Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
Tincsenként járta át a szél,
Selymes szőke hajad,
S tudtad, miként suhan feléd,
A kegyetlen pillanat.
Ám te hagytad, hogy így legyen,
Hiszen ott maradtál,
És a vonat jött csendesen.
Már rég erre vártál,
Miért tetted ezt, nem tudom,
De végül megtörtént,
Mégis hiába kívánom,
Hogy bárcsak álmodnék.
Most erőt veszek magamon,
S letörlöm könnyeim,
Szörnyű, de arra gondolok,
Muszáj felejtenem.
Talmud
Nagyon fájt, mikor elmentél tőlem,
Sokáig úgy hittem, ezt túl nem élem.
Megtudtam, mikor a fájdalom ért,
Mit jelent szenvedni valakiért.
Egyszer egy francia léghajós - legnagyobb rémületére - nemcsak azt állapította meg, hogy otthon hagyta iránytűjét, de azt is, hogy gyorsan veszít repülési magasságából. Tudta, hogy jó utat tett meg a La Manche csatornán át, de ez volt minden, amit tudott. Amikor a léggömb egy mező közepén földet ért, egy angol úr ment oda, hogy megnézze, jól van-e a léghajós. - Hol vagyok? - kérdezte a francia. - Ön egy léggömbben van egy mezőn - mondta az angol. Mire a francia ezt válaszolta: - Ön könyvelő. - Igen, az vagyok - jött a válasz. - Honnan a csudából találta ki? - kérdezte az angol. A francia mosolygott, és ezt mondta: - Az információ pontos, de használhatatlan!
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett.
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: - Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? - és megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át.
Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét.
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
- Miért jöttél? - kérdezte a halált.
- Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál.
- Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!
Nem ismertelek, de már az első találkozásnál éreztem valamit. Gyönyörű volt minden pillanat amit veled töltöttem...örökkévalóság volt tele szerelemmel.majd hátat fordítottál,s én nem kérdeztem mért, sírástól nem tudtam szólni. Vártam hónapokat, de a seb nem gyógyult be.hiányzol és mindig is hiányoztál.sosem kérdeztem mért történt ez velünk.fájdalmamom nem segített volna.beletörődtem.és most itt állok másfél évvel a "bukás" után.ez idő alatt rájöttem, hogyszerelmem nem múlik el,csak elcsendesedik.Te voltál életemben a legszebb dolog,és a legfájdalmasabb.szeretlek és szeretni foglak.
Amikor megismertem,nem tudtam hogy valaha ennyire fogom szeretni.
Azt az embert:
Ki bajban is fogja kezem,
Ha szomorú vagyok együtt sír-ha boldog vagyok együtt nevet velem,
Olyan mintha Ő lenne a másik felem,úgyhogy nélküle el sem tudnám képzelni az életem!
",...néztem a jelenetet, és tudtam, hogy igazából most mondanak búcsút nekem. Ugyanolyan elveszett kislány lettem, mint a többi. Most majd hazamennek, és biztos helyre félretesznek, mint egy levelet a múltból, amit soha többé nem nyitnak fel, soha többé nem olvasnak újra. És én sem tehetek mást, mint hogy elbúcsúzom tőlük, minden jót kívánok nekik, áldásom rájuk minden jó gondolatukért. Egy kézszorítás az utcán, egy elejtett tárgy amit az ember felvesz, visszavisz és átad, vagy egy barátságos integetés egy távoli ablakból, egy biccentés, egy mosoly, egy pillanat..."
„Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. S erősebb volt, mint a szenvedély, mely a férfiakat és nőket reménytelen indulattal egymás felé hajtja, a barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen. Ez a barátság élt közöttünk, s ezt tudtad jól.”
„Ki tudja eldönteni hogy mit kell tenni vagy mit lehet egyáltalán tenni az életünkkel? Amikor nem tudsz dönteni és nem tudod azt sem hogy ki dönthetne, akkor kéne valaki aki odamegy hozzád és azt mondja amit senki más addig, és akkor rájössz hogy IGEN ez a megoldás. De addig amíg ez a személy meg nem talál, addig csak olyan emberekre hagyatkozol akikben nem vagy biztos. hisz kiben legyen biztos az ember ha saját magában sem az.... és ha két emberen múlik a dolog, még nehezebb a döntés hiszen meg kell egyezni, ami mint tudjuk nem az emberiség fő erénye. Pedig az érdekek, ki tudja, lehet hogy egyezőek, csak éppen mi nem látjuk azt... Csak érezzük hogy valamit muszáj tennünk mert ez így egyikünknek sem jó. És annyira erős lehet ez az érzés hogy már-már elgondolkozunk azon hogy engedjük el, felejtsük el, töröljük ki az életünkből. Csakhogy ezt a másik fél tudtára kell adni. De addig ez nem lehetséges amíg az eredeti érzést nem közöljük vele. Emiatt azt hiszem egyetlen megoldás van...a kezdeményezés.”
...maga se tudta, hogy e két kijelentés közül melyik hatott rá
mélyebben... Mind a kettő általánosság volt. De néha az
általánosságban van a legtöbb tartalom, mert nem köti meg
képzeletünket, s szabadjára hagyja csapongani.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló