Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Erőtlennek és fáradtnak érzem magam . Bár a tavaszi nap életre csalogat , de belül mégis valami haldoklik bennem . Nem tudom úgy élvezni a virágok illatát mint rég . Nem tudom mi az oka de azt érzem mintha megfagyott volna bennem valami . Valami amit már régen éreztem . Hiányzik valami , valami amit sosem kaptam meg . Egy őszinte szó vagy egy őszinte érzés ! A lelkem mélyén vágyom az új tavaszt, de testemben csak a fagyos telet érzem !
Mona
Pest a magyar haza, új nemzedék, ki nagyon laza, vagy a munkás aki az olajos kabátját viszi haza,

Pest a 4 évszak, ma-pu-lá-ció, soha ne lessz vakáció, ebben nincsen ráció,ez nem alliterácio...

Egy Pestiest vagyok Pesten,Pesti lettem! Pesten tettem... Valamit,
De most szólítják a hazafit, azt a valakit, aki egy dehaditratens Pestiest után haza vitt,

Pest a királyok városa, olyan mint a 7 vezérnek az Álmosa, vagy a NAV-nak a vámosa, aki 1 perc alatt az agyadat átmossa,

Pest, 21 éve gyűjtök pénzre, amit majd felteszek a szerencse forgandó kerekére, s majd az adóból jusson az IGAZgatóság vadi új kerekére,

Pest, egy művész a művet éppen a pestiestben festi, pesten születtem, de igazából sosem lennék pesti
Tegyük fel, hogy elhagy életed szerelme (vagyis azt hiszed, hogy az), ezért mély szerelmi bánatba esel. Egy pár napig csak sírsz és sírsz, mindenről ő jut az eszedbe, ehhez még persze megkapod a szerelmi bánathoz járó szívfájdalmat is. Elkezdesz olvasni idézeteket, melyek elhitetik veled, hogy az ő hibája, hogy ha igazán szeret, visszajön, ha nem akkor sohasem szeretett igazán, hogy az első szerelem sohasem múlik el, stb. Aztán valami megváltozik, olyan mintha a könnyek tisztára mosnák a szemed. Kezded megérteni azt, hogy gyakorlatilag a szerelmi bánatot részben mi generáljuk saját magunknak. Mert valahogy minden egyes boldog pillanatot felidézünk magunkban, felidézzük, hogy milyen volt, amikor még igazán szeretett (és boldogok voltunk), így elkezdünk gondolkodni azon, hogy mi romlott el, mikor, és hogyan, egyáltalán kinek a hibája?!?! Itt persze két dolog lehetséges, vagy megbánod, hogy nem tettél meg mindent érte, vagy tisztában, vagy vele, hogy mindent megtettél, így nincs mit megbánnod. Hogy melyik a szerencsésebb helyzet? Talán az, ha nincs mit megbánnod. Igaz, piszok egy érzés, ha mindent megteszel valakiért, és úgy is elhagy, de a legkevésbé sem a te hibád. Aztán telnek a napok?először lassabban? aztán gyorsabban, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt egy hónap. Ami azért ijesztő, mert sokkal többnek érzékeled. Ez alatt az idő alatt tényleg átalakult benned valami és te magad is elkezdesz kételkedni az érzéseidben. Vajon szerelmes vagyok még belé? Egy ponton rájössz, hogy mennyit szenvedtél már miatta, kihúzod magad, és azt mondod, elég volt. Igaz, valljuk be sok küzdelem áll mögötted érte, de ha az élet mégis más útra sodorta, talán tényleg így kellett történnie, és talán tényleg neked is ez lesz a legjobb. Szép pillanat ez, amikor képes vagy feladni valamit, amihez oly régóta hozzá vagy szokva, és aki életed része volt évekig, most mégis azt mondod, hogy menjen. Nem akarsz már taktikázni, nem akarod újra felszakítani a sebeidet, mert nem látod értelmét, mert ha menni akar, menjen. Valahol az emberek el akarják hitetni veled, hogy úgyis vissza fog jönni, mert annyit érsz neki, de azon felül, hogy jól esik ezt hallani, kezdesz úgy tenni, mintha meg sem hallanád. Talán felnőttél, talán megelégelted a szenvedést, de egy ponton túl, készen vagy arra, hogy az életre bízd a dolgokat. Biztos vagyok benne, ha eddig eljutsz, akkor jó úton haladsz. Aztán majd azt veszed észre, hogy tele vagy tervekkel, hogy mindent meg akarsz valósítani, amit eddig nem tudtál, vagyis amihez nem volt elég merszed egy párkapcsolat mellett. Csak vedd észre, hogy egy új világ nyílik ki előtted, ahol talán minden lehetséges, amit eddig lehetetlennek hittél...
Szabadság, Megbocsátás,
A rombolás áldás, a porból újjá lehet építeni mindent. De félünk attól, mi lesz velünk, ezért sokszor nem merünk lépni. Félünk az ismeretlentől, attól, hogy lesz-e elég pénzünk, lesz-e munkánk, lesz -e új szerelem... egyáltalán mi is leszünk-e. Nem úgy ahogyan voltunk, hanem úgy, akivé válunk. Nehéz döntés. És még nehezebb az elválás a tárgyaktól, a személyektől, a tájtól, az érzésektől. Most lehet, hogy ürességet érzel, azt, hogy nem itt a helyed, nincs kötődésed, nincs semmi ami még itt tartana. Akkor EZ AZ a pillanat, amikor menni kell. Bepakolni azt amire feltétlenül szükség van, s lesznek tárgyak, emberek, érzések amelyek maradnak. Te pedig felvértezve indulsz neki a végtelennek, amely tele van új lehetőségekkel, tárgyakkal, emberekkel, új szerelemmel.
Hisztis vagyok. Igen. Túl érzékeny?(...) Igen. Mikor valami rossz történik velem, ugy erzem elborul az agyam, minden olyan kilátástalan. Mikor guggolok, es a sirastol meg remeg a kezem, mikor a földhöz b*szom a cuccom, ami épp a kezembe kerül, mikor mindenkit gyülölllök, akkor elemerülök az önsajnálatban. Tudom, es ilyenkor összeszedem magam, és ha ugy van helyre hozom, amit kell, ha pedig semmit sem tehetek, felallok ki tisztul a köd, es megyek tovabb elore. Meg, ha 10 perce ez lehetetlennek is tunt. De megteszem.
Mégis mit kell tennem...?! Mit nem csinálok jól ahhoz, hogy éreztetni tudjam vele?! Tán tépjem ki a szívem és adjam a kezébe, hogy tudja,én bármire képes lennék érte?!
Csalódás,
Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi srácra akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. És észreveszem hogy más férfiak is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt...
Csalódás, Remény,
A "pesti ember" sietett, és nem törődött vele. Rögtön megérkezésekor tapasztalta ezt. (...) Ez a modor fájt neki, de roppant bámulattal töltötte el. (...) Néha azonban hidegnek látszottak, sőt szívtelennek. Senki se kérdezte például azt, amit otthon a főispántól kezdve mindenki föltétlenül megkérdezett volna tőle, még az is, aki csak látásból ismeri: - "no, Kornél barátom, ugye gyönyörű Pest?", "ugye nagy a Duna?", "ugye magas a Gellérthegy?" Aztán nem tekintettek nyílt, szeretetre áhítozó arcába sem, melyet eleinte - az első órákban - oly határtalan bizalommal emelt mindenki felé, hogy egyesek önkéntelenül elmosolyodtak, s háta mögött összenevettek ennyi tapasztalatlanság és ifjúság láttán, mindaddig, amíg - pár óra múltán - meg nem tanulta, hogy arcát el kell zárnia, ha nem akar nevetségessé válni. Itten megszűnt az a széles, kedélyes világ, az a cukros babaélet, az a főzőcskejáték, melyet a vidéken megszokott. Egészen más kezdődött itten. Több annál és kevesebb.
Fölzaklatva ezektől az újságoktól, minden helyzetben megaláztatva és újra-újra vérig sértve lézengett ide-oda, s mint akit megnyúznak és nyers húsához tapadnak a tárgyak, fájóan fölszaggatva a gyógyuló hegeket, minden benyomásra betegesen fogékony lett.
Élet,
- Szia! Beszélnünk kell.
- Hol a csudában voltál?
- Az most nem számít.
- Hogy-hogy nem számít? Mindenhol kerestelek, hívtalak a mobilodon, benéztem a szállóba, a házban meg Patty volt.
- Szökjünk meg!
- Mi?
- Gyerünk, Luke! Fogd a kulcsaidat és menjünk!
- Megszökni?
- Azt mondtad, Martha's Vineyardon esküdjünk meg. Nem azt mondtad, hogy Martha's Vineyardon esküdjünk meg?
- Igen, de... de én most...
- Akkor menjünk! Elautózunk Marylandbe. Egyszer úgyis látnunk kell Marylandet. Elmegyünk oda kocsival, összeházasodunk, aztán visszajövünk, összepakolsz, és odaköltözöl hozzám.
- Oké, állj meg!
- Már mindent elterveztünk, igaz? Akkor most valósítsuk is meg!
- Higgadjunk le! Ezt nem most kell megbeszélnünk, ugye?
- De igen, mert csak várunk, és várunk, és halogatjuk. De én már nem akarom ezt tovább halogatni.
- Igen, de pont most?
- Igen, a jelennél nincs jobb idő. Most a legjobb, mert most most van.
- Gyere!
- A te kocsiddal vagy az enyémmel?
- Lorelai, ezt meg kell beszélnünk.
- Nem, hónapok óta csak beszélünk róla. Én tenni akarok. Menni akarok.
- Nem dobhatunk félre mindent, hogy összeházasodjunk.
- Miért nem, Luke? Nem szeretsz?
- Tudod, hogy de.
- Én szeretlek, Luke. Szeretlek. Vártam, és félreálltam, hogy elrendezd a dolgaidat. Megkértelek, hogy vegyél feleségül, amibe beleegyeztél.
- Gondolkodni próbálok.
- Kipofoztuk a házat, ugye? Nagyobb lett a wc. És nem vettem meg azt a lila tapétát, mert neked nem tetszett. És ha választanom kell a lila tapéta és közted, akkor téged választalak. Én téged választalak. Téged választalak.
- Én nem mondtam, hogy ne vedd meg.
- Ó, Istenem, hiszen nem tetszett!
- Engem nem érdekel a tapéta!
- És én érdekellek?
- Igen.
- Mert én már megőrülök. Elköteleztem magam, és eddig nem látom az értelmét.
- Van értelme, de nekem Aprilre is gondolnom kell.
- De ha összeházasodunk, Aprillel is minden rendben lesz. Anna is megmondta.
- Anna? Mit jelentsen ez?
- Amikor beszéltem vele.
- Mikor beszéltél Annával?
- A buli után és...
- Nem tudtam, hogy beszéltél vele, nem lett volna szabad. Miért beszéltél Annával?
- Tudom és bocs... Egek, nem fogok védekezni! Hónapok óta csak úgy vagyok, hogy nem mondok semmit, semmiről sincs véleményem, mintha valami árnyék lennék, és ebből nekem elegem van! Elegem van a hosszú, hosszú ideje tartó várakozásból!
- Ezt végig kell gondolni.
- Nem!
- Ott van April.
- Azt kell kitalálni, hogy ő hogyan illik majd az életünkbe, és nem fordítva.
- Megpróbálom.
- Próbáld az esküvő után!
- Várjunk még!
- Nem, nem várok! Most vagy soha!
- Nem szeretem az ultimátumot.
- Nem szeretem a hétfőket, de sajnos hetente találkozom velük.
- De nem tudok csak így beleugrani.
- Ezt sajnálattal hallom. Most mennem kell.
Csalódás, Film,
Bármennyire is akartam titkolni, visszafordítani, meg nem történté tenni, megakadályozni, ellenállni neki... nem tudtam. Valami ismeretlennek hitt, de megmagyarázhatatlanul ismerős érzés hajtott felé, bármennyire is nem akartam elengedni az indulatokat, melyek zabolátlanul utat törtek és megállíthatatlanul vittek felé, észre sem vettem, de megtörtént, hiába áltattam magam, hiába gondoltam úgy, mintha álmodnék, nagyon is ébren voltam...
Csalódás, Szakítás,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló