Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Élni nem lehet kényszerből. Kaptad, éled, túléled. Mikor milyen hangulatban talál a következő reggel.Te döntöd el, adsz-e hálát minden egyes reggelért, azért a pillanatért amit éppen megélsz. Valaki, vagy valami, talán csak az Erő az, ami hajt téged, rugdos előbbre, mutatja az utat. S ha eltévednél, kaphatod sorra a pofonokat. És hiába mondod hogy: "Nem, nem akarom". Mert olyan nincs hogy NEM. Vagy, hogy NEM AKAROM. Amit kaptál fogadd el, ami eljön viseld el. De ne a rossz dolgokra várj. Az úgyis megtalál, ha életed könyvébe van vésve. Te csak felkészülhetsz a kihívásra. Felvértezheted magadat, égi erőket is bevethetsz ha kell. Mert arra úgysincs válasz.És akkor újra Te nyersz.
Ez van, amikor az ember nem tervez előre, csak hagyja megtörténni a dolgokat. Úgy eljönni gyermekkora helyszínéről, hogy maga sem hiszi, mindez vele történik, mintha egy filmet nézne folyamatosan, de nem érti, mit keres ő ebben? Miért pakolja a dobozokat ruhákkal, edényekkel, tárgyakkal tele? És csak folyamatosan a "nem hiszem, hogy én ezt csinálom" szavak formálódnak az ajkán, s a következő képben már az autópályán imádkozik, hogy autója ne adja be most a kulcsot. Végül elérkezik egy olyan helyre, amelyről csak hallott, és talán pár fotót ha látott - s megint az a furcsa érzés keríti hatalmába amikor megpillantja a városhatárt jelző táblát. Nem, ez már nem az ami volt, annak vége, most átlépve eljövendő élete helyszínének jelző tábláját csak a tájat figyeli: vannak-e hegyek? Mert ez a legfontosabb. A hegyi ember nem tud meglenni nélkülük. Emberek nélkül igen, hegyek nélkül nem. Kellenek a hegyek, mementóként. Hogy tudjam, honnan jövök, és hová tartok.
Tudod mire vagyok a legbüszkébb? Rád. Azért mert kezdesz rájönni, mibe érdemes, és mibe nem érdemes energiát belefektetni. Örülök, hogy formálódsz, gondolkozol a következő lépésen, tervezel napról napra, felépíted az életed, s nem azok táborát gyarapítod, akik önmaguktól képtelenek rájönni a titok nyitjára, s tőlem várják életük problémájára a megoldást. Mindenki a saját életének kovácsa. Én nem kovácsolhatom más életét, én csak példaként szolgálhatok, hogy lehet jó. Hogy nincs minden veszve. Hogy vesztes helyzetből is fel lehet állni. Sőt! Olyan dolgokat is képes lehetsz megvalósítani, amikben eddig akadályozva voltál. Talán mert nem voltál jó helyen. Vagy nem voltál jó időben. Még lehetsz... De ehhez bátorság kell. Sikerem legyen a Te sikered, Életem legyen a te példád, de ne az én életem éld. Éld a sajátodét! Élj jól. Mert az élet szép. Csak arra vár, hogy megéld, hogy megvalósítsd önmagad.
"Élni nem lehet kényszerből. Kaptad, éled, túléled. Mikor milyen hangulatban talál a következő reggel.Te döntöd el, adsz-e hálát minden egyes reggelért, azért a pillanatért amit éppen megélsz. Valaki, vagy valami, talán csak az Erő az, ami hajt téged, rugdos előbbre, mutatja az utat. S ha eltévednél, kaphatod sorra a pofonokat. És hiába mondod hogy: "Nem, nem akarom". Mert olyan nincs hogy NEM. Vagy, hogy NEM AKAROM. Amit kaptál fogadd el, ami eljön viseld el. De ne a rossz dolgokra várj. Az úgyis megtalál, ha életed könyvébe van vésve. Te csak felkészülhetsz a kihívásra. Felvértezheted magadat, égi erőket is bevethetsz ha kell. Mert arra úgysincs válasz.És akkor újra Te nyersz."
Az ember élete olyan mint egy befejezetlen könyv,mindig csak azt tudod mi volt eddig, mi volt az utolsó sorba leírva...
De azt, hogy mi van a folytatásban vagy hogy mi maga a folytatás, nem tudhatja..hisz akkor íródik..abban az aktuális percben..
Mindenki reméli, hogy csupa jó dolgot dokumentálnak le a következő percben,hogy talán élete következő sora az, amire mindig is várt..
Bármi is vár rám,bármi jó vagy rossz szeretném nyugodtan átélni,szeretném úgy átvészelni hogy tudjam, senkit nem hagyok magára értetlenül, kérdésekkel, veszekedéssel elválva..
Hisz az ember, a körülötte élők világát átformálhatja,megváltoztathatja egyetlen jó vagy rossz dologgal is akár..a kérdés csak az hogy hogyan teszi mindezt..
Nem tudhatod mi vár rád..a következő percben,reggelen,kanyarban, sarkon..mi a következő amit meglátsz,felfedezel..
Ez olyan dolog amikor az ember egy ködös utcán halad a célja felé..az előtte lévő út olyan szürke és annyira sötét hogy nem lát semmit szinte..de mégis megy, egyre csak halad, mert tudja hogy a célja a ködön túl van.
Néha látja a fel-fel tűnő alakokat,tárgyakat,eseményeket..de mennie kell, nem állhat meg.. Hisz ez így lett leírva,nem változtathatja meg a már leírt sorokat..s nem haladhat visszafelé, csak előre..
Ez az év is hamar elmúlt. Hát a következő is múljon el hamar.
Mindenki ölt már meg valamilyen bogarat, apró élőlényt. Én is annyit elpusztítottam már. Soha nem gondoltam bele, hogy mi tettem, eddig. Egy embert megölni mégse olyan, mint egy rovart. Belegondolsz, hogy egy fontos személyt veszített el a világ. Akinek valószínűleg családja volt. Sokat tehetett volna az emberiségért. És te mégis elfojtott dühvel és haraggal védelmezed meg a saját életedet, mert úgy gondolod, az fontosabb mindenki másénál. Valószínűleg, ha másnak is elmondanám, csak megnyugtatnának, hogy önvédelem volt és persze, hogy mindenkinek fontosabb a saját kis élete a másiknál. Pedig nem. Nem tudok beletörődni, hogy pusztán jó céljából megöltem valakit. Amikor rátaposok egy hangyára nem az jut eszembe, hogy ez az élőlény, amennyire kicsi, olyan fontos az életnek, hanem az, hogy mennyi bosszúságot okozhat. Nem lennék képes még egyszer megölni valamit. De az elkövetkező időkben ismét pusztításra kell vetemednem, hogy megvédjem azokat, akikre halál várna, ha megfutamodnék. Nem tehetem, legalább is nem most. Mindenki számít rám. A nemes célért kell küzdenem. Ha feladom, nem ez az egy ember hal meg miattam. Annyi mindenki más is. Gyávaságból nem lehet megélni. Talán jobban fájna, ha nem küzdenék tovább mindenki érdekéért.
Na hallgasson ide. Mégis mi járt a fejében? Esetleg romantikusan udvarolt volna a bárban a mogyorók felett, mielőtt a szobájában villogó pornófilm fényénél lefekszünk egymással? Sajnálom, hogy szétzúztam azt a kis önbecsülését, de tudja mit? Lefogadom, hogy a következő liba akivel találkozik a liftben vagy a konditeremben ok nélkül helyre hozza majd az egóját. Ráadásul biztos van felesége aki olyan ostoba hogy elhiszi, hogy ön az egyetlen becsületes férfi a földön, persze csak amíg meg nem találja a rúzsfoltos alsógatyáját, akkor vége a játéknak. És az egyetlen dolgot amit úgy féltett, azt amit jobban szeretett mint bármi mást, beszennyezi és tönkreteszi egy pillanat alatt..
Matek óra van, én mellette ülök. Nézem a gyönyörű szemét, a szép kezét. ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond"legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak. Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én oda adom neki, ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír..., mert szakított a barátnőjével én megvigasztalom, ő átölel, érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog..., Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, az arca, gyönyörű. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit... El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt. Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom:" Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."
Így megy ez: egyik nap a másik után, egyik étkezés a másik után. Egy adott pillanatban csak egyszer veszünk levegőt, egy adott percben csak egyfajta fájdalmat érzékelünk. A fogorvos egyszerre csak egy gyökércsatornát vesz kezelésbe; a hajóépítők egyszerre csak egy hajót ácsolnak. Ha az ember regényírással foglalkozik, csak oldalról oldalra haladhat. A többi - mindaz, amit tudunk, mindaz amitől félünk- elmarad mellőlünk. Katalógusokat böngészünk, meccset nézünk, elhatározzuk, hogy az AT&T telefontársaság helyett inkább a Sprinthez csatlakozunk. Számláljuk a madarakat az égen, és hiába halljuk a közelgő lépteket a folyosóról, nem fordulunk hátra; azt mondjuk, igen, igen, a felhő gyakran emlékeztet másvalamire - halra, egyszarvúra, lóháton ülő emberre-, de azért igazából csak felhő marad, semmi más. És még ha villám kél belőle, akkor is azt mondjuk: ó, ez csak egy felhő, és figyelmünket máris leköti a következő étkezés, a következő fájdalom, a következő lélegzetvétel vagy a regény következő oldala. Hát igen - így megy ez...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló