Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
...
of
12
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
Már rég nem vagy itt, közelbe sem jársz tán, de tisztán emlékszem az arcodra.Szívem adtam kezedbe, s te elvitted a
boldogsággal együtt. Messze innen, hol a madár se jár, ahol senki sincs, ahol nem én vagyok.Itt hagytál szótlanul,
egy csalfa mosollyal az arcodon, és én csak álltam és néztem ahogy elhajtassz.Nem tudom merre jársz, mit csinálsz,
de remélem eszedbe jutok még, hogy néha gondolsz rám, hogy olykor hiányzom. Nekem nem hiányzol... nem vágyom arra,
hogy itt legyél, hogy újra hazudj... bárcsak igaz lenne. Mikor a szemedbe néztem szenvedéjt láttam, a mosolyodba
ott volt a kisgyerek, de nem hibáztatlak, hisz te is csak ember vagy, aki érez,visszautasít,hazudik, megbánt
és olykor csalodik. Sokszor mosta arcomat a könnyem, rengetegszer zárkóztam be órákra a szobámba, s gondoltam arra,
hogy még mindig itt vagy, hogy ölelsz,hogy fogod a kezem...hát csak annyit akartam mondani, hogy azt hiszem mégis
hiányzol...minden, még a hazugságok is, de leginkább az aki veled voltam.Önmagam...BOLDOG.

Az életem során rá kellett jönnöm , hogy a jó dolgok is elromlanak . Az emberek is eltűnnek mellőlem, akikben bíztam vagy éppen tiszta szívvel szerettem ! De pont ezek a dolgok juttattak el arra a pontra ,hogy élni mindig érdemes . Mert minden napban vagy éppen egy percben történnek szép dolgok és várnak még engem is csodák !
Hiányzol. Ezt nem tudom másképp elmondani. Első reggeli pillantásom víziója Te vagy, még nem látok tisztán, homályos a kép, de ahogy élesedik, felriad bennem a bizonyosság, hogy csak a függönyön játszó napsugarak csalták elő alakod. Nem Te voltál... Aztán nehéz levegőt venni. De jó volna, ha itt lennél! Ez egy háború, ami egész életre szól. Az érzékek, és az ösztönök háborúja. Kérdés, melyikünk bírja tovább. Az erőm véges, de talán kibírom, küzdök tovább a reggelekkel, a napsugarakkal, az esővel, a széllel, a csillagokkal, a lépteimmel és hirtelen mérhetetlen nyugalom száll rám. A reggelek téged is megtalálnak...ugyanaz a Nap süti a Te arcodat is... ugyanazok az esőfelhők áztatnak... ugyanazt a levegőt szívjuk be nap, mint nap... ugyanaz a szél borzolja a Te hajadat...csillagaim neked is ugyanúgy ragyognak... lépteim ugyanazt a földet tapossák, amin te haladsz. Így már nem is olyan nehéz. Nem is vagy oly távol.Már nem is hiányzol.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.

Nem értettem sokáig melyik a pontosabb,
Hogy tudni látni vagy látva tudni a fontosabb.
Lehetsz szegény vagy tehetős,
Tetteidért csak Te vagy a felelős.

Lehetsz erős vagy bátor,igazi katona,
Mész előre,menetelsz,de tudod egyáltalán hova?
Ha nem tudod merre, menetelhetsz Te örökké!
A megtett utak alakulnak majd körökké.

Elindulsz de ugyanoda érkezel majd vissza,
Tudom fiatalon még semmi sem tiszta.
Azt is tudom,hogy ilyenkor még a világ a szavaid issza,
De később nem lesz majd kulcsod, hogy az ajtót kinyissa.

Tanulnál Te, csak a büszkeség nem ereszt,
Hidd el nem szégyen, mindenkinek nehéz a kereszt.
Futkosol fel s alá , köröket rajzolsz,
Megtanulod majd, hogy csak magad ellen harcolsz.

A tudás nem más mint a léted maga,
De élvezet nézni mikor leomlik a homály fala.
Meglátod a ködben a világot, látod majd az eget,
S látod majd azt is, hogy Ő büszkén rád lenevet.


Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

tel

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
? Úgy mint régen ?
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

beke

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni?
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra?


Reménytelen Szerelem! Mily keserves szó! Ami egyik félnek sem jó! Nem jó annak aki érzi, és nem jó annak sem aki iránt érzik! Mind két félnek kellemetlen! S nem lehet tenni mit ellene! Csak reménykedni lehet! Reménykedni, hogy egyszer mégis viszonzásra lel! De mennyi idő? Meddig kell várni? Ki tudja! Mindenkinél más és más! Van akinél mégis révbe ér! S sajnos a legtöbb esetben mindhiába! S ez a legrosszabb! Ennél már csak egy dolog a rosszabb! Látni Szerelmedet más karjába! Ebben az esetben mindegy, hogy melyik félhez tartozunk! A szívünknek ugyan úgy fáj! S elviselhetetlen ez a fájdalom! Görcsbe rándul mindened! Rosszul érzed magad! A sírás kerülget! De tartanod kell magad! Előtte mindenképp! Bár nem szégyen a sírás, de roppant kellemetlen is tud lenni! Lehet, hogy megérti! De az is lehet, hogy porig aláz! Ezt nem jó kipróbálni! Ha lehet ezt kerülni kell! Mindenkinek! Tudom, nem egyszerű! Senki nem mondta, hogy az! A fájdalom és a szerelem kölcsönösen ölik egymást! Hiába teszünk meg mindent? Bármit kér? Szinte papucsok vagyunk? S Ő csak röhög rajtunk! Megalázó! Az ember lelki világát eltipró viselkedés! Önbizalom vesztés! A végén már eljutunk odáig, hogy köszönni sem merünk! Hogy szinte levegőt sem veszünk, mikor jelen van! A jelenléte csak még jobban elkeserít! Vágyunk rá, hogy lássuk, de ugyanakkor félünk is! Félünk az újabb megalázástól! De a szívünk örül mikor meglátjuk! Egyre hevesebben ver! Pedig tudjuk, hogy mind hiába! Csak saját magunkat akarjuk ezzel becsapni! De akkor mégis mit lehet tenni? Mit tegyünk, hogy ez ne így legyen? Mert ugyebár a szívnek parancsolni nem lehet! Gyűlölni akarjuk! Elfelejteni minden rosszat! Végig akarjuk alázni, ahogy Ő tette ezt velünk! De nem megy! Nem, mert Szereted! S, hogy miért? Ezt nem lehet megfogalmazni! Mert ha valamit meg tudunk fogalmazni, akkor az biztos, hogy nem úgy van! Ha tényleg szereted, akkor nincs az, hogy ezért, meg azért! Nem lehet szavakba önteni! AZ érzelmeket nem lehet szavakkal kifejezni! Azt érezni kell! Nem kell találkoznotok, hogy tud Szereted! A szerelmet akkor is érzed mikor nincs melletted! Mikor nincs veled! Mikor megaláz! S Te elviseled! Elviseled, mert Szereted! Pedig nem érdemli meg! S ezt Te is tudod! De el viseled, mert úgy érzed ez az igazi Szerelem! Amit senki másnak nem adhatsz! Pedig ez nem így van! Járj nyitott szemmel a világban! De ne csak láss! érez! érezd azt, ha valaki ugyan azt érzi amit Te! De Te nem Őt szereted! Akkor, hogy is van ez? S most lépsz bele a 22 csapdájába! Te ugyan azt csinálod vele, mint amit veled tettek, tesznek! De miért? Mert nem szereted? S mielőtt lealázod jusson eszedbe, hogy neked mind ez hogy esett! Mennyire fájt! Hogy mennyit szenvedtél a Reménytelen Szerelem miatt! Tehát nyiss a világra! S ne tedd azt, amit veled tettek! Ne más ember szenvedjen miattad! Inkább ülj le vele és beszéljétek meg! Mást nem nagyon tehetsz! Vagy megérti vagy nem! De a lelkiismereted tiszta! Te szóltál neki! Szóltál neki, hogy ez amit Ő érez irántad nem más, mint Egy Reménytelen Szerelem!
Néha annyira nehéz, hogy bele tudnék dögleni. Bárkinek próbálok róla beszélni, a szavaim csak süket fülekre találnak. Talán azért, mert én magam sem értem, csak érzem, hogy beleszakadok. Nem tudom pontosan mi ez, hogy honnan ered a fájdalom vagy mi okozza, egyszerűen csak érzem, hogy valami legbelül bennem végleg megszakadt és ez a valami most teljesen felőröl. Azt mondják, az idő az majd segít, az majd változtat ezen a helyzeten, szebbé teszi a mindennapokat, alakít rajtam. Tisztában vagyok vele, hogy mindannyian a hátunkon cipeljük a sorsunkat, de néha annyira könnyű azt hinni, feltételezni, hogy az élet csak minket kínoz. Az igazság azonban az, hogy senki más nem tud téged hátráltatni, csak te magad. A többi csak ócska kifogás. Okolhatom én akár az atyaúristent is, de mi értelme van? Hiszen senki más nem tartozik érted felelősséggel, csakis te magad iránt. A saját életem egyedüli uralkodója vagyok és minden hiba, minden félresikerült próbálkozás csakis belőlem ered, ezáltal csakis én hozhatom helyre. Senki nem tud felhúzni, bár senki nem is nyújtja a kezét, mert senki nem is érti. Nem is kell, hogy értsék. Nekem kell felfedezni és neki állni, javítani, tenni azok a dolgok ellen, amik apró darabokra cincálják, szétszakítják a lelkem.
Vetni kell új magokat
jövő nemzedékének,
fényt szórni mindazokra,
kik tiszta szívvel égnek.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló