Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Sokáig szent meggyőződésem volt, hogy amikor az élettől pofont kaptam az azért van, mert engem utál az egész világegyetem. Szitkozódtam és mindenki hibás volt csak én nem.
Teltek az évek, és a rengeteg ember, könyv, na meg persze a változás (amin minden ember átmegy, mondhatni fejlődik a személyisége) hatására, máshogy kezdtem gondolkodni. Rájöttem, hogy ha csapkodom az asztalt, cifrákat káromkodok és szidok mindenkit, attól a helyzetem nem lesz jobb. Sőt a közérzetem se és a körülöttem élőké sem. (Amit persze sokan nem vesznek észre, hisz annyira lefoglalja őket az önsajnálat)
Rájöttem, hogy ha feladatként és nem átokként nézek a problémákra, meg fognak oldódni. Hit kérdése és akaraté. Hálás vagyok minden gondért és nehézségért, mert erősítik a lelkem. Megmutatják, még mire vagyok képes. Megmutatják, hogy amit hittem, hogy ?csak? ennyire vagyok képes, azt még tudom fokozni. Az persze csak grátisz, ha van melletted valaki, aki segít, de nem feltétel. Hisz egyedül, egymagad is képes vagy bármit megoldani.
Ne siránkozz azon, hogy miért pont te? ha ezt teszed, a problémák akkor is meglesznek. Csak nehezebb lesz őket áthidalni. Legalább te könnyíts a nehézségeken azzal, hogy emelt fővel mész neki. Visszanézve pedig irtó büszke leszel majd magadra! MEGÉRI! ÉS KÉPES IS VAGY RÁ!!!
Lesznek nehéz idők. Eljön az idő, amikor nem lesz erőm felemelni téged a porból. De sosem foglak magadra hagyni. Csendben ereszkedem le melléd és várni fogom kezed erős szorítását. Ott fogok maradni melletted addig, míg kezem után nem nyúlsz és fel nem emelkedünk együtt. Mert az én karom ereje kevés lehet, de kettőnké mindenre képes.
Kedves ne engedj el még szoríts erősen magadhoz,
hadd tartson melletted a vágy.
Aztán könnyes szemekkel engedjél ha mennem kell tovább.

Ha végleg el kell engednem egyszer majd a kezed.
S becsukom örökre a beteg fáradt szemem.
Küldök neked egy utolsó csókot.
De már onnan egyedül kell mennem a hosszú úton tovább.
Könnyeiddel te törölgeted le az emlékünk legszebb porát.
Ahogy múlnak az évek, egyre csak rájössz, hogy voltak az életedben olyanok, akik jöttek, aztán mentek, akik beléptek, maradtak egy kicsit, majd leléptek, és olyanok, akik a mai napig ugyanazok mint a legeslegelején. Akik a mai napig jelen vannak, nem hagynak el, szeretnek, megértenek, és nem utolsósorban elfogadnak olyannak amilyen vagy. Ott vannak amikor fáradtságtól nyúzott ábrázatoddal nyitod az ajtót, vagy amikor tiszta lelkülettel, nyitott szívvel és ölelő karjaiddal fogadod őket boldogságtól repesve. De sohasem színlelve. És ezt becsülik benned. Hogy nekik kitárulkozol, levetkezed összes gátlásodat, és teljes természetességedet adod ajándékul. Azt amit rajtuk kívül más nem ismer. Más nem ismerhet, csak azok akik most is melletted vannak, akik nem csak mondják, hogy ők a barátok, hanem azok is. Akik védenek, óvnak téged, vagy éppen finoman célzott kritikákkal építenek. Ők azok akik sosem mennek el. Akik mindig maradni fognak. Akár legyél itt, akár száz meg száz mérföldre, túl az Óperencián.
Olyan jó élni... jó elmélázni, kinézni az ablakon, hálát adni minden egyes reggelért. Másként látni ezt a gyönyörű világot. Érezni a levegő illatát, a jelen pillanatot, s hallgatni azokra a bizonyos ösztönökre, amelyek benned vannak. Hányszor kellett volna hallgatni rájuk... mennyi kudarctól menekültél volna meg... érezted, felfogtad, hogy a dolgok nem jó felé mennek, nem a te javadat szolgálják, hogy aki melletted van hátbadöf... mégis megpróbáltál hinni, és bízni... talán éppen utoljára. Mert miért ne lehetnél szerencsésebb az életben, ahogy eddig nem... és akkor ott motoszkál egy gondolat, egy furcsa érzés, és nem tudod hová tenni, csak azt tudod, hogy ez kényelmetlen, szabadulni akarsz tőle, és próbálsz mosolyogni, nem rá gondolni... és akkor bejönnek a megérzéseid. S te csak ülsz ott, hogy bárcsak hallgattál volna rájuk...aztán sok időbe telik, mire felocsúdsz a csalódásból, és megpróbálod összekaparni magad... végül sikerül. Eléred azt aki mindig is voltál, megéled azt, amit mindig is szerettél volna. Ehhez csak egyet kell tenned: elengedned. Ez a legnehezebb, de megéri. Kevesen képesek rá. Lehetnek félelmeid, de tudomást sem veszel róluk, csak imádkozol, és megjegyzed, minden úgy jó ahogy van. A tükörből már egy másik ember néz rád. Sohasem gondoltál rá, hogy arra az emberre visszamosolyogj, most mégis megteszed... minden úgy jó, ahogy van. És kíváncsisággal tekintesz a jövőbe, már nem ragaszkodsz, csak élsz... s ezt más is tudni fogja.


Reménytelen Szerelem! Mily keserves szó! Ami egyik félnek sem jó! Nem jó annak aki érzi, és nem jó annak sem aki iránt érzik! Mind két félnek kellemetlen! S nem lehet tenni mit ellene! Csak reménykedni lehet! Reménykedni, hogy egyszer mégis viszonzásra lel! De mennyi idő? Meddig kell várni? Ki tudja! Mindenkinél más és más! Van akinél mégis révbe ér! S sajnos a legtöbb esetben mindhiába! S ez a legrosszabb! Ennél már csak egy dolog a rosszabb! Látni Szerelmedet más karjába! Ebben az esetben mindegy, hogy melyik félhez tartozunk! A szívünknek ugyan úgy fáj! S elviselhetetlen ez a fájdalom! Görcsbe rándul mindened! Rosszul érzed magad! A sírás kerülget! De tartanod kell magad! Előtte mindenképp! Bár nem szégyen a sírás, de roppant kellemetlen is tud lenni! Lehet, hogy megérti! De az is lehet, hogy porig aláz! Ezt nem jó kipróbálni! Ha lehet ezt kerülni kell! Mindenkinek! Tudom, nem egyszerű! Senki nem mondta, hogy az! A fájdalom és a szerelem kölcsönösen ölik egymást! Hiába teszünk meg mindent? Bármit kér? Szinte papucsok vagyunk? S Ő csak röhög rajtunk! Megalázó! Az ember lelki világát eltipró viselkedés! Önbizalom vesztés! A végén már eljutunk odáig, hogy köszönni sem merünk! Hogy szinte levegőt sem veszünk, mikor jelen van! A jelenléte csak még jobban elkeserít! Vágyunk rá, hogy lássuk, de ugyanakkor félünk is! Félünk az újabb megalázástól! De a szívünk örül mikor meglátjuk! Egyre hevesebben ver! Pedig tudjuk, hogy mind hiába! Csak saját magunkat akarjuk ezzel becsapni! De akkor mégis mit lehet tenni? Mit tegyünk, hogy ez ne így legyen? Mert ugyebár a szívnek parancsolni nem lehet! Gyűlölni akarjuk! Elfelejteni minden rosszat! Végig akarjuk alázni, ahogy Ő tette ezt velünk! De nem megy! Nem, mert Szereted! S, hogy miért? Ezt nem lehet megfogalmazni! Mert ha valamit meg tudunk fogalmazni, akkor az biztos, hogy nem úgy van! Ha tényleg szereted, akkor nincs az, hogy ezért, meg azért! Nem lehet szavakba önteni! AZ érzelmeket nem lehet szavakkal kifejezni! Azt érezni kell! Nem kell találkoznotok, hogy tud Szereted! A szerelmet akkor is érzed mikor nincs melletted! Mikor nincs veled! Mikor megaláz! S Te elviseled! Elviseled, mert Szereted! Pedig nem érdemli meg! S ezt Te is tudod! De el viseled, mert úgy érzed ez az igazi Szerelem! Amit senki másnak nem adhatsz! Pedig ez nem így van! Járj nyitott szemmel a világban! De ne csak láss! érez! érezd azt, ha valaki ugyan azt érzi amit Te! De Te nem Őt szereted! Akkor, hogy is van ez? S most lépsz bele a 22 csapdájába! Te ugyan azt csinálod vele, mint amit veled tettek, tesznek! De miért? Mert nem szereted? S mielőtt lealázod jusson eszedbe, hogy neked mind ez hogy esett! Mennyire fájt! Hogy mennyit szenvedtél a Reménytelen Szerelem miatt! Tehát nyiss a világra! S ne tedd azt, amit veled tettek! Ne más ember szenvedjen miattad! Inkább ülj le vele és beszéljétek meg! Mást nem nagyon tehetsz! Vagy megérti vagy nem! De a lelkiismereted tiszta! Te szóltál neki! Szóltál neki, hogy ez amit Ő érez irántad nem más, mint Egy Reménytelen Szerelem!
Lesz olyan is amikor már nem lesz melletted,nem néz rád úgy,mint a legféltettebb kincsére és talán már nem is vesz észre...már csak egy leszel azok közül akiknek egykor azt mondta:szeretlek és ne félj, ne legyenek kétségeid attól,hogy nem vigyázok rád...már csak egy leszel de idővel már az az egy sem.Csak emlék marad az, ahogy szemedbe néz, ahogy megsimogat..de eljött az, amikor te is egy szép emlékként gondolsz vissza azokra az időkre...
Kell egy két lépés hogy meglásd, ami a maszkom mögött van, de ha része vagy a darabnak többé nem játszom Neked, csak Melletted.
Jól figyelj ide, fiam! Azért hoztalak el, hogy erősödj és örülj a szabadságnak. Korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bevered a fejed, a te dolgod, ha bajba kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz, ha elvágod a kezed, vagy elrontod a gyomrod. Ez mind a te magánügyed. Úgy vélem: csak így tanulsz meg a magad lábán járni, és pontosan rájössz majd, hogy mit lehet, és mit szabad.
Tudod milyen érzés magányosnak lenni?
Amikor nem tudsz az úton egyenesen menni.
Nem érzel se hideget, se meleget,
Nem érdekelnek a tekintetek.
Körülnézel, de nem látsz semmit,
Csak az arcát szemeit.
Egész nap semmit se teszel,
Éhes vagy, de nem eszel.
Kinyújtod kezed, hogy elkapjanak,
De a karok, melletted elsuhannak.
Ami tegnap szép és jó volt,
ma csak boldogságot olt.
Végigsétálsz az utcán egyedül,
Magányosan, ahogy a tücsök hegedül.
Ne kérj segítséget, ők nem érhetik,
hogy szíved, miért, kiért vérzik.
magadba kell megoldanod, azt ami fáj,
Ne hagyd, hogy elfedjen a homály!
Kelj fel, küzdj ellenne, higgy benne,
Élj úgy, hogy a holnapi nap jobb lehetne!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló