Kiemelt kategóriák
Idézet keresése
Idézetekben
Szerzők között
Ok
« Első oldal
1
Engedlek hadd vigyen a szél,a fák közt ahol már a bokor sem remél,fáj szivem minden kövérsége ami vegülis már az én vereségem,emlékeimben visszajátszadozok fájdalmam enyhítésére, s egy könnycsepp ami már a mélynek semmisége.
Kedves ne engedj el még szoríts erősen magadhoz,
hadd tartson melletted a vágy.
Aztán könnyes szemekkel engedjél ha mennem kell tovább.

Ha végleg el kell engednem egyszer majd a kezed.
S becsukom örökre a beteg fáradt szemem.
Küldök neked egy utolsó csókot.
De már onnan egyedül kell mennem a hosszú úton tovább.
Könnyeiddel te törölgeted le az emlékünk legszebb porát.
Adj ennem, adj innom, gondoskodj rólam, és amikor a napi munka véget ér,
Adj nekem menedéket, tiszta fekhelyet egy tágas istállóban.
Beszélj hozzám! A hangod számomra sokszor többet ér a gyeplőnél.
Légy jó hozzám, s jókedvűen foglak szolgálni, és szeretni foglak Téged!
Ne rántsd meg a gyeplőket, és ne emeld rám az ostort!
Ne üss, vagy rúgj meg engem, amikor nem értem, mit kívánsz,
Inkább adj nekem időt, hogy megérthesselek!
Ne tekintsd engedetlenségnek, ha nem követem a parancsaidat,
Talán a nyergemmel, a kantárommal, vagy a patáimmal van a baj.
Ha nem eszem, nézd meg a fogaimat, talán fájnak.
Te is tudod, hogy az menyire rossz érzés.
Ne köss ki túl röviden, és ne vágd le a farkamat,
Az az egyetlen fegyverem a legyek és a szúnyogok ellen.
És végül, drága Gazdám, ha már nincs számodra hasznom,
Ne hagyd, hogy éhezzek, fázzak, és kérlek, ne adj el!
Ne adj egy olyan gazdához, aki hagyja, hogy éhezzek és lassan a halálba kínoz engem,
Inkább légy irgalmas, és gyorsan, fájdalommentesen vedd el az életemet!
Hadd kérjem ezt Tőled, és kérlek,
Ne vedd tiszteletlenségnek, ha az Ő nevében teszem,
aki maga is egy istállóban született, mint én...

Ámen.
Végre hazaérsz. Kutyád nyakadba ugrik.
- Hol jártál eddig? Oly sokáig elvoltál!
Hiányoztál, hiányoztál, hiányoztál!
Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Mi van a szatyrodban? Ugye az enyém?
Juj, hadd nyaljalak gyorsan fülön!
Ham, most egy picit megrágom a kesztyűdet.
De jó! Itthon vagy végre!
Most múlik pontosan
engedem,hadd menjen.
Szaladjon kifelé belőlem,gondoltam,egyetlen!
Nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem...
Villámlik,mennydörög...
Ez tényleg szerelem...
A szíved nem egy seb, amit piszkálgatni kell, vajon leválik-e már róla a var. Hagyd, hadd gyógyuljon be. Ha nem birizgálod megállás nélkül, ha adsz rá esélyt, akkor újra ép lesz, hidd el.
Rózsavíz a kezembe, Hadd öntsem a fejedre!
Öntözzük, öntözzük, Hadd legyen frissecske! Így lesz a leányból Szép, piros menyecske!
Fogta a kantárt, és átvezette a lovat az útra. Jonatán követte. Amikor kiértek az útra, Jonatán leszállt a lováról.
- Kérlek, atyám, vedd az én lovamat, hadd menjek én gyalog.
- Ülj vissza a lovadra – fordult hozzá Fülöp szigorúan -, és hagyd abba a vitát! De gondolkozz el azon, hogy mi történik és miért.
Jonatán zavarba jött, de visszaült a lovára, és nem szólt többet.
Kingsbridge felé fordultak. Húszmérföldnyire volt. Fülöp nekiindult. Csodálatosan érezte magát. Remigius visszatérése kárpótolta a kőfejtőért, sőt. Veszítettem a bíróságon, gondolta, de ott csak kövekről volt szó. Amit megnyertem, az végtelenül értékesebb.
Ma megnyertem egy ember lelkét.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög.
Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe.
Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk.
Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó
Vicc ajánló