|
|
|
|---|---|
 |
|
| Hajdúbagoson céltalanul némán bolyongok a lassan sárgulni készülő nyárfák alatt.
Az égből nagy cseppekben esik rám az eső, lábam alatt zizzen a földre lehullott avar. Az emlékeid jutnak eszembe ami mélyen felkavar. A bús arcomon érzem a csókod ízét. Amit állandóan ver a sors, fák között pedig a csendes eső. Képzeletben mellettem vagy látom az arcodat, látom a vidám mosolyt az ajkad szögletén. Megakarlak simogatni, de arcod hirtelen eltűnik mert esőt fúj szemembe a szél. | |||
|
|
|||
