Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Ha megtagadod azt, aki vagy, azt, amit érzel, amit gondolsz, hirtelen minden túl szűk lesz. A ruhák nem jönnek fel rád, már nem olyan kényelmesek, mint régen. Az ételek íztelenek, és unalmasak, a világ egyre kisebb lesz számodra. Szóval csak engedd el a megfelelési kényszert, nem érdemes a keskeny kis utcát választani, amikor a Tiéd lehet az egész országút. Akinek pedig nem vagy jó így, mit keres még az életedben? Megmondanád?
Pillanatnyi boldogság ezek voltunk mi ketten ! Két szikra mely föllobbant és gyorsan el is hamvadt . A helyén csak fekete hamu maradt és egy megperzselt szív , az enyém . T e neked ez csak egy kis könnyed játék volt nekem az élet . Ma már tudom nem szabad bízni sem hirtelen lángolni .
Hajdúbagoson céltalanul némán bolyongok a lassan sárgulni készülő nyárfák alatt.
Az égből nagy cseppekben esik rám az eső,
lábam alatt zizzen a földre lehullott avar.
Az emlékeid jutnak eszembe ami mélyen felkavar.

A bús arcomon érzem a csókod ízét.
Amit állandóan ver a sors,
fák között pedig a csendes eső.
Képzeletben mellettem vagy látom az arcodat, látom a vidám mosolyt az ajkad szögletén.
Megakarlak simogatni,
de arcod hirtelen eltűnik mert esőt fúj szemembe a szél.
Aranykoszorúját sutba dobta
Isten által a világ,
ezüst színre változtatta
fejünkön a koronát.
Selyemfényű rétek zöldje
hamvassá vált hirtelen,
elmúlt minden pillanat
ez maradt csak énnekem.
Búcsúzom hát én is véle,
elinalnak éveim
visszanézek van-e lélek
ki kíséri lépteim.
S hogyha vége,elég ennyi,
itt az idő, meghalok,
a felhők fölött
akkor is táncolnak majd
a függőágyban a csillagok.
Hiányzol. Ezt nem tudom másképp elmondani. Első reggeli pillantásom víziója Te vagy, még nem látok tisztán, homályos a kép, de ahogy élesedik, felriad bennem a bizonyosság, hogy csak a függönyön játszó napsugarak csalták elő alakod. Nem Te voltál... Aztán nehéz levegőt venni. De jó volna, ha itt lennél! Ez egy háború, ami egész életre szól. Az érzékek, és az ösztönök háborúja. Kérdés, melyikünk bírja tovább. Az erőm véges, de talán kibírom, küzdök tovább a reggelekkel, a napsugarakkal, az esővel, a széllel, a csillagokkal, a lépteimmel és hirtelen mérhetetlen nyugalom száll rám. A reggelek téged is megtalálnak...ugyanaz a Nap süti a Te arcodat is... ugyanazok az esőfelhők áztatnak... ugyanazt a levegőt szívjuk be nap, mint nap... ugyanaz a szél borzolja a Te hajadat...csillagaim neked is ugyanúgy ragyognak... lépteim ugyanazt a földet tapossák, amin te haladsz. Így már nem is olyan nehéz. Nem is vagy oly távol.Már nem is hiányzol.
Azt mondtad egykor elengedni kár, elengedni nehéz, elengedni képtelen vagy. Aztán jöttek borongós napok, néma telefonok, csak gondolatban kivetített képekkel arról akit annyira szerettél, arról, aki másfele indult. Volt, hogy őrjöngtél, nem ettél, és végigzokogtad az éjszakát. De semmi nem történt, majd ezek az órák percekké és pillanatokká váltak. Aztán már nem is tudod, mikor történt meg. Elengedted. És egyre hosszabbak lettek a nyugalmas percek. Órákká, napokká váltak hirtelen. A rég elfeledett mosoly, észre sem veszed kiül az arcodon, sugárzol, mint a Nap És nem érted, hol volt ez a lány eddig. Milyen megmagyarázhatatlan börtön rabja volt, s most újra szabad. És nyugalom lengi körül egész nap. Azt mondod, ez hihetetlen... nem hihetetlen: tény. Végre élsz!
Hol a verbéna haldokol ma,
a kristályváza megrepedt.
Egy legyező épp csak súrolta,
még zaj se hallatszott, s beteg.

De a kicsiny karc egyre jobban
harapta az üvegfalat,
és láthatatlan és titokban
és biztosan tovább haladt.

Vize lassanként csepegett ki
a senyvedő virág körött.
Mi történt itt, nem sejti senki.
Ne nyúljatok hozzá: törött.

Szivünkhöz is így ér a drága
és megkarcolja hirtelen.
A szív tovább hasad, virága
elhull, az édes szerelem.

Az emberek azt vélik, ép még,
de benn szívünk sír és sajog,
mert érzi mély-mély repedését.
Törött: hozzá ne nyúljatok.
Élet, Csalódás,
Bús szívből énekelni édesen
nehéz dolog, s gyászban vígan nevetni,
a bensőnkkel ellenkezőt tetetni,
búból kacajba csapni hirtelen.

Pedig mindennap ezt kell hogy tegyem,
illik nekem, mert bánatom elrejti,
bús szívből énekelni édesen.

Mert szívemben hordom, elrejtve benn,
a gyászt, minél jobban nem fájhat semmi,
mégis a szóbeszédnek hangját venni,
sírva nevetnem kell keservesen,
bús szívből énekelni édesen.
Még mindig csönd volt. Hirtelen a fegyver hideg csövének érintését éreztem halántékomon, a hajam között. Önök most azt kérdezik tőlem: reméltem-e, hogy megmenekülök? Olyan őszintén felelek, mintha Isten színe előtt kéne felelnem; semmi reményem sem volt - vagy legföljebb egy a százhoz. És hogy miért voltam kész elfogadni tőle a halált? Erre kérdéssel felelek: ugyan mit érhetett nekem az élet azután, hogy az imádott nő revolvert fogott rám?
Szomorú, Fájdalom,
Átkeltünk a Szajnán, és hirtelen megálltunk egy szalag előtt, amit arra használnak, hogy elkerítsenek vele egy építkezési területet. A szalag megakadályozta, hogy a járdán menjünk tovább, és mindenkinek le kellett lépnie az úttestre, és meg kellett tennie öt métert, mielőtt visszaléphetett a járdára...
...- Mi tettük ide. Ha jobban megnézi, nincs is itt semmiféle építkezés, nincsenek javítási munkálatok, nincs itt semmi, csak ez a piros-fehér műanyag szar, ami megakadályozza a továbbhaladást ezen a hülye járdán. De senki sem teszi fel a kérdést, hogy mi a fenét keres itt ez a szalag, nem, mindenki engedelmesen lelép a járdáról, és az úttesten megy tovább, megkockáztatva, hogy elüti egy autó... Mikor az emberek ezt teszik, kétszeresen is odafigyelnek. Ez adta az ötletet, hogy kitegyük a szalagot: hogy jobban odafigyeljenek, mi történik körülöttük.
- Erről szó sincs... Csak egy vicc az egész, hogy kinevethessük az embereket, akik vakon engedelmeskednek, anélkül, hogy tudnák, minek.
Butaság,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló