Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
A világ nagyon jól megérti azt a folyamatot, ahogy valaki elpusztul táplálékhiánytól: de alig akad néhány, aki felfogja és követni tudja, hogyan őrülhet bele ember a magányosságba.
Talmud
Boldogan mentem a ködben, és ezt gondoltam: végre! Végre egyszer lehet cél és irány nélkül haladni néhány lépést e civilizált életben is, mely máskülönben amúgy is aggasztóan célirányos. Végre néhány perc, egy nagyváros életében, mikor ismeretlen erő felold mindent, ami anyagszerű, s a város átadja magát e különös játéknak, mely kissé félelmes és veszélyes is. Túl szabályosan élünk. Az embereket meg kell tanítani arra, hogy merjék szeretni és vállalni a veszélyt és a rendkívülit. Néhány veszélyes lépés a ködben különb érzést ad, mint ezer és ezer biztos, céltudatos lépés a napvilágban. Ilyen pillanatokban, mikor senkivel nem lehet találkozni az utcán, mert az emberek elvesztették a ködsapka alatt személyiségük ismertetőjeleit, végre találkozunk önmagunkkal.
...pontosan tudta, hogy soha többé nem lesz köztük semmi, soha többé nem lehet köztük semmi, az élet olykor ad egy esélyt, gondolta, de ha az ember túl gyáva vagy határozatlan, és nem ragadja meg ezt az esélyt, az élet visszaveszi a kártyáit, létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra.
Élet,
"És eljött a nap...
A saját lábamon mentem fel oda ahol történt...
Beléptem a liftbe és úgy éreztem most valami új felé közeledek..
Minden egyes számmal mi megjelent a kijelzőn egyre jobban éreztem,közeledek..
Megérkeztünk..elindultunk a folyóson és a "kettes számú műtőbe léptünk"..
Kémlelő arcok hada vett körül,mind úgy vizsgált hogy szinte a vesémig beláttak..
Felkészítettek a műtétre, először az egyik kezem szúrták majd a másikat, s végül ki is kötötték, mindkettőt..
S egyszer csak képszakadás..a mellkasom műtötték ugyan, de műthették volna a szívemet is..nem volt messze tőle csupán néhány csont választotta el őket tőle..álmomban azt kívántam bár megtudnák gyógyítani azt is amit nem lehet..
Azt ami sokszor marcangol belülről..azt amit úgy hívnak szívfájdalom..ez rosszabb minden tünetnél, rosszabb minden kínnál, mit egy ifjú lány átélhet, de ezzel sajnos nem tettek semmit.. pedig reméltem hogy kivesznek egy darabot, ami elronthat mindent..
Így miután felébredtem, kiderült hogy a harc folytatódik tovább..itt legbelül..amit kevesen ismernek igazán.."
Bajos szerelem, Fájdalom,
Eltelt az idő,
elmúltak az évek.
Néha fáj még,
ha visszanézek.
Minden ami volt,
régi szép emlék.
Talán ami ezután jön,
az sem lesz másképp.
Volt néhány év,
amit eltöltöttem.
Dehát ez van:
tizennyolc lettem.
Élet,
Elmentél, már rég elmentél, mostmár mással vagy. Én is mással vagyok. De a szívem egy darabja még össze van törve. De már nem fáj, mert ezt a darabot elvitted magaddal, és örökké nálad lesz. Már csak a hiányát érzem. A hiányod, mert örökké hiányázni fogsz. És bár már nem vagyok szerelmes, mégis szeretlek, jobban mint egy barátot, és azt hiszem, ez már nem fog változni. Amikor eszembe jutsz, nem akarom, de könnybe lábad a szemem. Ilyenkor egy éjszakán át sírdogálok, az emlékekre gondolva. Eszembe jut egy illat, egy tekintet, érintés, vagy néhány szó. Vannak dalok, helyek, filmek, amikről csak te jutsz eszembe. Megtanítottál szeretni, te voltál az első szerelmem, de az első szerelem mindig véget ér. Lehet nem kellett volna véget érnie, de mégse adtam utolsó esélyt, és talán ennek így kellett lennie. Boldog tudok már lenni, mert tudom, hogy te az vagy, valahol máshol, valaki mással, de boldog vagy, ezért én is.
, Szakítás,
Semmi tévé. Semmi vacsora. Ülök a teraszon, és visszagondolok az életemre, az ifjúra, aki arról álmodott, hogy híres író lesz, és egyszer csak ráébredt, hogy a valóság egész más: olyan nyelven ír, amelyen szinte senki nem olvas, egy olyan országban, ahol állítólag nincsenek olvasók. A családja kényszeríteni akarja, hogy egyetemre menjen (mindegy melyikre, fiam, az a lényeg, hogy legyen egy diplomád, mert anélkül soha nem lesz belőled semmi). Ő azonban föllázad, hippiként bejárja a világot, végül találkozik egy énekessel, ír néhány dalszöveget, és egy csapásra gazdagabb lesz, mint a nővére, aki hallgatott a szüleire és vegyészmérnök lett belőle.
- Mégis mikor öregedtünk meg?
- Én mindig öreg voltam, Ben. De tudod mit? Nem is bánom! Ha fáj valamim, legalább használtam. Már nehéz felmenni a lépcsőn, de csak azért, mert sokat másztam fel rajta ahhoz a férfihoz, aki szeretett. Itt-ott van néhány ráncom, de csak azért, mert oly sokszor rám mosolygott a Nap. Azért nézek ki így, mert hát ittam, és bagóztam, éltem, szerettem, táncoltam, énekeltem, és végigkeféltem egy rohadt gyönyörű életet. Megöregedni nem szégyen, Ben. Azt ki kell érdemelni.
Csak néhány buta szó! Egy meggondolatlan lépés és ki éveken át voltál te nekem, most szertefoszlik, mint egy homokvár a vihar után. Mégis tudom, egyetlen szó, mely nem ostoba és meggondolatlan elég lenne, hogy újra mellettem legyél. Mert barát vagy, a legjobb és mindig, bármi legyen is a szívemben élsz!
Eljön az idő, amikor mindannyian szembesülünk azzal amitől rettegünk.Néhányan attól félnek hogy talán sosem bocsájt meg. Mások azon aggódnak, hogy egyszer megtudja az igazat.Néhányan azon tépelődnek, hogy vajon képes elküldeni? Így igaz félelmetes hely ez a világ és még sokkal rémisztőbb, ha úgy kell helyt állnunk benne hogy egyedül vagyunk.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló