Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Találomra leszálltam valahol a villamosról, és megint csak találomra felültem egy másik vonalon közlekedő kocsira; a végtelen ostravai kültelkek, ahol csodálatos összevisszaságban egymást éri gyár és természet, mező és szemétdomb, erdőcske és meddőhányó, bérház és falusi porta, különös módon vonzottak és izgattak; újra leszálltam a villamosról, és gyalogszerrel hosszú sétára indultam: szinte szenvedélyesen figyeltem ezt a furcsa tájat, és igyekeztem megérteni lelkét; igyekeztem szavakkal is meghatározni azt, ami egységbe és rendbe fogja ezt az annyira különböző elemekből összetett vidéket; elmentem egy borostyánnal benőtt, idillikus falusi házacska mellett, és az a gondolatom támadt, hogy éppen ezért tartozik ide, mert egyáltalán nem illik a málladozó bérházakhoz amelyek a közelében állnak, sem a hátteret alkotó aknatornyok, kémények és kohók körvonalaihoz; elmentem alacsony szükségbarakkok mellett, amelyek valamiféle telepet képeztek e telepen belül, s egy kicsit távolabb megláttam egy villát, amely piszkos és szürke volt ugyan, de kert és vasrács vette körül; a kert sarkában nagy szomorúfűz nőtt, amely mintha tévedésből került volna erre a vidékre - és mégis, így gondoltam, talán éppen ezért tartozik ide. Izgattak az ellentmondásnak ezek az apró jelei, nemcsak azért, mert bennük láttam a táj közös együtthatóját, hanem elsősorban azért, mert saját sorsom képét fedeztem fel bennük, saját száműzöttségem képét ebben a városban; no és persze: mihelyt beleillesztettem saját sorsomat az egész város objektív keretébe, bizonyos fokig megbékéltem; megértettem, hogy nem tartozom ide, mint ahogy nem tartozott ide a szomorúfűz és a borostyánnal benőtt házacska, mint ahogy nem tartoznak ide a semmibe, az ürességbe vezető rövid utcák, amelyeknek házai mintha mind máshonnan jöttek volna ide, nem tartozom ide, mint ahogy nem tartoztak ehhez a hajdan derűsen falusi tájhoz az alacsony szükségbarakkokból álló csúf városrészek sem, és tudomásul vettem, hogy éppen azért, mert semmiképpen sem tartozom ide, itt kell lennem az ellentmondásoknak ebben a rémes városában, amelynek könyörtelen ölelésében minden összeforrt, ami idegen egymás számára.
Amikor találkoztál vele, még nem tudtad Ő kicsoda. Csak azt tudtad, hogy ő az aki kell, aki miatt képtelen vagy gondolkodni, és szárnyalni a tettek mezején. Aztán szépen lassan kialakult valami. Összekovácsolódtatok. A szürke hétköznapokban Te voltál számára a biztonság, Te okoztad azt a mindent elsöprő érzést a szívében. És így növekedtetek egymásban. Mint a pillangó átváltozása, olyan ez a kapcsolat. Megszülettetek, kitárulkoztatok, aztán szépen csöndben éltétek az életeteket. Majd, hogy mindkettőtök számára bizonyítsátok az egymás iránt érzett szeretetet, talán még oltár elé is álltatok. És így növekedtetek együtt. De két lélek két úton jár, mindenki mást hozott ebbe a kapcsolatba, mindenki máshonnan indult, és másfelé tart. Lehet, hogy egyik a másikát le is előzi tán. De a szeretet nem engedi, hogy akit szeretsz, az útszélén hagyd, fel kell emelni önmagadhoz, vagy be kell várni míg melléd ér. Mert egyikőtök sem különb, egyikőtök sem lehet fontosabb a másiknál. És ahogy mondják, "a sikeres ember háta mögött mindig van egy nő" úgy a sikeres nő háta mögött is kell lenni egy férfinek.Ezért ha szeretsz, várj egy kicsit, légy türelmes, és légy a másik sikerének részese
A futás soha nem egyszerű testedzés volt számára. Eljutott arra a pontra, amikor a futás már nem esett nehezére, mintha nyolc kilométer megtétele kevesebb energiáját emésztette volna fel, mint az újság elolvasása. Inkább egyfajta alkalomnak tekintette az elmélkedésre, ritka lehetőségnek az egyedüllétre.
Élet,
És leplezetlenül sírni kezdett...de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.
Fájdalom,
A férfinak nincs joga fizikai edzés területén amatőrnek lennie. Szégyen számára anélkül megöregedni, hogy látta volna azt a szépséget és erőt, amire a teste képes.
Vannak érzések melyekről beszélni nehéz, melyek a világ számára titkot relytenek.Érzések melyeket csak mindaddig tudhatunk magunkénak amíg bele nem nézünk annak szemébe aki iránt tápláljuk azokat. Bármilyen érzések is ezek, jók vagy rosszak, kedvesek vagy gonoszak. Az ember tekintete/szeme olyan akár egy tükör, s ez a tükör megmutatja mi rejlik legbelül. Fegyver is lehetne.. pont emiatt,elárulhat bennünket vagy épp megvédhet.
Tudom milyen érzés egy jelentéktelen, depressziós embernek lenni. Hogy úgy érzed, te már sosem leszel egész, egy selejt vagy. És lehet gyúgyul a seb, ami úgy fáj, de sosem fog teljesen eltűnni. Mindig ott lesz a heg, ami néha felszakad, és nagyon vérzik, és újra és újra eszedbe jut, honnan szerezted. És akkor jön valaki, aki a barátod, és mellette el tudod felejteni, legalább is addig, amig vele vagy hogy mi volt régen...de mikor a barátság már a számára nem barátság lesz, akkor egy új sebet ejt benned, és még a régit is felszakítja. És ilyenkor nem tudsz mit tenni. Csak leülsz, és végiggondolod, hogy van értelme van élni?
... az embernek kétféle attitűdje lehet az életben: az Építés vagy az Ültetés. Az építők munkája évekig is eltarthat, de egy napon véget ér. Akkor megállnak, és az általuk emelt falak szabják meg a határaikat. Az élet elveszíti értelmét, amint véget ér az építés.
Ezzel szemben vannak az ültetők. Ők folyton küzdenek a viharokkal, az évszakokkal és csak ritkán pihennek. Az épülettel ellentétben a kert fejlődése soha nem ér véget. És miközben állandó figyelmet követel a kertésztől, azt is lehetővé teszi,hogy az élet egy nagy kaland legyen számára.
A kertészek fölismerik egymást - mert tudják, hogy minden egyes növény történetében benne van az egész Föld fejlődése.
Létezik a világon egy csodálatos világfa, melyet csak az képes megtalálni, akit megérintett a gonoszság szele, de mégis jámbor tudott maradni és nem ragadott magával a harag kegyetlen ereje. Ennek a fának a gyökerei behálózzák az egész bolygót, törzse vastagabb, minthogy azt el tudnánk képzelni, ágai háromfelé hajlanak el, de egyiknek sem látni a végét. Úgy tartják, hogy ezen ágak egyikén ott vár ránk az, akire mindennél jobban vágyunk, és ha egyszer valaki fel tud mászni erre a fára, soha többé nem akar majd eljönni onnét, mert akkor eljön számára az örök boldogság. De én nem hiszek az efféle tündérmesében...
Az egész életünk kivételezések sorozata. Mindenhol körül vesznek minket a nyomok, melyet az emberekben hagytunk. A nyom mely később mások szemében kivételezésnek tűnhet, pedig nem az. Hisz mindenkivel kivételeznek valahol. De azt senki sem veszi észre, ha ez számára kedvező. Ha sértő vagy bosszantó, akkor mindenkinek kinyílik a szája, néha meggondolatlanul, felelőtlenül, nem gondolva arra, hogy ez másoknak fájhat. Ilyenkor senki sem nézi, hogy ?velem is kivételeztek egyszer?, csak a szomorú tényt hogy kivételezés van, lesz és mindig is volt..
Élet,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló