Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Van aki azért megy el, mert el akar menni. Van akit kényszerítenek. Van aki rájön, hogy ahol addig volt, ott senki sem lehet, s ahhoz hogy valaki legyen, ott kell hagyni a mindent. Házat, hazát, családot, munkát, tárgyakat, érzéseket. Szerencsés esetben a döntések sorozata sokkal jobb útra visz, ritkán tévútra. Nem is ez a lényeg, hanem maga az út, a próbálkozások. Erősítenek, vagy gyengítenek? Azt csak az illető érezheti igazán. Hogy hová indul az ember, és hová érkezik, az titok. Lehet, hogy egész életen át csak keresi a helyét, de azt soha nem találja.
Ez van, amikor az ember nem tervez előre, csak hagyja megtörténni a dolgokat. Úgy eljönni gyermekkora helyszínéről, hogy maga sem hiszi, mindez vele történik, mintha egy filmet nézne folyamatosan, de nem érti, mit keres ő ebben? Miért pakolja a dobozokat ruhákkal, edényekkel, tárgyakkal tele? És csak folyamatosan a "nem hiszem, hogy én ezt csinálom" szavak formálódnak az ajkán, s a következő képben már az autópályán imádkozik, hogy autója ne adja be most a kulcsot. Végül elérkezik egy olyan helyre, amelyről csak hallott, és talán pár fotót ha látott - s megint az a furcsa érzés keríti hatalmába amikor megpillantja a városhatárt jelző táblát. Nem, ez már nem az ami volt, annak vége, most átlépve eljövendő élete helyszínének jelző tábláját csak a tájat figyeli: vannak-e hegyek? Mert ez a legfontosabb. A hegyi ember nem tud meglenni nélkülük. Emberek nélkül igen, hegyek nélkül nem. Kellenek a hegyek, mementóként. Hogy tudjam, honnan jövök, és hová tartok.
Érezted ma reggel a tavasz illatot? Egészen a lelkemig hatolt. Újra hittem ha csak egy pillanatra is, hogy van feltámadás, van újrakezdés, itt és most, abban a pillanatban, amikor beleszagoltam a levegőbe. Ma minden más, mint tegnap volt. Még az illatok is.
És egyszer csak hangokat hallottam a fejem fölött, de nem az alacsonyan szálló repülőgépek hangját, hanem a visszatérő darvak megszokott sorára lettem figyelmes. Lám, ők is tartanak valahová. Nem céltalanul röpködnek, hanem a megérzéseik, a jelek, amelyeket figyelnek, vezetik céljaik felé.
Ma olyan jó élni... ma olyan szép az idő, a nap is másként ragyog.Ma szeretem az életem
Olyan jó élni... jó elmélázni, kinézni az ablakon, hálát adni minden egyes reggelért. Másként látni ezt a gyönyörű világot. Érezni a levegő illatát, a jelen pillanatot, s hallgatni azokra a bizonyos ösztönökre, amelyek benned vannak. Hányszor kellett volna hallgatni rájuk... mennyi kudarctól menekültél volna meg... érezted, felfogtad, hogy a dolgok nem jó felé mennek, nem a te javadat szolgálják, hogy aki melletted van hátbadöf... mégis megpróbáltál hinni, és bízni... talán éppen utoljára. Mert miért ne lehetnél szerencsésebb az életben, ahogy eddig nem... és akkor ott motoszkál egy gondolat, egy furcsa érzés, és nem tudod hová tenni, csak azt tudod, hogy ez kényelmetlen, szabadulni akarsz tőle, és próbálsz mosolyogni, nem rá gondolni... és akkor bejönnek a megérzéseid. S te csak ülsz ott, hogy bárcsak hallgattál volna rájuk...aztán sok időbe telik, mire felocsúdsz a csalódásból, és megpróbálod összekaparni magad... végül sikerül. Eléred azt aki mindig is voltál, megéled azt, amit mindig is szerettél volna. Ehhez csak egyet kell tenned: elengedned. Ez a legnehezebb, de megéri. Kevesen képesek rá. Lehetnek félelmeid, de tudomást sem veszel róluk, csak imádkozol, és megjegyzed, minden úgy jó ahogy van. A tükörből már egy másik ember néz rád. Sohasem gondoltál rá, hogy arra az emberre visszamosolyogj, most mégis megteszed... minden úgy jó, ahogy van. És kíváncsisággal tekintesz a jövőbe, már nem ragaszkodsz, csak élsz... s ezt más is tudni fogja.
Azt tudom, hogy honnan jöttem, azt nem, hogy hová tartok... a határ a csillagos ég. Ezen kívül semmi nem szabhat határt.
Azt tudom, hogy honnan jöttem, azt nem, hogy hová tartok... a határ a csillagos ég. Ezen kívül semmi nem szabhat határt.
Tudnunk kell mikor van vége.Tudnunk kell mikor jön el az idő amikor méltósággal kell viselnünk a bukást.Mikor kell feladni a harcot egy betegségben vagy egy olyan életbe ,ahova belekényszerítenek minket.Tudni felállni egy harc után,amibe vesztesként indultál el és,azt mondani te győztél az én harcomnak itt vége.Tudni méltósággal viselni az életet egy életen át még véget nem ér.De,hogy az életnek milyen hamar van vége,azt csak te döntheted el.Minden más a sors kezében van.
Tudnunk kell mikor van vége.Tudnunk kell mikor jön el az idő amikor méltósággal kell viselnünk a bukást.Mikor kell feladni a harcot egy betegségben vagy egy olyan életbe ,ahova belekényszerítenek minket.Tudni felállni egy harc után,amibe vesztesként indultál el és,azt mondani te győztél az én harcomnak itt vége.Tudni méltósággal viselni az életet egy életen át még véget nem ér.De,hogy az életnek milyen hamar van vége,azt csak te döntheted el.Minden más a sors kezében van.

Nem értettem sokáig melyik a pontosabb,
Hogy tudni látni vagy látva tudni a fontosabb.
Lehetsz szegény vagy tehetős,
Tetteidért csak Te vagy a felelős.

Lehetsz erős vagy bátor,igazi katona,
Mész előre,menetelsz,de tudod egyáltalán hova?
Ha nem tudod merre, menetelhetsz Te örökké!
A megtett utak alakulnak majd körökké.

Elindulsz de ugyanoda érkezel majd vissza,
Tudom fiatalon még semmi sem tiszta.
Azt is tudom,hogy ilyenkor még a világ a szavaid issza,
De később nem lesz majd kulcsod, hogy az ajtót kinyissa.

Tanulnál Te, csak a büszkeség nem ereszt,
Hidd el nem szégyen, mindenkinek nehéz a kereszt.
Futkosol fel s alá , köröket rajzolsz,
Megtanulod majd, hogy csak magad ellen harcolsz.

A tudás nem más mint a léted maga,
De élvezet nézni mikor leomlik a homály fala.
Meglátod a ködben a világot, látod majd az eget,
S látod majd azt is, hogy Ő büszkén rád lenevet.
Akárhova is tartasz, ha odaértél, ott leszel!

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló