vagy az öregek még tudták mi a boldogság és az örök szerelem titka ! Én is szeretném megfejteni ezt a titkot és úgy 40 év múlva is ugyan úgy tekinteni a páromra, mint azon a bizonyos első napon!
Mona
Sosem tűnődtem azon hol talállak kedvesem. Tudtam hogy nem kell keresnem. A sors az amely az utamba sodor téged.
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Amikor találkoztál vele, még nem tudtad Ő kicsoda. Csak azt tudtad, hogy ő az aki kell, aki miatt képtelen vagy gondolkodni, és szárnyalni a tettek mezején. Aztán szépen lassan kialakult valami. Összekovácsolódtatok. A szürke hétköznapokban Te voltál számára a biztonság, Te okoztad azt a mindent elsöprő érzést a szívében. És így növekedtetek egymásban. Mint a pillangó átváltozása, olyan ez a kapcsolat. Megszülettetek, kitárulkoztatok, aztán szépen csöndben éltétek az életeteket. Majd, hogy mindkettőtök számára bizonyítsátok az egymás iránt érzett szeretetet, talán még oltár elé is álltatok. És így növekedtetek együtt. De két lélek két úton jár, mindenki mást hozott ebbe a kapcsolatba, mindenki máshonnan indult, és másfelé tart. Lehet, hogy egyik a másikát le is előzi tán. De a szeretet nem engedi, hogy akit szeretsz, az útszélén hagyd, fel kell emelni önmagadhoz, vagy be kell várni míg melléd ér. Mert egyikőtök sem különb, egyikőtök sem lehet fontosabb a másiknál. És ahogy mondják, "a sikeres ember háta mögött mindig van egy nő" úgy a sikeres nő háta mögött is kell lenni egy férfinek.Ezért ha szeretsz, várj egy kicsit, légy türelmes, és légy a másik sikerének részese
Jobban szerették egymást, mint valaha, s ezt tudták is mindketten. De azt is tudták, hogy szeretni valakit, vagy együtt élni valakivel: két egészen különrendű kérdés.
Eljött újra anyák napja
Minden asszony nagy napja.
Ez a nap csak rólatok szól nem másról
Az önzetlen, gyönyörű anyákról.
Tudom sokszor megbántottalak már,
De hidd el szeretetemnek irántad nincs határ.
Gyermekként kívántam néha más anyát,
Mindent megengedő pótmamát.
De felnőve jöttem rá csak igazán,
Mennyi áldozatot hozott az én anyám.
Mennyi mindent tudtál jobban, mint én
S nem hiába tiltottál meg dolgokat, te szegény.
Első voltam tesómmal együtt tudom,
S kívánni jobb anyát nem tudnék már látom.
Mindig azért dolgoztál,
Hogy nekünk jobb életmódot adhassál.
Csupa szeretetet és áldozatot kaptam tőled,
S nem tudom valaha viszonozni tudom-e.
Igyekszem, próbálok mindig valami csekélységgel,
Hogy ha néha nem is így tűnik kérlek hidd el.
Felnevelni engem nem lehetett könnyű tudom,
Nem fogadtam mindig szót, belátom.
De úgy érzem már felnőttem
S nem feledtem, miket tanítottál nekem.
Mindennél jobban szeretlek téged,
Így kívánok boldog anyák napját neked.
Szeretet,
Tudtad, hogy fájni fog, mégis megbántottál,
Én szerettelek, de te csak ki használtál!
Egyszer rájössz, hogy én szívből szerettelek,
de akkor már késő lesz, én már elfeledtelek.
A szívem másé lesz, mert te megtagadtad,
és látod, most már én nevetek rajtad!
Csalódás,
...pontosan tudta, hogy soha többé nem lesz köztük semmi, soha többé nem lehet köztük semmi, az élet olykor ad egy esélyt, gondolta, de ha az ember túl gyáva vagy határozatlan, és nem ragadja meg ezt az esélyt, az élet visszaveszi a kártyáit, létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra.
Élet,
- Szia! Beszélnünk kell.
- Hol a csudában voltál?
- Az most nem számít.
- Hogy-hogy nem számít? Mindenhol kerestelek, hívtalak a mobilodon, benéztem a szállóba, a házban meg Patty volt.
- Szökjünk meg!
- Mi?
- Gyerünk, Luke! Fogd a kulcsaidat és menjünk!
- Megszökni?
- Azt mondtad, Martha's Vineyardon esküdjünk meg. Nem azt mondtad, hogy Martha's Vineyardon esküdjünk meg?
- Igen, de... de én most...
- Akkor menjünk! Elautózunk Marylandbe. Egyszer úgyis látnunk kell Marylandet. Elmegyünk oda kocsival, összeházasodunk, aztán visszajövünk, összepakolsz, és odaköltözöl hozzám.
- Oké, állj meg!
- Már mindent elterveztünk, igaz? Akkor most valósítsuk is meg!
- Higgadjunk le! Ezt nem most kell megbeszélnünk, ugye?
- De igen, mert csak várunk, és várunk, és halogatjuk. De én már nem akarom ezt tovább halogatni.
- Igen, de pont most?
- Igen, a jelennél nincs jobb idő. Most a legjobb, mert most most van.
- Gyere!
- A te kocsiddal vagy az enyémmel?
- Lorelai, ezt meg kell beszélnünk.
- Nem, hónapok óta csak beszélünk róla. Én tenni akarok. Menni akarok.
- Nem dobhatunk félre mindent, hogy összeházasodjunk.
- Miért nem, Luke? Nem szeretsz?
- Tudod, hogy de.
- Én szeretlek, Luke. Szeretlek. Vártam, és félreálltam, hogy elrendezd a dolgaidat. Megkértelek, hogy vegyél feleségül, amibe beleegyeztél.
- Gondolkodni próbálok.
- Kipofoztuk a házat, ugye? Nagyobb lett a wc. És nem vettem meg azt a lila tapétát, mert neked nem tetszett. És ha választanom kell a lila tapéta és közted, akkor téged választalak. Én téged választalak. Téged választalak.
- Én nem mondtam, hogy ne vedd meg.
- Ó, Istenem, hiszen nem tetszett!
- Engem nem érdekel a tapéta!
- És én érdekellek?
- Igen.
- Mert én már megőrülök. Elköteleztem magam, és eddig nem látom az értelmét.
- Van értelme, de nekem Aprilre is gondolnom kell.
- De ha összeházasodunk, Aprillel is minden rendben lesz. Anna is megmondta.
- Anna? Mit jelentsen ez?
- Amikor beszéltem vele.
- Mikor beszéltél Annával?
- A buli után és...
- Nem tudtam, hogy beszéltél vele, nem lett volna szabad. Miért beszéltél Annával?
- Tudom és bocs... Egek, nem fogok védekezni! Hónapok óta csak úgy vagyok, hogy nem mondok semmit, semmiről sincs véleményem, mintha valami árnyék lennék, és ebből nekem elegem van! Elegem van a hosszú, hosszú ideje tartó várakozásból!
- Ezt végig kell gondolni.
- Nem!
- Ott van April.
- Azt kell kitalálni, hogy ő hogyan illik majd az életünkbe, és nem fordítva.
- Megpróbálom.
- Próbáld az esküvő után!
- Várjunk még!
- Nem, nem várok! Most vagy soha!
- Nem szeretem az ultimátumot.
- Nem szeretem a hétfőket, de sajnos hetente találkozom velük.
- De nem tudok csak így beleugrani.
- Ezt sajnálattal hallom. Most mennem kell.
Csalódás, Film,
A Cabed Naeramarth vize harsogva zubogott, ám ő nem hallott semmit, és nem látott semmit, és nem érzett semmit, mert a szíve olyan lett, akár a kő. Ám a hideg szél csípős esőt vert az arcába, s ő magához tért, s harag gyúlt benne, legyőzve a józan észt, s elfogta a vágy, hogy bosszút álljon mindazért, ami őt meg a családját érte, s fájdalmában vádolt mindenkit, akinek csak dolga akadt velük... És megfordult, s kiment az Ezer Barlangból, s aki látta, mind meghátrált arca elől, és senki nem próbálta visszatartani, és senki nem tudta, hová megy. Ám azt beszélik, hogy Húrin ezután már nem akart élni, mert nem volt többé sem célja, sem vágya, s hogy a nyugati tengerbe vetette magát; s ilyen halált halt a legnagyobb harcos a halandó emberek közül.
Halál, elmúlás,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló